Román dzsihadistára csaptak le

A 39 éves férfi az Iszlám Állam propagandistája volt, és a terrorszervezet számára toborzott tagokat.
Hirdetés

Dzsihadista eszmék terjesztésével és az Iszlám Állam nevű terrorszervezet számára végzett toborzással gyanúsított román állampolgárt vettek őrizetbe a román hatóságok csütörtökön.

A Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) közleménye szerint a terrorellenes ügyészek és  a piteşti-i rendőrség szervezett bűnözés elleni osztálya három Argeş megyei helyszínen is házkutatást tartott csütörtökön.

A 39 éves férfi, aki egy európai államban radikalizálódott, 2016 novemberétől kezdődően több profilt is működtetett az egyik közösségi oldalon, amelyeken keresztül az Iszlám Állam emblémájával ellátott fényképeket osztott meg.

Emellett a terrorista szervezet által elkövetett támadásokról és kivégzéseiről készült felvételeket is közzé tett, hogy újabb követőket szerezzen a terroristák számára.

Ráadásul a férfi még 2015 tavaszán egy Románia területén található katonai létesítményben is járt, hogy

felderítse az oda vezető utakat és a bejutási lehetőségeket.

A Mediafax hírügynökség úgy értesült, hogy a Konstanca megyei Mihail Kogălniceanu légi támaszpontról van szó, ahol jelentős számú amerikai katona állomásozik.

Az ügyészség szerint a férfi azzal a céllal gyűjtötte az információt, hogy egy európai uniós tagállam területén működő szalafista, dzsihadista szervezet rendelkezésére bocsássa azokat. Ez az ügyészek szerint az a szervezet, amely a 2015. november 13-án Párizsban elkövetett merényletek elkövetéséért vállalta a felelősséget.

Hirdetés

Az ügyészség terrorista propaganda terjesztése és terrorszervezettel fenntartott kapcsolat miatt folytat eljárást a férfi ellen.

A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) közlése szerint

a magát Ibrahimnak nevező férfi csatlakozott az Iszlám Államhoz,

és azt követően radikalizálódott, hogy több évig élt egy európai uniós tagállamban.

A Mediafax úgy tudja, a férfi még 2015-ben tért át az iszlám vallásra egy franciaországi börtönben, ahova többrendbeli lopás miatt került.

A férfi annak érdekében fejtett ki propagandát, hogy minél több embert meggyőzzön: utazzanak Szíriába, és ott álljanak be az IÁ hadseregébe.

Hirdetés