Nem lehet hatékonyan tiltani az élelmiszerpazarlást

A törvény már érvényben van egy hónapja, de senki nem tudja alkalmazni.
Hirdetés
Ideiglenesen felfüggeszti a kormány az élelmiszer-pazarlás csökkentését elősegíteni hivatott törvény alkalmazását. A kabinet szerint több ponton is módosításra szorul a jogszabály. 
 
A kormány által pénteken elfogadott sürgősségi rendelet értelmében 2017. december 31-ig felfüggesztik a törvény alkalmazását. Addig pontosítanak néhány előírást, figyelembe véve az érintett szakmai és civil szervezetek észrevételeit, javaslatait – derül ki a kabinet közleményéből. 
 
Eszerint a 2016/217-es törvény – amely idén május 21-én lépett életbe, alkalmazási szabályait azonban még nem hagyták jóvá – nem szabja meg pontosan, hogy mely gazdasági szereplőkre vonatkozik a jogszabály, e tekintetben túl általános a megfogalmazás, ugyanakkor a közlemény szerint „az élelmiszerpazarlás csökkentését célzó intézkedések nincsenek összhangban a romániai valósággal”. 
 
A kormány szerint az sem derül ki egyértelműen a jogszabályból, hogy mely hatóságok hatáskörébe tartozik a kihágások megállapítása, illetve a büntetés kiszabása, és az is ellehetetleníti az alkalmazását, hogy az idei költségvetés nem irányoz elő pénzt erre a célra. 
 
„A jogszabály teljes szövegét át kell vizsgálni, és módosítani kell rajta annak érdekében, hogy az élelmiszerpazarlás csökkentését célzó fenntartható és működőképes rendszert alakítsunk ki” – mutat rá a közlemény.

Hirdetés