Növelik a rendőrség létszámát

És a rendvédelmi szervek finanszírozásának javítását is ígérik a múlt heti rendőrgyilkosság után.
Hirdetés

Módosítanak a rendőrök jogállásán, 10.000 új járművet kap a rendőrség, és még ebben az évben alkalmaznak 4000 rendőrt – a romániai rendőrök országos szakszervezetének elnöke szerint ebben állapodtak meg hétfőn a Mihai Tudose kormányfővel folytatott tárgyalás során.

„Azt hiszem, minden romániai lakos tisztában van azzal, hogy a rendőrség nincsen kellőképpen felszerelve, nincs pénzünk autókra, nincs pénz üzemanyagra” – hangsúlyozta Iulian Surugiu szakszervezeti bizalmi, aki szerint egy-két hónapon belül 10 000 új autóra van szükség,

„különben utcára vonulunk, és azt hiszem, ezt senki sem szeretné”

– mondta. Hozzátette, a miniszterelnök ígérete szerint legtöbb másfél hónapon belül módosítják a rendőrök jogállását szabályozó törvényt. A szakszervezeti vezető rámutatott: a miniszterelnök ígéretet tett arra is, hogy annyi rendőri állást hirdetnek meg, ahányra szükség van.

A szakszervezet azt kéri, hogy legalább 4000 személyt alkalmazzanak idén. „A kormányfő egyetért velünk” – hangsúlyozta Iulian Surugiu, hozzátéve, hogy olyan miniszterelnökkel ült tárgyalóasztalhoz a Victoria-palotában, „aki tudja, mit akar, tudatában van a problémáknak, és határozott ember”.

Az egyeztetésekre a csütörtök esti suceavai rendőrgyilkosság nyomán került sor.

Rendőrsulisokat vetnének be

Hirdetés

A Suceaván megkéselt rendőr esete kapcsán beszélt hétfőn a témáról Mihai Tudose, miután több rendőrszakszervezet képviselőivel is tárgyalt. A kormányfő azt mondta, a hétfői nap folyamán egyeztetésre ül össze a munkaügyi, a belügy- és a pénzügyminiszter, hogy tárgyaljanak a személyzethiány okozta problémák megoldásáról.

„Jó javaslattal állt elő ma az egyik szakszervezet, amelynek képviselője azt mondta, hogy még idéntől állítsuk szolgálatba azokat a diákokat, akik 2018-ban végeznek majd a rendőriskolákban. (…) Ez lenne az egyik lépés, aztán következne a bérezéssel, illetve a felszereltséggel kapcsolatos gondok orvoslása” – mondta a miniszterelnök.

Tudose hozzátette, szerinte a rendőriskolák utolsó éves diákjainak szolgálatba állítása hatékonyabb lenne, mintha „az utcáról besétáló” és „gyorstalpalón” kiképzett személyeket alkalmaznának. 

Hirdetés