Trianon 100 – tudományos projekt vagy magyar propagandafegyver?

A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektora, Ioan Aurel Pop április végén olyan kijelentést tett, mely elég sok szenvedélyt szított fel a közéletben a magyar hatóságok által 2017 folyamán elindított „Trianon 100” koncepció témájában. A román akadémikus lényegében azzal fújt riadót, hogy az ebben a projektben résztvevő magyar kutatókból álló, a Magyar Tudományos Akadémia alá tartozó csoport

kész információs háborút kirobbantani Romániával és a szomszédos államokkal,

melynek során vitatnák az Osztrák-Magyar Birodalom és implicit módon Nagy-Magyarország feloszlásához vezető 1918–1920-as évek főbb szakaszait.

Akkor – áprilisban – nehezemre esett az igazság egyik vagy másik oldalára állni, mert sem Ioan Aurel Pop érvelése, sem a BBTE rektorával szemben azonnal érkezett magyarországi támadások nem győztek meg. Valójában ezek a támadások ejtettek gondolkodóba, tekintettel arra, hogy az egyik eléggé virulensen reagáló fő budapesti intézmény nem a Magyar Akadémia (helyesen: Magyar Tudományos Akadémia – a szerk.), hanem a Külügyminisztérium volt, mely száraz közleményben jelentette be, hogy határozottan elutasítja a román akadémiai körök felől érkezett rágalmakat. Ezek után egy kicsit jobban tanulmányozni kezdtem a kérdést, hogy világos képet alkossak a történésekről. Magyarország vajon a nagyobbik testvér tapasztalatából kölcsönzött, mellyel most remekül megérti magát (Orosz Föderáció), a hibrid háború technikáiból, melyeket aztán a szomszédos országokban akar majd alkalmazni, vagy a román nacionalista szellem robbant ki időnek előtte anélkül, hogy Budapest bármilyen hibát követett volna el. És íme, mit állapítottam meg.

A Magyar Tudományos Akadémia égisze alatt zajló „Trianon 100 – Lendület” projekt (helyesen: MTA Lendület Trianon 100 Kutatócsoport, a különbség azért lényeges, mert a Trianon 100 Kutatócsoport a sokkal szélesebb területet érintő MTA Lendület program része – a szerk.) nagy erővel kezdte meg a tevékenységét, és első látásra egyértelmű volt, hogy már előkészületben voltak az első termékek, melyeket piacra lehet dobni. Ennek megfelelően a projekt keretében már megjelentették az első könyvet – „A magyar békeküldöttség naplója” –, Zeidler Miklós történész koordinálásával. A kötet bemutatójában utalás történt azokra az adatokra, melyekkel a szerző a dolgozatban a szerződés franciaországi aláírásán részt vett magyar küldöttségről beszámol, részletesen kidomborítva a végleges dokumentum parafálását megelőző vitákat és gyötrődéseket. Más szóval, a könyv – valószínűleg – azt az üzenetet ülteti el az olvasóban, hogy

Budapest nem fogadta el a priori a Trianonban hozott döntéseket,

küzdött a saját érdekeiért, amiből gyakorlatilag a szerződés igazságtalan jellege és a magyaroknak okozott traumák következnek.

Ha egy kicsit a dolgok mögé nézünk, láthatjuk, hogy Pozsonyban, Szlovákiában már április elején bemutattak több kötetet, melyek a magyarok életében Trianon után bekövetkezett változásokat emelték ki, és nyilvánvaló, hogy ezek nem voltak pozitívak (forrás: www.trianon100.hu). A mi szemszögünkből nézve sokatmondó a „Felvidékből Slovensko” cím, illetve a „Csehszlovákiai Magyar Népi Szövetség és a Mindszenty-per megismétlése” című könyv által továbbított üzenet, mely egy olyan szervezet történelmére vonatkozik, amely a magyarok csehszlovák hatóságok által megsértett jogainak védelmével foglalkozott a háttérből.

