Hosszú Katinka újabb aranyával zárult a vizes vébé

Negyedjére lett világbajnok 400 méter vegyesen, ráadásul vébérekorddal. Verrasztó Dávid ezüstöt nyert ugyanebben a számban a férfiaknál.
Hirdetés
Hosszú Katinka aranyérmet nyert 400 méter vegyesen a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján. A háromszoros olimpiai bajnok, a szám ötkarikás címvédője és világcsúcstartója 4:29.33 perces világbajnoki rekorddal csapott célba.
 
A bajai úszósztár – aki nagy világversenyeken (olimpia, vb, Eb) legutóbb a 2012-es londoni ötkarikás döntőben nem tudott nyerni – a legjobb idővel várhatta a finálét, a szurkolók elképesztő őrjöngése közepette lépett be a medencetérbe.
 

A rajt után a magyar szupersztár elsőnek jött fel a víz alól,

és pillangón nagyjából fél testhossz előnyt dolgozott ki. Háton a várakozásoknak megfelelően növelte előnyét, így az elődöntővel ellentétben a japán riválisának ezúttal esélye sem volt arra, hogy a közelébe férkőzzön. A mezőny egyik legjobb gyorsúszójaként esélyt sem hagyott a többieknek, s 4:29.33-as világbajnoki csúccsal, pályafutása harmadik legjobb eredményével ért célba.
 
Első útja férjéhez, egyben edzőjéhez, Shane Tusuphoz vezetett, majd egy magyar zászlóba takarózva hagyta el a medenceteret. „Hihetetlen, nagyszerű érzés volt. Amikor beértem, akkor pár másodpercig nem nagyon voltam magamnál” – nyilatkozta Hosszú Katinka az M4 Sportnak. Hozzátette: az utolsó nap nagyon nehéz kétszer is jól úszni a 400 vegyest, de most neki sikerült.
 
„Úgy úsztam, mint edzésen, amikor nem érdekel semmi, de most annyira jó érzés mindenkivel együtt örülni” – fogalmazott. Kiemelte, azért fog dolgozni, hogy nagyobb legyen a különbség közte és riválisai között. „Tudom, hogy jó úton járunk. Jövőre szerintem első nap lesz az Eb-n, akkor szeretnék gyorsabban úszni majd” – mondta Hosszú a 400 m vegyesről.
 
Hosszú 2009-ben Rómában, 2013-ban Barcelona és 2015-ben Kazanyban is megnyerte ezt a számot, ő az első női úszó, aki 400 méter vegyesen négyszer is a dobogóra állhatott, már korábbi három sikere is egyedüli rekord.
 
A 28 éves Hosszú így két arany- (200 és 400 m vegyes), valamint egy ezüst- (200 m hát) és egy bronzéremmel (200 pillangó) zárta a világbajnokságot. Hosszú a 13. világbajnoki érmét szerezte, ezzel a magyar ranglistán behozta Cseh Lászlót.
 

Verrasztó DávidVerrasztó Dávid ezüstérmes

Verrasztó Dávid ezüstérmet szerzett 400 méter vegyesen a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján. A 28 éves magyar versenyző 4:08.38 perces idővel csapott célba a 4:05.90 perces világbajnoki csúccsal győztes amerikai Chase Kalisz mögött.
 
Verrasztó két évvel ezelőtt Kazanyban szintén ezüstérmes volt ebben a számban, a riói olimpián azonban csak a 12. lett, azaz még a döntőbe sem jutott be. 
 
A szám kétszeres Európa-bajnoka június 24-én Rómában élete legjobbját (4:07.47) úszta, így jó előjelekkel várhatta a hazai rendezésű világbajnokságot. Az előfutamban úgy tűnt, jó formában is van, mivel könnyedén utasította maga mögé az olimpiai bajnok japán Hagino Koszukét, igaz, az időeredmény (4:11.89) nem engedett sokra következtetni.
 
A harmadik helyen finalista Verrasztó a pillangó után ötödiknek fordult rá a hátra, itt szorosan felzárkózott az élen állókra. Mellen az amerikai Chase Kalisz egy testhosszal elment, majd a gyorsot már másodikként kezdte Verrasztó, aki tempónként biztatott elképesztő hangorkánnal a közönség. Kalisz győzelméhez nem férhetett kétség, de Verrasztó sem hagyta kicsúszni a kezéből az ezüstöt, s 4:08.38 perccel ért célba. 
 

A vízből kimászva felállt a rajtkőre és megtapsolta a közönséget.

„Kilencven százalékosan úsztam, de boldog vagyok, hiszen életem második legjobb idejét értem el egy vb-döntőben egy nagyon nehéz év után. Szerettem volna világbajnok lenni, de Kalisz jobb volt nálam” – nyilatkozta Verrasztó, aki taktikájáról szólva elmondta, a végén szerette volna lehajrázni Kaliszt, azonban 300 méternél már érezte, hogy ez sok lesz neki.
 
„Innentől kezdve csak arra figyeltem, hogy meglegyen az ezüst” – mondta Verrasztó, aki viccesen megjegyezte, ennyi idősen, ha mondjuk hatodik lett volna, akkor elmegy egy kávézóba dolgozni, így, hogy nem csak a fiataloké a jövő, van még motivációja.
 
Verrasztónak az eredményhirdetéskor a szám egykori magyar egyeduralkodója, a négyszeres olimpiai bajnok Darnyi Tamás adta át az érmet, valamint Gyárfás Tamás, a FINA alelnöke gratulált neki.
 

Az amerikai csapat zárt az élen 

a Magyarországon zajló vizes világbajnokság éremtáblázatán, a házigazda magyarok kilencedikek lettek 2 arany-, 5 ezüst- és 2 bronzmedállal.
 
Az amerikai Caeleb Remel Dressel hét aranyéremmel zárta a budapesti úszó-világbajnokságot, ezzel beállította honfitársa, a legendás Michael Phelps 2007-es rekordját.

Minden idők legjobb világbajnokságának nevezte 

a Budapesten és Balatonfüreden rendezett 17. vizes világbajnokságot Julio Maglione, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szervezet, a FINA elnöke a Papp László Budapest Sportarénában rendezett záróünnepségen. Az elnök köszönetet mondott a magyar kormánynak, Budapest és Balatonfüred önkormányzatának, a szervezőknek és a több ezernyi önkéntesnek.
 
„Mindannyiuk támogatása, lelkesedése és profizmusa tette lehetővé, hogy ez legyen a FINA történetének legjobb világbajnoksága. Gratulálok” – jelentette ki az elnök. „Sportolóink, edzőink, tisztviselőink két héten át felejthetetlen élmények sorát élték meg” – tette hozzá FINA vezetője. – „Mindannyian itthon éreztük magunkat, fantasztikus helyszíneken, zsúfolt lelátók előtt, csodálatos hangulatban, a magyar emberek szeretetétől övezve. Ennek köszönhetően mind a hat sportágban kivételes teljesítményeket láthattunk.”
 
Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, egyben a szervezőbizottság elnöke kiemelte, Magyarország két év alatt megcsinálta azt, amit a vb átvállalásakor sokan lehetetlennek gondoltak.
Hirdetés