Védelmi övezetté nyilvánították az északi és északkeleti határsávot

A sertéspestis miatt.
Hirdetés

A kormány kiemelt állategészségügyi kockázatú védelmi övezetté nyilvánította szerdán az Ukrajnával és a Moldovai Köztársasággal szomszédos határsávot húsz kilométeres mélységben, megelőzendő, hogy újabb állatokat fertőzőn meg az országban az afrikai sertéspestis.

Az állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság augusztus elsején jelentette, hogy megjelent az afrikai sertéspestis Szatmárnémeti szélén, két szomszédos háztáji gazdaságban. A feltételezhetően ukrajnai állati eredetű termékektől megfertőződött hét állatot leölték, majd elégették.

A bukaresti kormány szerdán elfogadott határozatában – a kór romániai megjelenésére és az afrikai sertéspestis ukrajnai, illetve moldovai terjedésére hivatkozva – felhatalmazta az illetékes hatóságokat a vaddisznók ritkítására. A kormány közleménye szerint járványügyi szempontból az lenne a „kívánatos”, ha a vaddisznók sűrűsége nem haladná meg a 0,5 egyedet négyzetkilométerenként.

Az állategészségügyi hatóságnak ugyanakkor nyolc hordozható kemencét vásárolnak a feláldozandó állatok elégetésére.

Geronimo Brănescu, az állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság elnöke nemrég úgy nyilatkozott az Agerpres hírügynökségnek, hogy Romániát „harapófogóba szorította” az afrikai sertéspestis, hiszen a vírus megjelent már Moldovában és Ukrajnában is.

Hirdetés

Románia tizenhárom évi embargó után, tavaly októbertől kezdhetett újból exportálni élő sertést és feldolgozott húsárut az Európai Unióba, májusban pedig sertéspestismentes országgá nyilvánította az állategészségügyi világszervezet is, így az amerikai, a kanadai, a mexikói, a japán és a dél-koreai exportlehetőség is megnyílt.

Az orosz állategészségügyi és növényvédelmi szövetségi szolgálat már az afrikai sertéspestis romániai megjelenése másnapján közölte: ideiglenes korlátozást vezetett be a Romániából származó élő sertések és sertéshúsból készült hústermékek bevitelére.
 

Hirdetés