Meglepő az összes párt részéről megnyilvánuló nyakló nélkül magyarellenesség. Egy óvatlan, alig néhány napja Bukarestbe érkezett ember azt hihetné, hogy az RMDSZ gyanús, ha nem éppenséggel terrorista szervezet, egyfajta Hamász, mely egy nehéz pillanatot kihasználva besomfordál egy kormányzó szövetségbe. Az egyik múlttalan párt képviselői trikolór karszalagokkal mutatkoznak, egy régebbi párté pedig elintézik, hogy hirtelen és „felforgató” módon hazafias dalok zengjenek az egyik parlamenti bizottsági terem hangszóróiból, egymást követik a mikrofonoknál nyilatkozók, akiknek az a céljuk, hogy egy állítólagos árulás miatt helyezzék riadókészültségbe a nemzetet. Több mint két évtizedes tapasztalatunk alapján megítélve a dolgokat, ma a demagógia és frusztrált őszinteség egyfajta keverékének vagyunk a tanúi, mely nem remélt alkalmat használ ki:
most korlátozások nélkül lehetsz magyarellenes és ugyanakkor látszólag a politika „jó oldalán” állhatsz,
és ez annyira remek alkalom, hogy kevesen szalasztották el. Igazi karnevál!
A kontextus közismert: a körülmények által szorult helyzetbe került többségi koalíció megpróbált szövetséget kötni az RMDSZ-szel, bizonyos engedményekért cserébe az oktatás és a magyar nyelv használata terén. Itt most nem mehetünk bele a részletekbe, de minden kétséget kizáró módon a természetes állapotok terepén vagyunk, a helyzetnek semmi köze sem lévén hazaáruláshoz, Budapest beavatkozásához és más hasonlókhoz. Az utóbbi 24 órában olyan nemzeti riadóztatásokat hallottunk „demokratikus” és „nyugatbarát” szónoki emelvényekről, amilyenekre csak C. V. Tudor lett volna képes, csak sokkal tehetségesebben. Ezáltal megértettük, hogy a román politikában a célok korlátlanul szentesítenek bármit. Ha pedig holnap ugyanezek a pártok, melyek ma hazafiasan menetelnek – valószínűleg azt képzelik, hogy ők Iuliu Maniu „nemzetijei” a budapesti parlamentben – hasonló kedvezményeket nyújtanak majd a magyaroknak, akkor a mostani demagógia újabb bizonyítást nyer majd.
Semmi kétségünk, hogy
a PSD legalább ugyanígy reagált volna, ha a politikai ellenfelek tettek volna valamilyen nagyobb engedményt az RMDSZ-nek,
ahogy az már oly sokszor meg is történt a múltban. Különben úgy tűnik, hogy az RMDSZ-szel kötött szövetség ellen a PSD-ben is fellázadtak, ami előrelátható volt. Ha a PSD egyetértett volna a magyarok kéréseivel, akkor is győzött volna, de már nem lett volna a PSD. Ez az az iszonyatos paradoxon, mellyel most a többségi párt szembesül: ahhoz, hogy némi mozgásszabadsággal kormányozhasson, át kellene alakulnia, valami mássá kellene válnia, mint ami.
Sorin Grindeanun keresztül esélyt kap arra, hogy kormányon maradjon, de úgy tűnik, hogy módosított és liberális komponenssel kiegészített változatban. Ennek egyértelmű bizonyítéka Victor Ponta nyílt levele, melyben azt a lojalitást teszi nevetségessé, melyet a PSD vezetői a kormányprogram iránt mutatnak, misztikus elkötelezettséghez hasonlítva azt. Következésképpen azt kérik a PSD-től, hogy többé ne hivatkozzon ennyire csökönyösen a kormányprogramra és menjen bele változtatásokba.
Az RMDSZ-en keresztül szintén esélyt kínáltak neki a kormányon maradásra, de azzal a feltétellel, hogy módosítja fiziognómiáját és valami csoda folytán egyfajta PNŢCD-Coposuvá (a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt Corneliu Coposu által vezetett szárnya volt – a szerk.) válik, mely bevonta a magyarokat az 1989 utáni első kibővített antikommunista szövetségbe. A PNL-Câmpeanunak (a Nemzeti Liberális Párt Radu Câmpeanu vezette szárnya – a szerk.) ellenvetései voltak (melyeket úgy tűnik, most Ludovic Orban vesz újra elő), de az erdélyi származású parasztpártiak (ez az a paradoxon, amit a regátiak képtelenek felfogni)
az urbánus európai civilizáció nevében megbékélésre vágytak a magyarokkal.
Futólag említjük, hogy a román politika egyáltalán nem javult az utóbbi 20 évben, ellenkezőleg, szegényebbé vált, legfeljebb sematikus és látszat-európaiasságot öltve magára. De egy olyan korszakban, amikor maga Európa is levetkőzi az európaiasságát, ez a látszat akár integrációs formának is számíthat.
Az viszont biztos, hogy ez a fiziognómiaváltás egy csomó más változást hozott volna a PSD-ben megannyi más területen is, melyeket most nem részletezünk, mert – időszerűtlen módon – kontrafaktuális történelmi fejtegetésnek tűnne. Tény, hogy egy olyan román párt, mely konjunkturális képmutatások helyett a PNŢCD nagy öregjeinek 90-es évekbeli enyhén bájos komolyságával vállalna egy szövetséget az RMDSZ-szel – ha megbocsájtható nekünk ez az utópia –, komoly erő lehetne, olyan, melynek többek között az európai politikákba is jelentős beleszólása lenne.
Visszatérve a valóságunkhoz, egyszerűen arra a hálátlan szerepre kárhoztattunk, hogy lejegyezzük a fülünk mellett elsuhant magyar lövedékkel történt komikus riogatásokat.
Az alcímeket a szerkesztőség adta.