Az oktatással és a tankönyvkiadással foglalkozó szakemberek számára már régóta egyértelmű, hogy megérett az idő a hazai tankönyvkiadás újragondolására. A rendszer túlbonyolítottsága ugyanis rendkívül lelassította azt a folyamatot, amely során egy frissen elkészült tankönyv a diákok kezébe kerülhetett. Az elmúlt öt évben többször nekifutottak már a kiadás felülvizsgálatának, és szóba került, hogy egy olyan törvényre van szükség, amely a tankönyveket kivonja a közbeszerzési eljárások bürokratikus terhe alól, hiszen ezeket nem lehet egy kalap alá venni – ahogy a volt tanügyminiszter is fogalmazott – egy zsák krumplira kiírt közbeszerzési eljárással. Az év elején, óvatos nyilatkozatok szintjén már elhangzott, hogy

a megoldás a tankönyvkiadás központosítása lehet.

Mindezek után várható fordulatnak nevezhetjük, hogy a múlt héten Liviu Pop tanügyminiszter bejelentette,  hamarosan előterjesztenek egy olyan törvénytervezetet, amelynek értelmében a Didaktikai és Pedagógiai Könyvkiadó teljes egészében átveszi a tankönyvek nyomtatását. Ez gyakorlatilag a tankönyvpiac államosítását jelentené, ami nem jelent túl jó hírt a tankönyvnyomtatásban érdekelt magánkiadók számára. A szakminiszter azt ígérte, hogy a törvénytervezetet szeptember 12-én bocsátják közvitára, ami várhatóan tisztázza majd a digitális és a papíralapú tankönyvek, illetve a kiegészítő anyagok helyzetét is.

A tankönyvpiac (vissza)államosításának gondolata azért gerjeszthet vitákat a közbeszédben, mert az 1989-es rendszerváltás utáni oktatási reformok következtében, 1993-tól törvénybe iktatva garantálták az állami monopólium megszüntetését, és ezáltal a szabad  piaci feltételeket a tankönyvkiadásban. A mostani várható intézkedés visszalépésnek tűnhet, tekintettel arra, hogy a liberalizált tankönyvpiac ismét állami monopóliummá válik.

Magyarországon egyébként 2013-ban hoztak meg hasonló politikai döntést. Akkor a legtöbben azt nehezményezték, hogy az újítás értelmében évfolyamonként csak két kiadvány közül lehet választani az iskolákban, miközben óriási a különbség az egyes iskolák és az egyes diákok szintje között. Ez valószínűleg igaz hazai viszonylatban is.

De mielőtt messzemenő következtetéseket vonnánk le,

megkérdeztünk néhány érintettet, illetve szakembert ezzel kapcsolatosan.

Évről évre azzal a problémával szembesülünk, hogy tanévkezdésre az éppen esedékes megújuló tankönyvek nem jutnak el időben a diákokhoz. Idén például az ötödik osztályosoknak készültek új tankönyvek, igaz, csak néhány tantárgyból, és ezeket is várhatóan késve kapják meg. Bár a könyvek időben elkészülnek, a közbeszerzési eljárás (licit) utáni óvások elbírálása lassú és körülményes, ráadásul nem a minisztérium, hanem az Óvások Elbírálásának Országos Tanácsának hatáskörébe tartozik, amely az útépítéstől kezdve a kórházi közbeszerzések törvényességéig mindennel foglalkozik. Ez a központi szerv a tankönyvek kapcsán annyit tehet, hogy megállapítja a fellebbezés jogosságát, és visszautalhatja az illető tankönyvet újrabírálásra, ami tovább késlelteti célba érésüket. Hiába készítik tehát elő a könyveket júliusban, ha karácsonykor még arról folyik a vita, hogy melyik van jóváhagyva és melyik nem – magyarázta megkeresésünkre Dáné Károly, az Országos Tankönyvkiadó leköszönő igazgatója.

Ha a központosítás végbemegy, akkor a licitre nem lesz szükség, így megszűnnének a késleltető tényezők, és a tankönyvek időben eljutnának a tanulókhoz. A központosítás nem azt jelentené, hogy nem lenne többé minőségi ellenőrzés, hanem azt, hogy nem a kiadók versenyeznek a kiadás jogáért, hanem egy állami kiadó tartja a kezében az egész folyamatot. Dáné Károly szerint

van esély arra, hogy ez a rendszer megoldja a helyzetet,

bár az biztos, hogy a tankönyvkiadók érthető módon nem fognak örvendeni az újításnak.

A tisztánlátás végett azonban érdemes tudni, hogy egyre kevesebb magyar tankönyvkiadó vállalja a feladattal járó körülményeskedést, különösen a digitális tankönyvek megjelenése óta. A tankönyvpályázat benyújtása többletköltséggel jár, és amennyiben nem bírálják el pozitívan, a befektetett összeg nem térül meg. A központosítás legnagyobb elszenvedői valószínűleg elsősorban a nagyobb román könyvkiadók lesznek.

