A Román Ortodox Köztársaság és a XXI. század között

Nem is tudom jó-e, ha elmesélem: a vakációból visszatérve megálltam Magyarország déli részén. Két, Prahova megyei gépkocsiból kiszállnak úgy tízen, gyermekekkel együtt. Az egyik virágmintás szoknyájú hölgy: igen, asszonyom, garantáltan igaz mindaz, ami a hirdetésben le van írva, hazahozom a férjét; magára pittyegek, visszahív és együtt imádkozunk majd, hogy működjön a dolog; momentán most Olaszországban vagyok, de közvetlenül a számlára is fizethet, igen, 250 euró, garantálom, hogy más ember lesz a férjéből; nem, asszonyom, mi Istennel és a szent könyvekkel dolgozunk, küldjön WhatsAppon keresztül egy fényképet a vétkezőről, asszonyom, akkor hívjon, ha elintézte a bankot, rendben?

 

Ez még elmehetett volna egy haverok közötti heherészésként: hallottad, hogy még működnek ezek a trükkök… – mert mi mást lehet mondani? De amikor azt látod, hogy a belügyminisztérium által szervezett közvitán ugyanilyen ördöngösségek hangzanak el, akkor muszáj feltenned magadnak a kérdést, hogy 

 

A hivatásos hazafiak és mindenféle elcsapott papok nekimennek a személyi igazolványnak: mert ha a CARD (kártya – ford. megj.) szót fordítva olvasod, akkor DRAC-ot (ördögöt – ford. megj.) kapsz – mint az ALUPIGUS-os (TZSAFLÁJPOZS – ford. megj.) viccben. 

 

Egy másik apokalipszisről hadovál, és azt állítja, hogy a Sátán jelével jelölik meg az embereket; az egyik fejkendőst identitárius rettegés kísérti – miért nem írják rá az igazolványra, hogy ortodox? Egy másik: „Beszéltem falusiakkal, akik elmondták, hogy a tehenek kevesebb, feleannyi tejet adnak, mióta CSIP van bennük”. 

 

Egy másik, saját magát megtapsoló hölgy egyértelműen tudta, hogy kapcsolat van az új személyi igazolványok és a más férfiakkal szexelés közben lefilmezett papok között. Az egyház vezetői helyében iszonyatosan feldühödnék, amikor arról értesülnék, hogy mindezek az „ortodoxia védelmezőinek” nevezik magukat.

 

Sok ostoba ember van és mindenfelé megtalálhatók. Bérletük van minden világméretű összeesküvéshez, ők tudják a legjobban, milyen érdekek rejtőznek az oltások mögött, és részletesen lerajzolják neked a nagy korporációk által elutasított, vízzel működő motort. És igen, el ne felejtsem: Tesla román volt, mint ahogy a világ összes nagy feltalálója is.

 

Ezek a „közviták” inkább csak a mindenféle rettegő egyesületek megerősítését szolgálják – és mire jók?

 

Amikor Mavrocordat 1741-ben törvénybe iktatta a ruptát (egyfajta átalányadó – ford. megj.), és bevezette a – mai szóhasználattal – adófizetői igazolványt, ugyanez volt a helyzet. Amikor kötelezővé tette a román nyelvet a görög nyelv rovására (bár ő maga is görög volt) – szintén ez történt. 

 

Amikor Szapolyai Zsigmond (a szerző valószínűleg II. János királyra utal – ford. megj.) és aztán Rákóczi előírta, hogy az erdélyi ortodox egyházban a román nyelvet használják az ószláv helyett – ugyanez; a tankönyveinkben büszkén mesélünk a Bălgrad-i Új Testamentumról, melyet 1648-ban nyomtattak ki Gyulafehérváron, ez lévén az első román nyelvű teljes új testamentum, de szőnyeg alá söpörjük, hogy Rákóczi-bibliának is szokták nevezni. Nem mutat jól az identitás szempontjából, ha bevallod, hogy nem-románok kényszerítették ki a román nyelvet, nem igaz?

 

Talán eljött az ideje annak, hogy az Ortodox Egyház és a román állam eldöntse ezt a XXI. század és középkor közötti értelmetlen harcot. Vannak jelek és azok jók: minden hibája ellenére a pátriárka úgy döntött, hogy részt vesz a krétai nagy zsinaton, még úgy is, hogy maga ellen fordította a kolostorokban meghúzódó legionáriusokat. 

