Hogyan nyerte meg a PSD (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) a választást? Egy olyan programmal, melynek célja az volt, hogy „Románia prosperáljon és minden románnak legyen jó” (Ion Luca Caragiale, Az elveszett levél, III. felvonás, 6. jelenet). A nép komolyan vette és megszavazta. (Nem éppen az egész nép, csak egy kicsivel több, mint 3 millió ártatlan optimista.) Néhány hónap alatt kiderült, hogy

a győzteseknek valójában teljesen más céljaik voltak.

„Emberi”, a „nekünk és a mieinknek” hasznos céljaik, kisebb egyezkedések, melyekkel megvédhetik magukat a perektől (és adott esetben a büntetésektől), kis – és nem túl diszkrét – manőverek, melyek olyan „aljas” kellemetlenségektől védhetik meg őket, a barátaikat, a támogatókat, a rokonokat, a főnökeiket és a beosztottaikat, mint például a „doktori” címek visszavonása, a „hivatali visszaélésre” való hivatkozás kisebb – és természetes – tucat-tyúklopásokért, bizonyos végzetes emberi gyengeségek körüli rosszindulatú pletykák, mint például pajkos, hűséges és több nyelven beszélő hölgyikék miniszteri kinevezése, akik nagy közigazgatási tapasztalatot szereztek általános iskolai titkárnőkként (Carmen Dan – volt? – belügyminiszter – a szerk.), vagy feketeöves, Vadim Tudor, Gigi Becali és L. Dragnea között ingázó polgármesterekként (Lia Olguţa Vasilescu – volt? – munkaügyi miniszter – a szerk.).

Könnyen előrelátható volt, hogy a nagylelkű kormányprogramnak kartonkrémes íze van. De

a másik (nem túl jól elrejtett) program egész jól haladt, egy kis januári botlással,

amikor megpróbálták lopiban bevezetni a 13-as rendeletet. De még mindig bízhatunk a hivatali visszaélés küszöbértékének drasztikus korlátozásában, ami némi amnesztiákra és közkegyelmekre adhat reményt, nemrég pedig még az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanácsot (CNATDCU) is sikerült úgy átalakítani, hogy a párt csúcsvezetőinek (hamis) doktori disszertációit már ne kérdőjelezhessék meg mindenféle rosszakarók. A szakminiszterek („javító szándékkal”) korlátozták a CNATDCU hatásköreit, kiváltva ezzel néhány „hasznos” lemondást (elsősorban Marius Andruh akadémikus úrét, aki hozzáértő és becsületes módon vezette a Mircea Dumitru volt miniszter által üdvözlendő módon megreformált intézményt) és (vitatható minőségű) mennyiségbe temetve mindent: hirtelen megjelent 140 új tag (!), a bizottság Főtanácsát pedig 8 alakkal „gazdagították”, akik „párbeszédképesek”, megértő emberek… Így büntették mindazokat, akik voltak olyan óvatlanok, hogy jelezni merték Ponta, Oprea, Tobă, Pandele és Negoiţă urak akadémikus bűncselekményeit. (A kolozsvári Mircea Bob professzor urat, például). Ecaterina Andronescu asszony, a másolgató, lopó és alternatív Akadémiákat kieszelő hazafiak anyukája újabb győzelmet ért el! Nem akarom megemlíteni a CNATDCU-ba újabban bekerültek nevét. A legtöbbjüket nem ismerem, bár olyan területeket képviselnek, melyektől nem vagyok teljesen idegen. De mégsem tudom megdöbbenés nélkül nézni azt a frissességet, melyet Al. Boboc akadémikus hoz majd az intézménybe, aki az 50-es években végezte el a filozófia szakot és a jelenkori nyugati filozófia – materialista-dialektikus irányú – legavatottabb kritikusa, olyan német nyelvből készült fordítások szerzője, melyek a komikus félreértésekről híresek.

Ám mindezek észrevétlenül történnek. Ami látszik, az a közvélemény szeretetének elkényeztetett haszonélvezője,

a Szociáldemokrata Párt által ingyen (de az országra nézve egyelőre még nehezen előrelátható árú) szállított, mindenkit elnémító politikai műsor.

Hogyan lehetne egy – mondjuk – normális külföldinek elmagyarázni azt, ami itt történik? Nem igazán szokványos azt látni, hogy egy pártelnök olyan dühvel megy neki a saját maga által hatalomba segített kormánynak, mintha a nemzet „fedett” ellenségei kényszerítették volna ki. Nem igazán szokványos azt látni, hogyan omlanak gyűlöletbe nagy barátságok és szövetségek (Ponta–Dragnea, Tăriceanu–Constantin és így tovább). Nem igazán szokványos, hogy egy „büszke román” párt beleszeret egy (esetleges) török-tatár miniszterelnökbe és az RMDSZ segítségével igyekszik beverni egyes nemzettársai és bandatársai fejét. Igaz, Shhaideh asszony nagy intellektuális és erkölcsi kifinomultságnak adja tanújelét. Az egyik tévében láttam, amint az egészet azzal magyarázta, hogy Sorin Grindeanut az bántja, hogy Dragnea eredetileg őt akarta kormányfőnek. Szóval javában zajlik a pókerjátszma! A pszichoanalízis kellős közepén állunk! Anything goes! Milyen alkalmasabb személyt találhattak volna az alkalmatlan kormány értékelésére Darius Vâlcov úrnál, aki nemrég még gyanús módon szerzett értékes festményeket rejtegetett álfalak mögött és temetőkben? És azt se mondják többé, hogy rosszul állunk a „political correctness” terén! Kevesen támaszkodnak nálunk jobban a női nem által szállított nagy szellemekre: igazi „férfias nőkre”, akik mellett holmi Merkel, Thatcher, Hillary Clinton csak szomorú jelképei az unalomnak. Nézzék csak meg a fürge értelmiségi Olguţát, Pandele főnöknőt (Gabriela Firea bukaresti főpolgármester – a szerk.), Carmen Dan rendőrasszonyt! Nem jut más eszembe, csak a Constantin Tănase Színház egyik hajdani kupléja: „Asszonyok, asszonyok, asszonyok, egy elképzelésekkel teli világ…”

A jelenlegi kormányzat vergődéséből senki sem kerül ki épen (agyilag).

A végén még Grindeanut is megkedveled?! Ponta mellé állhatsz?! Dragneával foglalkozol, aki duzzogva is, bohókásan is aprócska őrsvezetőnek tűnik? Kiknek a kezére jutottunk? Mi hajtotta csatába azt a 3 és valamennyi millió románt (a tizennyolcból), akik komolyan vették a jelenlegi (pszeudo-)kormánypárt választási fitringeskedését? Igaz, hogy másfelé sem nagyon lehetett komoly érvekkel tekinteni… Már csak annyi maradt nekünk, hogy (megfulladás előtt…) kiszórakozzuk magunkat, régi jó caragiaeléi mintákat követve. Farfuridi tábora harcol Caţavencu táborával. Iancu bá pedig a következőképpen foglalta össze az egészet: „Zaj, felfordulás, lökdösődések.” Éljenek Joiţica ténsasszony klónjai: Olguţa, Gabi, Carmen, Sevil. „Mert „jó dámák!”

Az alcímeket a szerkesztőség adta.