// 2026. július 2., csütörtök // Ottó

A kormányprogram folytatódik

// HIRDETÉS

Ami Romániában történik, azt ép ésszel nem nagyon lehet felfogni. Andrei Pleșu enyhén vitriolos írása.

Hogyan nyerte meg a PSD (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) a választást? Egy olyan programmal, melynek célja az volt, hogy „Románia prosperáljon és minden románnak legyen jó” (Ion Luca Caragiale, Az elveszett levél, III. felvonás, 6. jelenet). A nép komolyan vette és megszavazta. (Nem éppen az egész nép, csak egy kicsivel több, mint 3 millió ártatlan optimista.) Néhány hónap alatt kiderült, hogy

a győzteseknek valójában teljesen más céljaik voltak.

„Emberi”, a „nekünk és a mieinknek” hasznos céljaik, kisebb egyezkedések, melyekkel megvédhetik magukat a perektől (és adott esetben a büntetésektől), kis – és nem túl diszkrét – manőverek, melyek olyan „aljas” kellemetlenségektől védhetik meg őket, a barátaikat, a támogatókat, a rokonokat, a főnökeiket és a beosztottaikat, mint például a „doktori” címek visszavonása, a „hivatali visszaélésre” való hivatkozás kisebb – és természetes – tucat-tyúklopásokért, bizonyos végzetes emberi gyengeségek körüli rosszindulatú pletykák, mint például pajkos, hűséges és több nyelven beszélő hölgyikék miniszteri kinevezése, akik nagy közigazgatási tapasztalatot szereztek általános iskolai titkárnőkként (Carmen Dan – volt? – belügyminiszter – a szerk.), vagy feketeöves, Vadim Tudor, Gigi Becali és L. Dragnea között ingázó polgármesterekként (Lia Olguţa Vasilescu – volt? – munkaügyi miniszter – a szerk.).

Könnyen előrelátható volt, hogy a nagylelkű kormányprogramnak kartonkrémes íze van. De

a másik (nem túl jól elrejtett) program egész jól haladt, egy kis januári botlással,

amikor megpróbálták lopiban bevezetni a 13-as rendeletet. De még mindig bízhatunk a hivatali visszaélés küszöbértékének drasztikus korlátozásában, ami némi amnesztiákra és közkegyelmekre adhat reményt, nemrég pedig még az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanácsot (CNATDCU) is sikerült úgy átalakítani, hogy a párt csúcsvezetőinek (hamis) doktori disszertációit már ne kérdőjelezhessék meg mindenféle rosszakarók. A szakminiszterek („javító szándékkal”) korlátozták a CNATDCU hatásköreit, kiváltva ezzel néhány „hasznos” lemondást (elsősorban Marius Andruh akadémikus úrét, aki hozzáértő és becsületes módon vezette a Mircea Dumitru volt miniszter által üdvözlendő módon megreformált intézményt) és (vitatható minőségű) mennyiségbe temetve mindent: hirtelen megjelent 140 új tag (!), a bizottság Főtanácsát pedig 8 alakkal „gazdagították”, akik „párbeszédképesek”, megértő emberek… Így büntették mindazokat, akik voltak olyan óvatlanok, hogy jelezni merték Ponta, Oprea, Tobă, Pandele és Negoiţă urak akadémikus bűncselekményeit. (A kolozsvári Mircea Bob professzor urat, például). Ecaterina Andronescu asszony, a másolgató, lopó és alternatív Akadémiákat kieszelő hazafiak anyukája újabb győzelmet ért el! Nem akarom megemlíteni a CNATDCU-ba újabban bekerültek nevét. A legtöbbjüket nem ismerem, bár olyan területeket képviselnek, melyektől nem vagyok teljesen idegen. De mégsem tudom megdöbbenés nélkül nézni azt a frissességet, melyet Al. Boboc akadémikus hoz majd az intézménybe, aki az 50-es években végezte el a filozófia szakot és a jelenkori nyugati filozófia – materialista-dialektikus irányú – legavatottabb kritikusa, olyan német nyelvből készült fordítások szerzője, melyek a komikus félreértésekről híresek.

Ám mindezek észrevétlenül történnek. Ami látszik, az a közvélemény szeretetének elkényeztetett haszonélvezője,

a Szociáldemokrata Párt által ingyen (de az országra nézve egyelőre még nehezen előrelátható árú) szállított, mindenkit elnémító politikai műsor.

Hogyan lehetne egy – mondjuk – normális külföldinek elmagyarázni azt, ami itt történik? Nem igazán szokványos azt látni, hogy egy pártelnök olyan dühvel megy neki a saját maga által hatalomba segített kormánynak, mintha a nemzet „fedett” ellenségei kényszerítették volna ki. Nem igazán szokványos azt látni, hogyan omlanak gyűlöletbe nagy barátságok és szövetségek (Ponta–Dragnea, Tăriceanu–Constantin és így tovább). Nem igazán szokványos, hogy egy „büszke román” párt beleszeret egy (esetleges) török-tatár miniszterelnökbe és az RMDSZ segítségével igyekszik beverni egyes nemzettársai és bandatársai fejét. Igaz, Shhaideh asszony nagy intellektuális és erkölcsi kifinomultságnak adja tanújelét. Az egyik tévében láttam, amint az egészet azzal magyarázta, hogy Sorin Grindeanut az bántja, hogy Dragnea eredetileg őt akarta kormányfőnek. Szóval javában zajlik a pókerjátszma! A pszichoanalízis kellős közepén állunk! Anything goes! Milyen alkalmasabb személyt találhattak volna az alkalmatlan kormány értékelésére Darius Vâlcov úrnál, aki nemrég még gyanús módon szerzett értékes festményeket rejtegetett álfalak mögött és temetőkben? És azt se mondják többé, hogy rosszul állunk a „political correctness” terén! Kevesen támaszkodnak nálunk jobban a női nem által szállított nagy szellemekre: igazi „férfias nőkre”, akik mellett holmi Merkel, Thatcher, Hillary Clinton csak szomorú jelképei az unalomnak. Nézzék csak meg a fürge értelmiségi Olguţát, Pandele főnöknőt (Gabriela Firea bukaresti főpolgármester – a szerk.), Carmen Dan rendőrasszonyt! Nem jut más eszembe, csak a Constantin Tănase Színház egyik hajdani kupléja: „Asszonyok, asszonyok, asszonyok, egy elképzelésekkel teli világ…”

A jelenlegi kormányzat vergődéséből senki sem kerül ki épen (agyilag).

A végén még Grindeanut is megkedveled?! Ponta mellé állhatsz?! Dragneával foglalkozol, aki duzzogva is, bohókásan is aprócska őrsvezetőnek tűnik? Kiknek a kezére jutottunk? Mi hajtotta csatába azt a 3 és valamennyi millió románt (a tizennyolcból), akik komolyan vették a jelenlegi (pszeudo-)kormánypárt választási fitringeskedését? Igaz, hogy másfelé sem nagyon lehetett komoly érvekkel tekinteni… Már csak annyi maradt nekünk, hogy (megfulladás előtt…) kiszórakozzuk magunkat, régi jó caragiaeléi mintákat követve. Farfuridi tábora harcol Caţavencu táborával. Iancu bá pedig a következőképpen foglalta össze az egészet: „Zaj, felfordulás, lökdösődések.” Éljenek Joiţica ténsasszony klónjai: Olguţa, Gabi, Carmen, Sevil. „Mert „jó dámák!”

 

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében
Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról
Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején
Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS