Kulcselemek:

* A vezérkari főnök idén április 20-án egy sajtókonferencia keretében jelentette be, hogy Románia amerikai Patriot rakétákat szándékozik vásárolni, de a szerződési eljárásokat és rendelkezéseket még nem véglegesítették. Úgy tűnik, hogy a bejelentés kiváltotta Liviu Dragnea PSD-elnök (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) nemtetszését, akit felháborított a magas rangú kormányzati katonai hivatalnok (ha jól értettük, túl korai) bejelentése. Legalábbis ez jelent meg akkor a sajtóban, ahogy az a hivatkozott cikkben látható. Később már nem került szóba a téma;

* Nem akarom összekötni ezt az információt az elnök egyesült államokbeli látogatásával, de a látogatás szélesebben vett kétoldalú politikai kontextusának meghatározásában eltekinteni sem tudok tőle. Azt azonban látom, hogy Donald Trump még azelőtt, hogy amerikai elnökként Európába érkezett volna, Szaúd-Arábiába látogatott, melyet hosszasan dicsért és ahol több százmillió dolláros amerikai fegyvereladási szerződéseket jelentett be a „jobs, jobs, jobs” és „thank you, thank you, thank you” kifejezések ismételgetése közepette. Ne értsenek félre, nincs semmi elítélendő az Egyesült Államok elnökének ebben az igyekezetében, hogy szerződésekkel táplálja az amerikai fegyveripart, bár globális felelősségekkel rendelkező szuperhatalomként néha azon is el kellene gondolkodni, hogy kinek adsz el fegyvereket és nem fogják-e ezeket előbb-utóbb használni is, főleg egy olyan feszült régióban, mint a Közel-Kelet;

* Az egyszerű, elemi dolgok felől a legkifinomultabbak felé haladva már az elején és fenntartások nélkül ki kell jelentenünk, hogy az elnök egyesült államokbeli látogatása

vitathatatlanul fontos és pozitív momentum a román–amerikai kétoldalú kapcsolatokban;

* A látogatás lényegi aspektusai – a jelenlegi kontextusban többé-kevésbé nyilvánvaló bármilyen találgatáson túlmenően – azok, amelyek Románia Egyesült Államokkal meglévő stratégiai partnerségének alapvető fontosságával (egyszerűbben mondva, a romániai politikai élet és civil társadalom által az utóbbi 20 évben meg nem kérdőjelezett „Amerika-pártiságával”) és Románia NATO-szerződésének 5. cikkelyében formalizált, de az Egyesült Államok és Románia között biztonsági téren meglévő szoros együttműködési formákkal is megerősített amerikai biztonsági garanciáival kapcsolatosak;

* Most az lenne a legnagyobb hiba, ha ezt a látogatást egy Egyesült Államok és Németország (EU) közötti hipotetikus választással kötnék össze, mely hibát, úgy látom, hogy szándékosan, vagy sem, provokálásból, vagy sem, de Románia egyik volt kormányfője is elköveti;

* Romániának meg kell őriznie, vagy adott esetben létre kell hoznia a mélyreható közelséget az Egyesült Államokkal és Németországgal is, mivel a román állam két létfontosságú stratégiai opciója, az atlantizmuspártiság (NATO, AEÁ) és az Európa-pártiság (EU, Németország) elválaszthatatlan és egymást kiegészítő, függetlenül attól, hogy Donald Trump elnök pillanatnyilag rosszban van az Európai Unió vezetőivel;

* Amerika egyértelműen több Donald Trumpnál.

