A romániai közéletet figyelemmel kísérők között nincs olyan, aki ne értene egyet azzal, hogy az utóbbi évtizedekben drámaian csökkent a politikai és közigazgatási elitek színvonala. Az idők folyamán is aggodalmat keltett a jelenség, de most már túllépte azokat a biztonsági határértékeket, melyek között egy társadalom működni tud.
Azok intellektuális felkészültségéről van szó, akiknek az a feladatuk, hogy a társadalom nevében döntéseket hozzanak, tisztségükből fakadó hatásköreik törvényes vagy illegális, korrupt vagy korrumpálatlan, saját vagy mások érdekében történő gyakorlásának módján túlmenően.
Frászt kapsz, ha figyelemmel kíséred számos tisztségviselő szakmai pályáját.
Nem az oklevelek hiányoznak. Sőt! Túl sok van nekik! Furcsa címeket szereztek, kitalált szakképzettséget adó egyetemeket végeztek el, hogy azt a több ezer doktori disszertációt ne is említsük, melyeket úgy szereztek, mint a piacon, a kereslet-kínálat elve alapján!
Néhány plagizáló politikus felborzolta a kedélyeket, néhány címet vissza is vontak. Na és? A rendszer továbbra is működik. Az a több évtized pedig, amióta azt beindították, óriási kárt okozott Romániának.
Az ezen a területen tevékenykedő okos fiúk már sok éve rájöttek, micsoda aranybánya a fedezetlen egyetemi oklevelek rendszere. A mechanizmus nyíltabban, vagy valamivel rejtettebben mozgásba lendült. Egyik nemzedék a másik után kapott olyan szakképzést, melyekkel sehol sem boldogultak volna, ha bármikor is bizonyítaniuk kellett volna hozzáértésüket. De a rendszert nem a munka piacára találták ki. Ott egyértelműek a dolgok. Több tízezer román megy minden évben külföldre tanulni és a határokon túli versenykörnyezetben munkát is találnak a képzettségük függvényében.
Nem,
a rendszert az állami szektorra, a közigazgatásra és a politikára találták ki!
Ott papírokra volt szükség, hogy felvágással tapétázhassák ki az irodákat, poszterekre a köztisztséget betöltő életrajzának kidekorálására. Képzelt egyetemek végzősei, senki által nem ismert tudományok különféle mesterei és mások által megírt disszertációk alapján lett doktorok kerültek a román társadalom legfontosabb döntéshozatali szintjeire.
Az alkalmatlanok és félanalfabéták mindent tudnak és a tévékben döngetik a mellüket. Tegnapig propagandára meg arra voltak jók, hogy szenvedéllyel és elkeseredetten jártassák a szájukat a párt és szeretett vezérük politikája érdekében. Már akkor utálatosak voltak, de senki sem törődött velük.
Mára kiderült, hogy az idő nekik dolgozott.
Most ez a fake nemzedék került sorra.
Az idő múlásával elődeik távoztak a színpadról. Természetes módon a pártok második és harmadik hulláma került a hatalom szféráiba. Ők az oklevélgyárak termékei. Mindent tudnak, és mindenről ők döntenek. Nincsenek kételyeik, nem állnak neki mérlegelni. Azt teszik, ami csak eszükbe villan, és sohasem merül fel bennük, hogy milyen következményei lehetnek ennek.
Sürgősségi rendeleteket gyártanak, törvényeket módosítanak, olyan kezdeményezéseket dobnak piacra, melyek fenekestül felfordítják a társadalmat és a gazdaságot. Mit érdekli ez őket? Megemelték a béreket és a nyugdíjakat, mert tudták, hogy ez szavazatokat biztosít nekik. Miből? Kit érdekel? Bemennek a tévékbe és azt mondják, hogy Soros a hibás. Az összes ígéret közül csak a tisztségviselők bérének megemelését teljesítették. Az ő jövedelmük nőtt meg elsőként!
Persze, hogy a populizmus van hatalmon. De
amikor a populizmust ostobaság kíséri, akkor biztos, hogy végül katasztrófa lesz.
Csak egy pillantást kell mutatnunk arra, ami történik. Minden héten felmerül egy-egy végig nem gondolt kezdeményezés. És mára az a legfőbb elv, hogy előbb vágunk, és csak utána mérünk! Ha valamiféle hatástanulmányról érdeklődsz, úgy néznek rád, mintha más bolygóról pottyantál volna ide és azt állítják, hogy nincs szükség ilyesmire.
Sajnos az ostobaságot nem lehet fenyegetésként belevenni a Nemzeti Védelmi Stratégiába. Holott az elsők között kellene szerepelnie! Ilyenfajta döntéshozók mellett az ellenségeknek nem nagyon kell megerőltetniük magukat. Mi majd elvégezzük a munkájukat. Önmagunkat destabilizáljuk. Gallyra vágjuk a költségvetéseinket és a gazdaságunkat. Arra kényszerítjük a legdinamikusabbakat és legfelkészültebbeket, hogy csalódottan elhagyják az országot. Amikor egy miniszter kitátja a száját, gúnyt űzünk az ország hírnevéből, amennyi még maradt belőle. Európai partnereink minden nemzetközi találkozón azt kérdezi tőlünk, hogy nagyjából milyen elképzelésünk van az Európai Tanács 2019-es elnökségéről és mit tervezünk. Messziről lerí róluk az aggodalom. Jogosan félnek attól, ami következni fog, ha arra gondolnak, hogy olyanok fogják majd az Európai Uniót is vezetni, akik most ott állnak előttük. A jó hír az, hogy egy európai elnökség csak hat hónapig tart, de ez halovány vigasz.
Az alcímeket a szerkesztőség adta.