Nemlétező helyjegyeket is értékesít a CFR

A fogyasztóvédelemnél panaszkodtak azok, akik nem fértek fel a vonatra, vagy hiába keresték a helyüket.
Hirdetés

Erdélyiek százai tettek panaszt a fogyasztóvédelmi hivatalnál a román állami és magántulajdonban lévő vasúttársaságokra, mivel nemlétező kocsikba vagy nemlétező helyekre kaptak helyjegyet, és emiatt nem fértek fel a vonatra – közölte pénteken Claudiu Susanu, az ország középső régiójáért felelős Regionális Fogyasztóvédelmi Felügyelőség vezetője.

A főfelügyelő elmondta, főleg a Nagyboldogasszony-napi minivakáció idején érkezett számos panasz amiatt, hogy a vasúti pénztáraknál több helyjegyet adtak el, mint ahány hely volt az illető szerelvényen, sőt, az is megtörtént, hogy egy egész vagon hiányzott, amelyre eladták a helyjegyeket.

Susanu hozzátette: mindenki vissza fogja kapni a pénzét, aki vasúti jegyet váltott nemlétező ülő- vagy állóhelyekre, és jelentette azt a fogyasztóvédelmi hivatalnál. 

Hirdetés