Jelenleg bármilyen téren a világ vezető nagyhatalma és az is marad, valamint egy hihetetlenül kreatív és energikus nemzet, ezek az erények pedig túlmutatnak a jelenlegi elnöki mandátum időtartamán. Megkockáztatva, hogy kiváltom azok nemtetszését, akik még mindig (feleslegesen) összehasonlítgatják az atlantizmuspártiság és az Európa-pártiság előnyeit, azt állítom, hogy Románia és talán az egész közép-európai régió számára létfontosságúak az amerikai biztonsági garanciák és bármikor előnyt élveznek bármilyen hipotetikus európai alternatívával szemben. A XX. században az Egyesült Államok bizonyult az egyetlen nagyhatalomnak, mely hajlandó és képes volt  betartani a szövetségeseinek nyújtott biztonsági garanciákat (válságos időkben az összes többi „garancia” kudarcot vallott);

* Az európai revizionizmus, ahogy azt olyan országok értelmezik, mint Oroszország vagy Magyarország, a jelenlegi európai rend vitatásából fakadó összes regionális kockázattal együtt, egy másik olyan korrozív folyamat, melyre komolyan oda kell figyelnünk, mellyel szemben jelenleg és a jövőben is valószínűleg az Egyesült Államokkal meglévő szövetség a legjobb védelmi lépés;

* Románia azon kevés európai ország egyike, melyek – szűken – betartják a védelemre szánt 2 százalékos arányt, még akkor is, ha úgy tudjuk, hogy nem közvetlen kifizetésről, hanem konszolidált költségvetésről van szó (mely magába foglalja a beszerzésekre felvett hiteleket is);

* Mindezen, fentebb felsorolt és más, most ki nem mondott szemszögekből nézve is, az Egyesült Államokba tett elnöki látogatás tényleg jelentős és hamarosan (pontosan pénteken, június 9-én), az amerikai elnökön keresztül, annak megerősítéséhez vezethet, hogy

az Egyesült Államok fenntartja a Romániának nyújtott biztonsági garanciákat.

A mostani cseppfolyós és veszélyes kontextusban nem lehet ennél fontosabb célkitűzés. Egyértelmű, hogy bármely állam külpolitikája esetében egy ilyenfajta alapvetően fontos célkitűzés megerősítése szempontjából bármilyen más szerződésjellegű spekuláció másodlagos fontosságúvá és elfogadhatóságúvá válik;

* Lehet, hogy a vezérkari főnök – taktikai és diplomáciai szempontból –, akaratlanul, egy kicsit elrontotta a látogatást előkészítő lépések sorrendjét (feltételezzük, hogy a Patriot rakéták beszerzését nem akkor kellett volna nyilvánosan bejelenteni), túl korán leplezte le, hogy milyen jelentős védelmi szerződésre készül Románia, de ha minden jól végződik, akkor álljunk készen megfelelően üdvözölni, a hét végén, Románia lehetséges jelentős kül- és biztonságpolitikai sikerét. Patriot rakétákkal, vagy nélkülük.

A közismert nemzetközi kontextusban, de főleg a ránk leselkedő „mérgezett” hiba közepette, melyet egyesek siettek már elkövetni, nemrég azt állítva, hogy Iohannis elnöknek választania kell majd az Egyesült Államok és Németország között, az az egyáltalán nem elhanyagolható kockázat, hogy Románia antlantizmuspárti (NATO, AEÁ) opciója szembekerül az Európa-párti (EU, Németország) opcióval. Nincs ennél az állításnál hibásabb és veszélyesebb dolog. Mindkét opció létfontosságú Románia jövője szempontjából,

a két stratégiai dimenzió bármelyikének eltűnése jelentős károkat okozna nekünk.

Szerencsére nincs szükség ilyen választásra.

Először is hibás és haszontalan, mert voltaképpen a két nagyhatalom sem vesz számításba ilyen hipotetikus választást, vagyis a radikális forgatókönyvet, a teljes és végleges szakítást. Akkor miért kellene ezt Romániának vagy bármelyik másik európai államnak megtennie? A Washington és Berlin közötti (ahogy a következő években majd látni fogjuk), mindkét irányban nagyon változékony csúcsszintű kapcsolatokon túlmenően, a két gazdaság és társadalom közötti kapcsolatok annyira mélyek és jelentősek, hogy lehetetlenné teszik majd az AEÁ–Európai Unió szövetség felbomlását, bármennyire is örülnének a keletiek, ha csorbát szenvedne az Atlanti-óceán két partja közötti kölcsönös bizalom.