 

A BOR-nak (Román Ortodox Egyház) most már végre egy automatizmusoktól megszabadult szóvivője is van. Mindezek – egyelőre – azt jelzik, hogy a BOR kész lemondani a Keletről vagy egyes Athosz-hegyi tálibok felől érkező csábításokról. Az pedig, hogy egyesek még mindig túlhajtják az ortodoxiát, amely mindenféle aranyozott tetőben vagy a hagyományos építészetet felváltó oroszos hagymakupolákban nyilvánul meg, végső soron jó modor kérdése, és csak az idő lesz képes megoldani. Igen, és a nevelés. A tudás.

 

De ebben mindenképpen részt kell vennie a román államnak is, amely satuba került a politikusokra hulló egyházi áldás és az ereklyék körüli tolongás kordában tartására kiküldött csendőrök között, és amely 

 

Nem is lehet könnyű, amikor a bukaresti főpolgármester-asszony leginkább abban tűnik illetékesnek, hogy pópák mellett álldogáljon, és szórja az áldást a lakosságra.

 

Kíváncsi vagyok, hogy a Belügyminisztérium figyelembe veszi-e majd a vitán elhangzott disznóságokat. Ha igen, akkor ez azt jelenti, hogy nincs messze a nap, amikor idióták zászlóaljai követelik majd az államtól a kilépést az EU-ból vagy a NATO-ból – az állam pedig majd „elemezni” fogja ezt, és akárcsak az új személyi igazolványok esetében, azt mondja majd, hogy az EU és a NATO fakultatívak?

 

Jelentéktelen részletkérdésnek tűnik, de nem az; ez az egész piszmogás azt mutatja, hogy az állam még mindig fogoly. A képzetlenekre támaszkodott és most a képzetlenek megcibálták a fülét. A román állam egész történelme folyamán ugyanazért az okért utasította el a modernizálást, mint most: egyesek választási komfortjáért. 

 

Nem láttam még olyan államférfit, aki képes lenne megjelenni a híradóban, és azt mondani – például –, hogy vége a tejben-vajban fürdésnek, és muszáj munkához látni. Meg azt, hogy a szociális segélyt nem adják ingyen: Brukenthal Erdély kormányzójaként csak akkor osztogatott alamizsnát, ha a koldusok úgy csináltak, mintha kaszálnának – nehogy azt gondolják, hogy bármi is jár nekik minimális erőfeszítés nélkül.

 

Dragnea gépkocsivezetőjéből az autópályák nagyfőnöke lett, mint ahogy a többiek is a szeretőiket és sofőrjeiket helyezték tisztségekbe. Az oktatási miniszter nem tud helyesen beszélni. Az egyik hölgyemény, aki korábban Voiculescunál volt lótifuti, azt üzeni a főügyésznek, hogy megszegi a hazája iránti hűségesküjét, ha nem megy utasításra a Parlamentbe. Ugyanarról a Parlamentről van szó, mely felemelte a tisztségviselők bérét, majd elhúzott vakációra, amikor az orvosokra és a tanárokra került a sor. Egyeseknek vagyonok jutnak, másoknak csak könyvek.

 

Ha én ide leírom, hogy a Dâmboviţa vize mérgezett, akkor – jogosan – megbírságolnak. Ha egyik idióta a másik után leírja, hogy az oltások halálosak a gyermekekre nézve, akkor úgy tűnik, hogy a román állam részéről ez rendben van – holott eddig már több tíz (oltatlan – szerk.megj.) gyermek meghalt. Ugyanúgy rendben van ez, mint annak a harmóniát és libidót ígérő prahovainak az esete. Ugyanúgy rendben van, mint a belügy és a XXI. századi rettegők közötti párbeszéd.

 

Egy dolog hiányzik a román államnak – hogy párbeszédet indítson azokkal, akik akarják és értik, mit jelent a XXI. század. Nincsenek kevesen, és könnyű őket felismerni: minőségi szolgáltatásokat, autópályákat, iskolákat, kórházakat akarnak. Nem nagyon járnak templomba, de sms-en szoktak adományozni a rákbeteg gyermekek javára. Könyörületesek, de elegük van a szociális segélyezésből. 

 

Nem másik, hanem másfajta országot akarnak – szintén Romániát, de másképpen. Házukban vannak könyvek.