Háztartások ezreiben szakadt meg az áramellátás a viharos idő miatt

Beszterce-Naszód megyében.
Hirdetés

Több ezer háztartás áramellátása szakadt meg teljesen vagy részlegesen Beszterce-Naszód megyében a csütörtöki viharok miatt.

Péntek reggel 9 településen nem volt még áram a megyében.

Több tucatnyi településen – többek közt Besztercén, Naszódon és Bethlenben – ágakat tört le, fákat döntött ki a szél, néhol még az épületek tetőzetét is lesodorta.

Alexandru Roman, a besztercei Electrica áramszolgáltató vállalat igazgatója arról tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget, hogy pénteken reggel kilenc településen nem volt még áram, egy faluban pedig csak részlegesen biztosított az áramellátás.

Hirdetés

A katasztrófavédelem alakulatainak húsz helyen kellett a szél által kidöntött fákat eltávolítaniuk az útról, négy helyen pedig azért kellett segítséget nyújtaniuk, mert a szél lesodorta a tetőzetet.

Párva falunál egy erdei úton húsz személygépkocsi akadt el a kidőlt fák miatt. Az autókban összesen 40 felnőtt és 20 kiskorú ült, sérülés nem történt.

Hirdetés