Megszüntették a Vasile Blagával szembeni hatósági felügyeletet

A Bukaresti Táblabíróság csütörtökön visszautasította a DNA fellebbezését, így megszüntették a kényszerintézkedést a PNL volt elnökével szemben.
Hirdetés

A Bukaresti Törvényszék szeptember 22-én oldotta fel a hatósági felügyeletet Vasile Blagaval szemben, ezen döntés ellen óvást emelt az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA). A Bukaresti Táblabíróság szeptember 28-án elutasította a DNA óvását.

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség tavaly novemberben emelt vádat a volt miniszter és szenátusi házelnök ellen befolyással való üzérkedés miatt.

A vádirat szerint Blaga 2011–2012-ben 700 ezer eurót kapott egy kereskedelmi társaságtól azért, hogy a kormányon lévő párt főtitkáraként, befolyásával élve intézkedjen, hogy a szóban forgó kereskedelmi társaság megrendeléseket kapjon két állami vállalattól.

Az ügyészek szerint Blaga 500 ezer eurót Gheorghe Ştefanon, Piatra Neamţ volt polgármesterén keresztül, 200 ezer eurót egy másik közvetítő révén kapott meg. Az ügyészek úgy rendelkeztek, hogy leválasztják az ügyről és külön indítanak nyomozást Gheorghe Ştefan, valamint a 700 ezer eurót adó cég képviselője, Horaţiu Bruno Berdilă üzletember ellen.   

Hirdetés