Bukarest elhagyásának főbb okai:
1. Nemtörődöm és – sok tekintetben – felelőtlen közigazgatás.
Ne foglalkozzunk most Fireával (Gabriela Firea főpolgármester – a szerk.) – a gondok mélyebbek és nincs közük az éppen hivatalban lévő főpolgármester személyéhez.
Az infrastruktúra elavult és a „hálózati veszteségek” miatt mesterségesen fújja fel a közüzemi számlákat. A közlekedés minősíthetetlen, Európában a legrosszabb és az ötödik legpocsékabb az egész világon.
A tömegközlekedés lassú, kényelmetlen, túlzsúfolt, előrehaladott és veszélyes mértékben elhasználódott (egy hónapja a város közepén gyulladt fel egy villamos). A zöld területek ritkaságszámba mennek. A köztisztaság évről évre dönt negatív rekordokat – Bukarestben újabban megjelentek a patkányok. Helló, drága 1800!
Egyik-másik kerület közigazgatásában rá lehet bukkanni a jó teljesítmények kis szigeteire, de összességében az életminőség Bukarestben jelentősen elmarad egy normális európai város szintjétől.
2. Állami intézmények.
Ezek mindent megnehezítenek, a közlekedéstől a „képviselő úrnak” vagy „miniszter úrnak” megőrzött egyetemi tanszékekig. A román bürokrácia – általában véve toxikus – szervezéskultúrája rontja a város minőségét. A nyilvánvaló középszerűség otthon van a minisztériumokban és a főváros második bőrévé válik.
3. A lakosok a város ellenére, vagy dacára élnek.
Egy dolog legyen világos. Az összes nagyon nagy város hajlamos a verbális és érzelmi agresszivitásra. E tekintetben Bukarest Európa New York-ja, az a metropolisz, ahol az emberek azzal dicsekednek, hogy „itt élek, holott iszonyatos dolog itt élni, tehát íme, milyen erős ember vagyok”.
Ennek ellenére Bukarestben olyasmi történik, amire csak az 1985–1989 időszakban volt precedens. A frusztráció, az undor és az idegesség uralkodik (nem véletlen, hogy a tüntetések – amikor éppen vannak – mindig óriásiak).
A különleges elsődlegességekkel rendelkező idősek és azok a fiatalok a szerencsések, akik már tudják, hogy Bukarest csak egy megálló Giurgiu és London vagy Craiova és Dortmund között.
A stressz folyamatos és számos és váratlan kedvezőtlen hatással jár. A kreativitás visszaszorul. A tegnap megálmodott és ma kigondolt tervek – energia- vagy ihlethiány miatt – sosem valósulnak meg, sem holnap, sem azután.
Örömmel mondhatom, hogy vannak kivételek is. Szomorúan mondom, hogy a kivételes emberek közül sokan hanyatt-homlok menekülnek.
Visszatarthatná őket valami? A „bukarestiség” (már) nem identitás, hanem földrajzi helymegállapítás. Egy bukaresti ebéd közben kérdezd meg, hogy kész-e bárki a fővárosban elképzelni csendes és nyugodt öregkorát. Vagy úgy gondolja-e, hogy ez a város optimális hely a gyermeknevelésre. A legkedvezőbb esetben is csak mosolyokat fogsz kapni, ha nem éppenséggel szarkasztikus hahotákat.
4. A földrengés.
Jelentős kételyek vannak bennem a bukaresti és országos közigazgatás képességét illetően arra, hogy kezelje a földrengés utáni órákat. A katasztrófa után némi megdöbbenéssel fogják megállapítani, hogy magába a földrengésbe ezer ember halt bele, de az elkövetkező napokban 10, vagy 15 ezer ember halt meg a hatékonyság hiánya, a felkészületlenség és a bürokrácia miatt.
Nincs kedvem közéjük kerülni.
Miért Kolozsvár?
Előre is elnézést kérek az általánosítások miatt:
A… nulladik ok. – Esély Romániának. Több ok miatt is úgy gondolom, hogy van jövő Romániában, lehet itt jól, európai standardoknak megfelelően élni. De nem mindenhol.
1. Gazdasági és demográfiai erő.
Kolozsvár utóbbi években tapasztalható sikere egy sor tényezőnek köszönhető, a BBTE-brandtől és Erdély szorosabb nyugati kapcsolatától a dinamikus civil társadalomig, vagy egy olyan helyi elit akaratáig, mely ambiciózus és pragmatikus tervet tűzött ki maga elé. Ennek egy versenyképes, fiatal és megfiatalodó város, egy élő metropolisz az eredménye. Tehát olyan helyről van szó, ahol dolgozni és alkotni lehet.
2. Transzszilvanofília.
A gazdag és összetett történelem, az etnikai és vallási sokszínűség olyan dolgok, melyekkel vagy együtt rezonálsz, vagy sem. Engem örömmel tölt el és szorosabban összeköt az európai identitásommal.
3. Bizalom a közös tervek iránt; mások és a közösség tisztelete;
az udvariasság, mint viselkedési norma. Egy Bukarestből érkező számára észrevehetők a különbségek. Teljesen más a pszichológiai légkör.
Más valami sokkal kevésbé látható: ez a légkör jó értelembe véve fertőző. Ugyanúgy, ahogy a stresszes és ideges emberek átadják neked az állapotukat (mindnyájan társadalmi állatok vagyunk), a nyugodt és udvarias emberek is megváltoztatnak.
4. Valódi és megoldható kihívások.
Kolozsvár növekedési válságban van. Ennek egyes jelei nyilvánvalók; más aspektusok néhány év múlva kerülnek majd felszínre. Romániában kevés város szembesül ilyen helyzettel; szinte biztos, hogy nincs olyan város, mely akkora ütemű növekedéssel szembesül, mint a Kolozsvár.
Az előző mondat komor hangulata ellenére ennek a válságnak számos pozitív vetülete van. Végső soron egy növekedési válság végtelenül jobb, mint az elnéptelenedés, egy gondok nélküli város pedig halott (vagy hazudik magának).
Kolozsváron, szerencsére, van akarat és igyekezet a megoldások feltárására. Románia egyetlen városa sem fordít annyi időt jövője kigondolására. Románia egyetlen városának sincs ennyire kiszámíthatatlan jövője.
A Bukarestben született és felnevelkedett Barbu Mateescu 36 éves és szociológus. 2005-ben végzett az University of Pennsylvanián. A Sociollogica blog szerzője és az idők folyamán a Dilema veche, Revista 22 folyóiratokban, a Contributors véleményoldalon és más hasonló helyeken jelentek meg cikkei.
Az alcímeket a szerkesztőség adta.