Közel száz közel-keleti határsértőt fogtak el Nagylaknál

Irakból és Szíriából érkeztek egy török kamionban.
Hirdetés

91 iraki és szíriai határsértőt, 44 férfit, 18 nőt és 29 kiskorút tartóztattak fel kedden a nagylaki határátkelőnél. Egy gépjármű-alkatrészeket szállító kamionban találtak rájuk.

A nagyváradi határrendészet közleménye szerint a schengeni térség valamely államába akartak eljutni a határsértők.

A törökországi jelzésű tehergépjármű, amelyet Ylmaz R. 46 éves török állampolgár vezetett, kedd reggel 6 óra 30 perc körül érkezett a Nagylak-Csanádpalota határátkelőhöz. A dokumentumok szerint gépjármű-alkatrészeket szállított Törökországból Norvégiába.

A rutinellenőrzés során a határőröknek gyanús lett a kamion, és amikor tüzetesebben átvizsgálták, 91 személyt találtak a raktérben elrejtőzve.

Hirdetés

A bevándorlók előzőleg menekültstátusért folyamodtak a román hatóságokhoz. A sofőr – saját bevallása szerint – nem tudott arról, hogy a kamionban több személy rejtőzik. Azt nyilatkozta, hogy több parkolóban is megállt pihenni.

A menekültek ellen illegális határátlépési kísérlet miatt, a török sofőr ellen pedig embercsempészet gyanújával indítottak eljárást – áll még a közleményben.

Hirdetés