A változás kedvező lehet a magyaroknál, illetve a németeknél kisebb létszámú nemzeti kisebbségekre (például szlovákok, horvátok, törökök) nézve, számukra ugyanis az üzleti szempontokat szem előtt tartva legalább tíz éve nem készültek új tartalmú tankönyvek, mivel egy kiadónak sem fűződött érdeke ahhoz, hogy ilyen alacsony számban nyomtasson. A magyar nyelvű oktatást tekintve évfolyamonként (0–8 osztály) – átlagosan – több mint tízezer gyermek tanul, ilyen példányszámban jobban „megérte” a kiadóknak is tankönyvet készíteni.

Kedvezően hathat a magyar nyelvű oktatásra is,

tekintettel arra, hogy eddig várni kellett a román nyelvű tankönyvek elkészülésére, majd engedélyeztetésére, és csak ezt követően lehetett lefordíttatni. Amennyiben egy kézbe kerülnek a tankönyvek, a fordítások elkészülhetnek párhuzamosan a román nyelvű tankönyv írásával – mondta Dáné Károly.

Ezen az állásponton van Kovács Irén Erzsébet, az oktatási minisztérium államtitkára is, aki megkeresésünkre úgy vélekedett, a nemzeti kisebbségek tankönyvproblémája, amit sok év alatt nem sikerült rendezni, a központosítás által megoldhatóvá válna. Mivel a nemzeti kisebbségek diáklétszáma jóval kisebb, és az írott változat mellett egy digitális változatot is le kell fordítani, sajnos 

a kiadóknak a legtöbb esetben gazdasági szempontból nem éri meg.

„Jelenleg a tankönyvkiadás a gazdaság piaci szabályai szerint történik. A kiadók megkeresik a tankönyvírókat, akik megírják a tankönyveket, majd részt vesznek a közbeszerzési eljáráson, és ha minden kritériumot teljesítenek, a tankönyv kiadásra kerülhet. A hatályos tanügyi törvény 69. cikkelye szabályozza az alternatív tankönyvek kiadását. Ezért akár több kiadó, több változattal is részt vehet a közbeszerzési eljáráson. Ha egy tankönyv negatív elbírálásban részesült, a kiadónak jogában áll óvást benyújtani. Most éppen ebben a periódusban vagyunk. Ugyancsak a kiadónak a feladata (miután a tankönyvet miniszteri rendelettel jóváhagyták), hogy megkeresse és felkérje a tankönyvfordítókat a fordításra” – fogalmazott az államtitkár.

A törvénytervezetről Kovács Irén Erzsébet elmondta: egyelőre a tervezet előkészítése zajlik. A  tanügyminisztérium a hét folyamán a kormány elé terjeszti, és a későbbiekben tájékoztatják a közvéleményt is róla. Emlékeztetett: jelenleg a legtöbb ötödikes tankönyv hiánya azzal magyarázható, hogy a kiadók megfellebbezték a tankönyvelbíráló bizottságok döntéseit. Reményeik szerint, két hónapon belül lezárul az óvási folyamat, és a román nyelvű tankönyveket miniszteri rendelettel jóváhagyják. Csak ezután beszélhetünk magyar nyelvű fordításról – tette hozzá.

Mi a véleménye a kiadóknak a központosításról?

Az általunk megkeresett könyvkiadók óvatosan nyilatkoztak a kérdésről. Az Ábel Kiadó nevében Szikszai Attila elmondta: egyelőre túl kevés az információ arról, hogy mit is akarnak pontosan, és amíg nem bocsátják közvitára a tervezetet, addig minden reakció „vaktában lövöldözés” a részükről. Hasonlóképpen vélekedett Tulit Attila, a T3 Kiadó vezetője is, aki szerint nagyon sok kérdést vet fel a központosítás ötlete. Az már régóta köztudott, hogy szükség van egy jól működő tankönyvtanácsra, hiszen az utóbbi években rengeteg botrány övezte a tankönyvkiadást, talán 2004-2005-ben volt az utolsó év, amikor rendben zajlott le a tankönyvpályázat.

Tulit szerint arra is megoldást kellene találni, hogy a nem kisebbség-specifikus tankönyvek is eredetiek legyenek – tehát magyar szerzők közreműködésével íródjanak –, és ne a nyertes román tankönyveket fordítsák le. A kiadóvezető úgy vélekedett: a kiadóknak nem az önös érdekeket kell szem előtt tartaniuk, hanem azt, hogy a központosítással a gyerekek is jól járhatnak, amennyiben megszűnik az utóbbi tíz évre jellemző káosz, és jó minőségű, eredeti tankönyvek születnek.