Látványosan gyarapodik a pataréti csurgalék

A miniszter leváltja a Kolozs megyei környezetőrség vezetőjét, mert nem bírságolt eleget a pataréti szeméthegy kezelése miatt.
Hirdetés
A pataréti szeméthegyből kifolyó és a közeli terelőút mellett meggyűlt csurgalék már legalább háromszorakkora tavat képez, mint két hete, írja Szakáts István a Facebook-oldalán, ahol megosztotta a tegnap készített videót a térségről. 
 
Az országos környezetőrség két hete jelentette fel a megyei tanácsot a szeméttelep hanyag kezeléséért, és közölte, az elmúlt két évben összesen 150 ezer lej bírságot szabott ki a megyevezetésre a környezetvédelmi szabályok megsértése miatt. Pár napra rá a megyei tanács is feljelentette a környezetőrséget.
 
Tegnap azonban Kolozsváron járt Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter, hogy személyesen tájékozódjon a helyzetről, és bejelentette, hogy kéri a megyei környezetőrség vezetőjének leváltását, mert Marius Triţă mulasztásainak is betudhatók a pataréti hulladéktároló körül kialakult problémák. 
 
„A minisztérium ellenőrző testületének jelentése, illetve a helyszínen tapasztaltak alapján úgy ítélem meg, hogy a környezetvédelmi őrség, amelynek figyelmesnek kellett volna lennie, bírságokat kellett volna kiszabnia, és védenie kellene az állampolgárokat, mindezt nem tette meg, noha a törvény lehetőséget biztosít erre” – fogalmazott a miniszter kolozsvári sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy emiatt kéri a megyei környezetvédelmi őrség vezetőjének lemondását. 
 
A tárcavezető rámutatott, Kolozs megyében van jelenleg a legtöbb, környezettel kapcsolatos probléma, és ezek közül a pataréti hulladéktároló ügye a leghangsúlyosabb. 
 
 
„Összesen hat nem EU-konform szeméttároló van a megyében, amelyet be kell zárni, kettő esetében azonban még csak nem is kezdődött el ez a folyamat. Hogy Patarétről ne is beszéljünk. (…) Megengedhetetlen, hogy a szeméttelep felszámolása óta eltelt hét évben nem történt semmi. Lehet, hogy a jövőben egy nagyobb eső az utcára mossa majd a csurgalékot. Semmilyen felelősségérzet nincs a helyi hatóságokban, főleg a megyei tanácsban. Már rég intézkedéseket kellett volna hozniuk az ügyben. És ha most, a tizenkettedik órában sem ébrednek fel, más természetű problémákkal is szembesülniük kell majd” –tette hozzá Gavrilescu. Elmondta, hogy  
„minden lejt, amelyet a környezetvédelmi előírások be nem tartása miatt kell majd fizetnie az országnak, a vétkes önkormányzatokon hajtanak majd be, mert nem lenne helyénvaló, hogy más megyék fizessenek Kolozs megye mulasztásai miatt”. 
Alin Tişe megyei tanácselnök nem vett részt a miniszterrel való találkozón, noha utóbbi elmondása szerint meghívást kapott. Jelen volt viszont a Kolozs megyei tanács alelnöke, Vákár István, aki elismerte, hogy túl hosszú ideje húzódik a pataréti hulladéktároló ügyének rendezése. Szerinte ez az átláthatatlan törvényeknek is betudható, a problémát ugyanakkor bonyolította a nyáron bekövetkezett földcsuszamlás. 
 
Graţiela Gavrilescu miniszter és az általa vezetett tárca szakemberei azért érkeztek hétfőn Kolozs megyébe, hogy megnézzék, hogyan kezelik az illetékes hatóságok a hulladéktárolók helyzetét. A prefektúra, a megyei tanács, a környezetvédelmi ügynökség és az egészségügyi igazgatóság, valamint Szamos-Tisza Vízügyi Igazgatóság illetékeseivel is tárgyaltak. 

Hirdetés