Románia: Még csak a borsi vám, de már fáradt vagyok – Kolozsvártól Nagyváradig három óra az út. Nyergesvontatók, szekerek, döglött kutyák. Végig hármasban. Foltokban az Erdély-autópálya romjai. Egy órával ezelőtt: kávészünet egy dombtetőn. Végre emberek. Kifogástalan szolgáltatások. Családi vállalkozás lehet, almáspite illata terjeng. A vendéglőben – patyolattisztaság, reggel hattól talpon vannak és vidámságot osztogatnak – tudom, metaforaként hangzik, de tényleg ezt teszik: jöjjenek, megmutatom a tyúkokat, amott van a füstölő, minden friss, étkeznének? Ha legalább az utakat megcsinálnák, mert ami a munkát illeti, mi dolgozni akarunk, mondja. És ne módosítgassák a törvényeket, mert alig tudtunk végre zöld ágra vergődni. Vissza az útra, újra hármasban! Nyergesvontatók, szekerek, döglött kutyák.

Végre a vámhoz érünk.

Kiszámoljuk, hogy mennyi van még az autópályáig. A magyarokéig, mert nálunk csak darabok vannak.

Csonkok – így nevezik őket. Erdélyben csonknak nevezik a már semmire sem jó fadarabot. Csonknak neveztük a falu legnagyobb részegesét is, mert nem lehetett rá számítani. A magyar falvak ugyanolyanok, mint nálunk, de tisztábbak. Itt-ott földhalom – folyamatosan dolgoznak, el akarják hozni az autópályát Nagyváradig. Mihez kötik, a borsi községi úthoz? Apa, nálunk miért nincsenek autópályák? Mert ostobák vannak az ország tetején. Apa, de miért nem tudunk nem ostoba embereket odajuttatni? Mert a fenti ostobákat szavazzák meg a lenti ostobák. Apa, mindig így lesz nálunk? Nem tudom; feküdj neki a tanulásnak és változtasd meg te, amit meg kell változtatni. A feleségem okosabb: gyerekek, váltsunk témát, mert vakáció van, nem gyűlés! Hallgatok. De tényleg: mi miért nem vagyunk képesek leaszfaltozni néhány földhányást?

Megszabadultunk. Autópálya. Azt hiszem, hogy Ceaşcă (Nicolae Ceauşescu – a szerk.) idejében is ugyanezt érezhették, akik úszva átkeltek a Dunán. Megszabadultunk! Sima út a szállodáig. A falu, Nagyrecse nagyon aprócska. Két lépésre van Szlovéniától és Horvátországtól. A parkolóban álló kocsik fél Európából érkeztek. Forinttal és euróval is fizethetsz, mindkettő megjelenik a számlán. Mi is megtehetnénk, ha már úgy is a közös pénz felé haladunk. Vagány meglepetés: román nyelvű étlap is van a román zászló mellé.

Ez olyan, mintha Giurgiuban magyar nyelvű étlapokat találnál.

Derűsen megkérdezem: ez meg hogy? A recepciós hölgy büszkén válaszol: azt akarjuk, hogy megjegyezzenek bennünket és újra eljöjjenek, itt a legjobbak a szolgáltatások. És a többi, és a többi. Vagyis idegenforgalom. A környezetünkben szinte mindenki profi ebben. Mi… – inkább hallgass, mert újra lebozgoroznak. Idegenszívűnek neveznek. Azt mondják, hogy eladtad magad a magyaroknak, az agathürszöknek, az ufóknak. A parkolók negyedét aradi és temesvári kocsik töltik meg; valahonnan felbukkan egy bajszos ember. Látták, hogy több román is érkezett, és a bajszos tud románul. Nem Erdélyt lopja, csak a vendégeket üdvözli.

Tudod, hogy mit szeretek a legjobban külföldön? Azt, hogy az emberek megbecsülik minden elköltött filléredet. És azt, hogy külföldön, akár román vagy, akár nem, egy papírt sem szórsz a földre; a tiszta hely téged is tisztává tesz. Nem hagyod gazosan az árkot, ha a szomszédok lenyírják a füvet. Nálunk is vannak tiszta vendéglők, nálunk is vannak vagány szolgáltatások, de mire eljutsz odáig, úgy kell tenned, mintha nem látnád a patakok partján a pillepalackokat. Egy összegyűjti, száz szétszórja megint. Nem ilyennek születtünk, de az állam/rendszer, vagy bármi is az, lerombolja a helyek iránti bizalmadat. A többi ország az ember rendszerbe/államba/országba vetett bizalmára épül, nálunk az állam hatalma arra kényszerít, hogy lehajtsd a fejed. Egy lehajtott fejű ember lényegében ostoba – akárcsak az állam: ha a kapud előtt gödör van az aszfaltban és te nem hagyod annyiban és betömöd, akkora bírságot kapsz, hogy arról koldulsz.

Hozzányúltál az országbrandhez, te hazafiatlan! Nálunk ez nem megy!

Szlovénia. A zöld beleég a szemedbe. Mindenhol zöldet látsz. Ahol nem volt pénzük autópályára, ott gyorsforgalmi utat építettek. Szétnézve nehezen hiszed el, hogy náluk is járt a kommunizmus. Mindent erdősítettek, minden földdarabon fiatal fák láthatók. Helyenként nagy halmokba gyűjtötték a kidőlt fákat, kihozzák őket az erdőből és tűzifaként eladják. Gonoszkodó vagyok, ha megkérdem, hogy nálunk ez miért nem így van? Nálunk miért a lábon álló fákat vágják ki, a kidőlt rönkökhöz viszont hozzá sem szabad érni? A miniszter asszony éppen fel akarja számolni a most működő alkalmazást, az Erdőfelügyelőt – ez egy működő dolog, akkor meg miért ne vernék szét? A románok szavazata – minden disznóság alkalmával ezt húzzák elő, b.ssza meg!

Hallgatok – mert vakáció van, nem gyűlés. Vendéglő. Tiszta. Kifogástalan szolgáltatások. Mint a Nagyvárad előtti domb tetején, mint Magyarországon. Az emberek szintén. Különbséget csak a nyilvános terek jelentenek. A közterület, vagy minek is nevezzem? Csak ott látsz különbséget, ahol beavatkozik az állam. Nekünk idióta államunk van. Ha akarod, nyugodtan megharagudhatsz ezekért a szavakért. De nálunk az a nagy veszély, hogy az emberek lassan–lassan hasonlítani fognak az államra. Ha notórius részegeskedő vagy, akkor a fiad is megkóstolja majd tizennégy évesen a vodkát. Így működik a világ:

a civilizált államok civilizált emberekre támaszkodnak, a hülye államok hülyékre –

de ezt nem nagyon szabad kimondani, mert jönnek a pillepalackokat a patakokba hajigálók és azt mondják, hogy nemzetellenes vagy. Bocsánat, Nemzetellenes, mert mifelénk nagybetűvel kell írni az ilyesmiket.

Olaszország. Autópálya, három sáv. Ötösben. Tele van nyergesvontatókkal, mint Magyarországon és Szlovéniában. A nyergesvontatókból álló menetoszlopok mutatják, hogyan működik a gazdaság. A dinamikáját. Ha lennének autópályáink, itt is így lenne. De nálunk nincsenek – apa, nálunk miért nincsenek autópályák? Nézz oda, ott van Velence – mert vakáció van, nem gyűlés.

Rimini. Reggel hat. Csak a szobalányok vannak a teraszokon. Mindenhonnan román beszéd hallatszik, a kis magánvállalkozások tulajdonosaival kávézgatnak. Nevetnek. Amikor elhagyták az országot, sírtak.

Most is szoktak sírni, amikor telefonon beszélnek a gyermekeikkel. Aztán kitakarítják a szobákat. A fürdőszobák ragyognak, a lepedők feszesre húzva. Önök románok? Igen. Újra nevetnek. Ha külföldön találkozol egy románnal, mintha egyfajta rokonod lenne. Valószínűleg van egy saját bejárású Istenünk, aki összeránt minket – ahogy a nagyi is összerántotta a sajtot hajdanán. Aztán beletesz ez az Isten egy kis szalicilt is, hogy konzerválja azt, ami konzerválandó.

Tengerpart. Zászlók minden országból. Az egyik viccesebb alak felhúzza az U Cluj (Kolozsvári Egyetem, labdarúgócsapat – a szerk.) zászlóját. Az emberek összegyűlnek és örvendeznek.

Szelfik. Cos’e U Cluj? Egyfajta Juve? Il Grande Torino? Si, si! Siamo fratelli! Bellissima Romania, bellissimi rumeni! Itt vakáció van, nem gyűlés.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.