Feltételesen szabadlábra kerül Relu Fenechiu exminiszter

A közlekedési tárca egykori vezetője 2014 eleje óta ült börtönben.
Hirdetés

Feltételesen szabadlábra helyezte hétfőn a vaslui-i törvényszék Relu Fenechiu volt közlekedési minisztert, akit még 2014 januárjában ítéltek öt év szabadságvesztésre. A hétfői döntés jogerős.

A nemzeti liberális párti politikust az úgynevezett transzformáror-ügyben ítélték el.

A 2012-ben megfogalmazott vádak szerint a volt tárcavezető két társával, testvérével, Lucian Fenechiuval és Mihai Bogdan Damiannal több cég részvényeseként 2002 és 2005 között 1970 és 1980 között gyártott transzformátorokat adott el az Electrica Moldova áramszolgáltatónak olyan áron, mintha azok vadonat újak lettek volna.

Az ügyészség vádat emelt az áramszolgáltató három egykori vezetője ellen is. A vádirat szerint az Electrica Moldova 2002 és 2005 között a közbeszerzési törvény előírásait figyelmen kívül hagyva, a Fenechiuék által irányított négy céget jogtalanul előnyben részesítve vásárolta meg a transzformátorokat. A berendezések zöme ezt követően a cég raktáraiban porosodott.

Hirdetés

A cég áfa nélkül összesen 6 406 976 lejt fizetett a berendezésekért, amelyekből csupán 79 ezer lej értékű eszközt használtak. A vádirat szerint az áramszolgáltatónak okozott kár áfával együtt 7 529 594 lej.

Fenechiut egy másik, befolyással üzérkedésről és pénzmosásról szóló ügyben tavaly novemberben ismét elítélték, miután vádalkut kötött a korrupcióellenes ügyészekkel, és elismerte bűnösségét. Így csupán 3 év 10 hónap szabadságvesztéssel sújtották, aminek nagy részét akkorra már leülte.

Hirdetés