Az egy dolog, hogy Trump elnöknek egyelőre rossz a fogadtatása Európában (de még az Egyesült Államokban is, ahol a népszerűsége valamivel több mint 41 százalékos, ami 5 százalékponttal marad el a 2016. november 8-i választáskor elért 46,1 százaléktól), de más dolog a transzatlanti kapcsolat megőrzése melletti stratégiai döntés. Igen, Donald Trump híján van a történelmi és politikai kultúrának, semmit sem ért a NATO-ból, egy vállalatra vonatkozó könyvelői megfontolásokon túlmenően, ahogy azt a múlt héten megírtam és véleményemet most is teljes mértékben fenntartom, de az Egyesült Államok nélkül elképzelhetetlen az európai biztonság. Igen, Donald Trump a korlátolt látásmódjával mélységesen megrendítette az európaiak NATO-ba vetett bizalmát, ahogy azt később Edward Lucas elemző is megállapította, de Amerika sokkal több Donald Trumpnál és a világ vezető nagyhatalma fog maradni, az egyetlen, melyre – ha realistán gondolkodunk – a szó szerint vett katonai biztonság terén egy Romániához hasonló ország támaszkodhatna.

Tehát Iohannis elnök egyesült államokbeli látogatása a nemzetközi és geopolitikai kapcsolatok legalább három – kétoldalú, európai és regionális – perspektívájából üdvözlendő:

Romániának kétoldalú téren most nagy szüksége van a (XXI. századra szóló) „konszolidált stratégiai partnerség” megerősítésére, ahogy 2011 óta az Egyesült Államokkal meglévő kapcsolatunkat nevezik, gyakorlatilag az új washingtoni adminisztrációval. Ez a megfelelő pillanat arra, hogy

a nemzetközi színpad eléggé zavaros kontextusában ismertessük érveinket az Ovális Irodában.

Trump elnöknek, ha már írott anyagokban és elmélyült történelmi és kulturális ismeretekkel nem lehetséges, legalább élő szóban, röviden és lényegre törően el kell magyarázni az amerikai–román kapcsolat vegyértékeit és azt az értékes geostratégiai rálátást, melyet az Egyesült Államok a Fekete-tengertől a Közel-Keletig fenntarthat, amennyiben – ahogy arról a bukaresti nemzetbiztonsági ügyekért felelős elnöki tanácsadó az elmúlt napokban tájékoztatott minket – létrejönne egy „Oroszország–Törökország–Irán tengely”, mely bonyolultabbá teszi a dolgokat a déli szomszédságban. Tehát rendkívül értékesek és maximálisan ki kell használni azokat a perceket, melyekkel Klaus Iohannis rendelkezni fog ahhoz, hogy Románia ügye mellett érveljen Donald Trump előtt.

Európai téren az a tény, hogy Románia elnöke egyike annak a négy európai nemzeti vezetőnek, akiket az új adminisztráció beiktatása után meghívtak a Fehér Házba, a hazánk által az európai kontinenssel kapcsolatos amerikai külpolitika összességén belül betöltött státusz üdvözlendő elismerése, még akkor is, ha az csak szimbolikus. Ez – közvetve – többek között az Európai Unióban is számítani fog az európai integráció magjáról és perifériájáról szóló viták kapcsán. Egy olyan ország, melyben az Egyesült Államoknak fontos hídfőállása van Európában, és ez szemmel látható, nem hiányozhat majd a körvonalazódó megreformált Unió magjából. A számos kiterjesztéssel és elágazással rendelkező amerikai befolyás jelentős és többek között a Románia és nyugat-európai nagyhatalmak közötti kapcsolatokra is kihat, akár Nagy-Britanniáról, akár Németországról vagy Franciaországról beszélünk. Ezzel megnövekedhetne Románia „árfolyama”.