Ugyanakkor a www.trianon100.hu honlap Magyarország 1918-as etnográfiai térképét terjeszti, melyet a budapesti hatóságok – sikertelenül – arra próbáltak felhasználni, hogy a jövendőbeli magyar állam határait a saját érdekeiknek megfelelően húzzák meg a párizsi tárgyalások során. Ugyanez a honlap terjeszti Zahorán Csaba történész recenzióját is („A történelmi Magyarország szétesése és a párizsi békeszerződés”), és ugyanitt terjesztenek fényképeket több Trianonnak szentelt műemlékről, melyek közül az egyik Nagy-Magyarország térképét ábrázolja.

Következésképpen íme, alig néhány hónappal a meghirdetése után, a „Trianon 100 – Lendület” projekt máris nagyszabású dokumentációs anyagokat produkál, melyek minden kétséget kizáróan kiemelik Magyarország elképzelését arról a szomorú emlékű momentumról, melynek nyomán más államokhoz került Magyarország területének 2/3-a.

De ami még veszélyesebb: a Trianon 100 projekt nem az egyedüli,

melyet – nyilvánvalóan – a budapesti központi hatóságok támogatnak. A tudományos projektet vagy egyes elsőrangú magyar hivatalosságok szerencsétlen, de jól kigondolt nyilvános megszólalásai, vagy olyan – legalábbis vitatható – építmények felépítése egészíti ki Magyarországon, melyek a náci korszakra emlékeztetnek, amikor ez az ország visszacsatolta az elvesztett területek egy részét. Itt Lázár János, a magyar miniszterelnök Kancelláriája vezetőjének június elején tett maró hatású nyilatkozataira utalok, aki nem többet és nem kevesebbet, mint bocsánatkérést követel a szomszédoktól a Trianon momentum miatt és ezen kívül legalábbis erkölcsi kárpótlást Európától azért, ami 1918-ban Magyarországgal történt. Ugyanide tartozik az a számos szobor, melyet Magyarországon a fasiszta és antiszemita kormányzó Horthy Miklósnak állítottak, Orbán Viktor kormányfő hallgatólagos támogatásával és Európa egyik legfontosabb szélsőséges pártja, a Jobbik leplezetlen örömére (a cikkíró állításai alátámasztására egy HotNews-cikkre hivatkozik, mely a Hungarian Spectrumot és az Index.hu-ot idézve számol be a szoborállításokról – a szerk.).

A budapesti kormány Romániával szemben teljesen barátságtalan és agresszív gesztusáról nem is beszélve, mely az egész világon megtiltotta a magyar diplomáciai testület tagjainak részvételét a Románia nemzeti ünnepe (2016. december 1.) alkalmából szervezett ünnepségeken, arra hivatkozva, hogy Magyarországnak nincs mit ünnepelnie. Ha ezeket a tényeket összeadjuk, egy

olyan Magyarország képe alakul ki, melynek már régóta nem okoz semmilyen gondot frontális támadást indítani Románia ellen.

És akkor, kedves olvasók, ebből egyetlen következtetést lehet levonni: Igen, azt hiszem, Ioan Aurel Pop akadémikusnak tökéletesen igaza volt, amikor a Trianon 100 projekt károsságáról és a céljairól beszélt. Amit azonban a BBTE rektora nem mondott el: a romániai magyar szervezeteket jó néhány éve Budapest finanszírozza többé-kevésbé átlátható módon, különféle projekteken és intézményeken keresztül és ezáltal átvettek bizonyos dolgokat Magyarország Románival szembeni káros retorikájából. Így tudtuk meg döbbenten, hogy december 1-e gyásznap a magyarok számára, amit az etnikum országunkban élő legfontosabb politikusai mondtak ki, ami románként fájdalmat okoz nekünk, mert mi mindig a testvéreinknek tekintettük a magyarokat. Mit jelentenek vajon ezek az ismételten kimondott állásfoglalások az erdélyi románok és magyarok közötti etnikumok közötti kapcsolatokra nézve? Kölcsönhatáshoz és kölcsönös megértéshez vezetnek, vagy ellenkezőleg, visszafordíthatatlan törésvonalakat okoznak a két közösség között, hosszú távon felmérhetetlen következményekkel… nyilvánvaló, hogy – sajnos – a második következik be.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.