A román nép és az ő országa

Úgy tűnik, a románokat nem nagyon érdekli a mioritikus hazácska sorsa.
Hirdetés

A románok jövőképét vizsgáló egyik nemrég készült szociológiai felmérés azt sugallja, hogy a románok nagy többségét hidegen hagyja az ország általános sorsa.

Vannak bizonyos gyanúink a románok cselekvési módját illetően, de ezeket elegendő alátámasztó elem hiányában nem állíthatjuk határozottan. Úgy tűnik, például, hogy a románokat inkább a család élete és a szűkebben vett közösség távlata foglalkoztatja és – a látszat ellenére –

nem igazán érdekli őket az állam, mint összesség élete.

Ennek egyik tünete az lenne, hogy az alkotmányjogi vagy a politikai és gazdasági doktrínákkal kapcsolatos viták még a művelt románokat is hidegen hagyják, akiket sokkal jobban érdekel a pszichológia és az erkölcsök. A román inkább a jellemek élénk kritikusa, a pártok rossz szokásainak gúnyos kommentátora, moralista, de ugyanakkor nem politikai kommentátor. Úgy is mondhatnánk, hogy egy Caragialét utánzó világban élünk és – sajnos – azt hisszük, hogy az irónia és az önirónia helyettesítheti a politikai reflexió hiányát. Mennyi tehetséget és mennyi lelkesedést pazarolnak, például, politikusi portrék felvázolására, és milyen szegényes marad az eszmékről és megoldásokról folytatott vita!

E meglátás helyességét bizonyítja egy nemrég közzétett szociológiai felmérés, melyet az IRES készített a Sinteza folyóirat számára, melyben egy egész sor kérdés vonatkozott a szélesebben értelmezett jövőre. Mi jut elsőként eszébe a „jövő” szó hallatán?” – így hangzik az első kérdés. A kapott válaszok pedig sokatmondók. A leggyakoribb válasz a felmérésben résztvevők 30 százalékától érkezett, akik a „jövőt” a „gyermekek/család jólétével” társítják. Az összes többi válasz aránya 15 százalék alatti és a válaszolóknak csak 4 százaléka társítja spontánul a jövőt a „nemzet/Románia jövőjével”.

Egy másik kérdés: „Elsősorban milyenfajta jövőre vonatkozó terveket kellene az embereknek készíteniük?”. Erre csak 3 százalék válaszolta azt, hogy az emberek terveinek „azzal kellene kapcsolatban állniuk, hogy a dolgok jól menjenek az országban”. Elfogadjuk, hogy sok más fontosabb dolog is van, de ezek mégiscsak bensőséges kapcsolatban állnak a közös élet általános síkjával. Az elsődlegességi lista első helyein szereplő karrier és a család jóléte nem szakíthatók el teljesen a közélettől,

kivéve akkor, ha a válaszolók emigrálásra készülnek.

Ha domináns jelleget keresünk, akkor ez minden bizonnyal a család, mely – ahogy arra a tanulmány szerzői is rámutatnak – „az első helyen van, amikor a jövőre vonatkozó tervekről van szó és ezt a válaszolók munkahelye vagy vállalkozása követi”. Ez nagyon is természetesnek tűnik és különben is, a család felé fordulás a lehető legjobb jel, annak bizonyítéka, hogy a románok nem hagyják, hogy teljesen megbontsa őket a liberális individualizmus szirénéneke és még mindig képesek szembeszállni a piacmentalitás korrozív önzőségével. Szomorú nézni, hogy az individualista emancipáció szóvivői mekkora gyűlölettel beszélnek a „hagyományos családról” és mennyire igyekeznek azt lejáratni, mintha a család a szolgaság egyik formája vagy az erőszak inkubátora lett volna az emberiség történelmében. De ez egy másik téma.

De ez a zömmel családi szinten való megrekedés ugyanakkor azt is felfedi, hogy a román társadalom képtelen olyan tágabb társulási formákban megfogalmazni a személyes törekvéseket, melyek képesek befolyásolni az állam megszervezésének formáját és általában a közügyek jobb kezelését. Ennek egyik első bizonyítéka, hogy nincsenek komoly pártjaink és azok csakis személyes ügyletekről és csoportstratégiákról vitáznak. És ha mégis szóba kerülnek az állam nagy ügyei, a pártok improvizatív módon beszélnek róluk és nem rendelkeznek megfelelő érvekkel, mint ahogy azt a most kormányon lévő PSD (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) esetében látjuk. Végül az alacsony választási részvételt, melynek természetesen megannyi oka van és egyáltalán nem helyi sajátosság, valószínűleg ez az ország ügyei iránti, most kiderült közömbösség is magyarázza. Mindenesetre az európai integrációt követő és a nyugati és keleti országokban egyaránt mély törésvonalakat okozó szuverenitásvesztés Romániában másodlagos, vagy legalábbis alacsony hangerővel megvitatott kérdés marad.

Hirdetés

Nem rendelkezünk régebbi, Románia EU-csatlakozási időszakából való hasonló természetű adatokkal, de minden jel azt mutatja, hogy

az 1990 utáni első években nagyobb kollektív odafigyelés volt az állam életére,

ahogy azt az akkori évek összes nagy politikai tüntetése sugallja, melyeken nem korlátozott követeléseket, hanem sok területre kiterjedő politikai programokat fogalmaztak meg. Azóta mintha egyfajta lemondásnak, felelősségelhárításnak lennénk a tanúi, mintha a közélet megfelelő működése már nem tőlünk függne teljesen, vagy mintha bennünket nem érintene ugyanolyan mértékben.

De ezen állapotok ellenére, melyek inkább egyfajta kollektív kudarcnak tűnnek, a románok derűlátók. A románok a jövőre vonatkozó vitában 19 százalékos arányban azt válaszolják, hogy „nagyon derűlátók”, 50 százalékos arányban pedig „inkább derűlátók”. Csak 16 százalékuk mondja magát különböző mértékben borúlátónak, a többiek pedig tartózkodnak. Bizonyos szemszögből nézve ez paradoxon: a románok legnagyobb része derűlátónak mondja magát, holott olyan államban élnek, melynek sorsa csak kis mértékben érdekli őket és melyet inkább rosszul összerakottnak lehet tekinteni. Talán ebben a paradoxonban rejlik a politikai nyugalom titka.

 

A címet és alcímeket a szerkesztőség adta.

Hirdetés