Végül regionális szinten az amerikai garanciák megerősítése és a stratégiai partnerség

elrettentené, vagy legalábbis feleslegessé tenné Magyarország bármilyen politikai-diplomáciai kísérletét

arra, hogy történelmi témákat nyisson meg újra a Centenárium környékén. A november 8-i amerikai elnökválasztás után közvetlenül az az elképzelés keringett a magyar sajtóban, hogy Orbán Viktor megpróbál majd az első vezető lenni a Fehér Házban, tekintettel arra, hogy a választási kampányban nyíltan támogatta Donald Trumpot és hogy félig viccesen, félig komolyan a „Make Hungary Great Again” üzenetet fogják megfogalmazni. Tehát gratulálok a román intézmények mindazon dolgozóinak, akik lehetővé tették ezt a gyors látogatást! Ahogy azt nemrég láttuk, a budapesti kormányban megvan a késztetés, hogy „ha nem is anyagi, de legalább erkölcsi kárpótlást – kérjen – a világtörténelem legnagyobb igazságtalanságáért”, ezzel Trianonra utalva, a nyugati nagyhatalmak ezzel kapcsolatos szilárd álláspontja pedig igazán üdítő lenne. Hiszen Oroszország álláspontjában biztosak lehetünk. Nem tudom, hogy Bukarestből nézve hogyan néz ki ez a lehetséges (pozitív) regionális hatás, de Kolozsvárról nézve a téma fontossága kezd egyre pregnánsabbnak tűnni. Szintén üdvözlendő lenne egy tisztázó állásfoglalás Amerika és a nyugati nagyhatalmak részéről az első világháborút követő európai rendről, főleg 2018 közeledtével.

Néhány nap múlva meglátjuk, mennyi igazolódik be a várakozásaink közül. Valószínűleg újra felmerül majd a vízumok kérdése, bár rövidtávon nem számítok nagy bejelentésre. Az Egyesült Államoknak nemcsak új politikai vezetése, de úgy tűnik,

új paradigmája, új elképzelése is van a világgal és Európával fenntartott kapcsolatairól.

Nem egy demokraták és republikánusok közötti egyszerű kormányváltásról van szó. Az Európai Unió szintén reformon megy majd keresztül. Oroszország éberen figyel bármilyen repedést, hogy azt a maga javára használja ki, a liberális európai és globális rendet destabilizálva. Kína szó szerint és átvitt értelemben is messze van, elvileg közvetlenül érintettként támogatva a globalista elképzelést és a szuverén államok stabilitását, de távol maradva a kontinens politikájától. Az Európai Unió keleti és déli szomszédsága egyáltalán nem néz ki jól. Ilyen bizonytalan körülmények között az Egyesült Államok és Németország marad az egyedüli jelentős fogódzók, melyekkel Románia lehorgonyozhat a nemzetközi kapcsolatok rendszerében. A Washingtonnal és Berlinnel fenntartott kétoldalú kapcsolatok minőségétől függ nemzedékünk és azt következő nemzedék jövője.

Akárhogy is nézzük, akár tetszik, akár nem Trump elnök stílusa (és nemcsak az), számunkra létfontosságú marad a kapcsolat az Egyesült Államokkal és továbbra is ugyanúgy tekintünk majd rá, megadva a neki kijáró figyelmet, 20 évvel azután, hogy Bill Clinton az 1997 júliusában tett látogatása alkalmával felajánlotta az AEÁ–Románia stratégiai partnerséget. Sok minden történt azóta, de azt hiszem, el kellene ismernünk, hogy az Amerika-párti (később „atlantizmuspárti”) opció maradt ma is, az Európa-párti opció mellett, Románia nemzeti politikai konszenzusának az alapköve, már amennyi konszenzusról és széles körben elfogadott értékekről beszélhetünk a politikánkban.

Liberálisok és illiberálisok, haladópártiak vagy konzervatívok, globalisták vagy protekcionisták, remélem politikailag elég bölcsek, nemzetként és társadalomként pedig szolidárisak maradhatunk ahhoz, hogy felfogjuk, az euro-atlanti binom mindkét alkotóelemére, a Nyugat mindkét pillérére szükségünk van és ezek bármelyikének elvesztése súlyosan károsítaná térségünk biztonsági és fejlődési távlatait.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.