Kiktől akarják megvédeni a PSD vezérei Romániát

Hát Budapesttől, Sorostól, Brüsszeltől, Moszkvától, Amerikától, a DNA-tól. Gyakorlatilag mindentől és mindenkitől!
Hirdetés

Mindig is azt képzeltem, hogy a politikusok csak képmutatók és gazemberek. És hogy a kamerák elől elrejtett valóságban nagyon is tudatában vannak annak, hogy cselekvéseikkel csak a saját érdekeiket szolgálják. Azt, hogy mindazzal, amit mondanak, csak füstfüggöny mögé akarják rejteni politikai és pénzügyi feltörekvési kívánságaikat.

Liviu Dragnea azért mondja azt, hogy „Azért szeretem Máramarost, mert

csökönyösen ellenáll a globalizálásnak és meg akar maradni románnak”,

hogy kedvére tegyen néhány olyan embereknek, akik arra büszkék, hogy egy igazi, az európaiak többsége számára már elveszett édenszegletben élnek. Azt, hogy Dragnea semmi értéket nem tulajdonít a szavainak, nemcsak az bizonyítja, hogy amúgy ő Brazíliába jár gyakrabban, hanem az elszigeteltség is, amire mind a PSD (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) elnökeként, de fejlesztési miniszterként is ítélte. Máramarosnak olyan siralmas az infrastruktúrája, hogy idegenforgalmi úti célként egyszerűen nem létezik.

Teljes együttérzéssel néztem Eugen Nicoliceát, aki a következő kijelentésre kényszerült: „Ha egy Nobel-díjas rokonod mellett döntesz egy nem rokon ostoba alak rovására, akkor nyilvánvalóan nincs semmi összeférhetetlenség.” Ez egy nevetséges kijelentés, melyre – legalábbis így képzeltem – Nicolicea azután kényszerült, hogy a feleségét kinevezték a Transgaz élére.

Azt képzeltem, hogy Ponta arra szánta a „Miért van az, hogy ha a románokért akarsz harcolni, akkor vagy bűnvádi aktát nyitnak ellened, vagy kimennek az utcákra a ’szépek és szabadok’ és a lemondásodat követelik?” állítását, hogy kielégítse a hazafias választóknak azt a hajlamát, hogy

ellenséget lássanak Brüsszelben, Budapestben vagy a DNA-ban.

Amikor Gabriela Firea asszony 2014-ben azt állította, hogy „egyetlen pillanatig sem azoknak a tisztességes román családoknak a sokaságára utaltam, melyek gyermeket szeretnének, de nem lehet nekik. Tisztázom, hogy egy másik sokaságra utaltam: azokra a gyermektelen állampolgárokra, akik részt vettek a nemzetközi gyermekkereskedelemben és akik most Románia elnöki tisztségéért indulnak. Ez a sokaság egyetlen egyénből áll – ő Klaus Iohannis”, akkor meg voltam győződve, hogy a jelenlegi főpolgármester egyszerűen csak bunkó, amivel ő maga is tökéletesen tisztában van. Nem tudtam elképzelni, hogy Firea tényleg azt hiszi, hogy Iohannis gyermekeket árul, csak arról van szó, hogy létezik egy ilyenfajta fantazmagóriákat elhinni kész választói réteg. Másképp mondva, Firea a közönség igényei szerint, nem az igazság nevében beszélt.

A „Soros-diverzió” tovább erősítette bennem azt a meggyőződést,

hogy a PSD csúcsvezetői nem hisznek az ilyenfajta üzenetekben. A választási kampány során a magyar milliárdost – nagy közönségsikerrel – abszolút ellenségnek állították be, aki nem hagyja fejlődni a hazácskánkat. Ennek az üzletembernek mumusként való felhasználását Oroszországból importálták, ahol Alekszandr Dugin, Putyin stratégája azt állította, hogy Soros különféle akciókat támogat és aztán a romániai tüntetéseket is. Dugin azt állította, az embereket a globalizálás, a vadkapitalizmus és a multik hívei által jól kidolgozott terv alapján vitték utcákra. Dugin részéről érthetőnek tartom ezt az álláspontot, tekintettel arra, hogy Soros a nyitott társadalom finanszírozója, míg Oroszország pont az ellenkezőjét képviseli.

De mennyire anakronisztikus ez az elmélet Romániában alkalmazva, mely alig egy évtizede nyitott a Nyugat felé. Ezért még mindig azt hittem, hogy Dragnea és társai szavazatszerzésre használják Sorost, tiszta képmutatásból.

A PSD-s vezetők közötti belső beszélgetéseket megszerző Rise Project által közzétett jegyzőkönyvek megrendítették a fentebb felvázolt hitemet. Az egyik bekezdés különösen felkeltette a figyelmemet:

Liviu Dragnea: Már ma este

beszéljetek a megyei elnökökkel, hogy felkészüljünk Románia megvédésére.

Hirdetés

Gabi Firea: Jelen vagyunk. Ez már nem mehet így tovább! Meg kell védenünk a románokat!

Ecaterina Andronescu: Igen, védjük meg Romániát.

A PSD-s vezetők között a 13. sz. rendeletet követő tüntetések éjszakáján lezajlott beszélgetések jegyzőkönyve transzban lévő politikusok profilját vázolja fel. Olyan politikusokét, akik megfontolás nélkül ismételgetik Liviu Dragnea guru szlogenjeit.

Gabi Fireának a buszokban tapasztalható mocsoktól és zsúfoltságtól, a pokoli forgalomtól, a szúnyogoktól és patkányoktól, a parkolóhelyek hiányától, a Főpolgármesteri Hivatalnak alárendelt kórházakban elkapott fertőzésektől, a közpénzből szervezett több tíz koncert által szétszórt decibelektől kellene megvédenie a románokat.

Ecaterina Andronescu az oktatás sötét pátriárkája. Nyugodtan magára öltheti annak a szereplőnek a szerepét, akivel a szülők ijesztgetik a gyermekeket, amikor mesét mondanak nekik. Volt már miniszter, oktatási bizottsági vezető, állandóan a tévék stúdióiban ül, az éppen felvetett témáktól függetlenül. Az utóbbi 17 évben, amikor a PSD hatalmon volt, Ecaterina Andronescu kemény kézzel vezette az oktatásügyet nyíltan, vagy a háttérből, és így a rovására lehet írni a fiatalok nyugati irányú exodusát, az egyetemek teljesítményének és a törvényi koherencia hiányát. Andronescu a szerzője az egyik legfelháborítóbb 1989 utáni kezdeményezésnek: a diákok még érettségi nélkül is beiratkozhattak az egyetemekre. Andronescu asszonyt el kellene szigetelni attól a román néptől, melyet – micsoda képmutatás! – kész megvédeni.

A PSD-s vezetők jegyzőkönyveinek elolvasása után meggyőződésem, hogy a párt szintjén egy tömegpszichózis-kísérletnek vagyok a tanúja.

 

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Hirdetés