A Centenárium és Trianon között

Románia a Nagy Egyesülés Centenáriumának megünneplésére készül. A kormányon belül létezik egy csaknem két évvel ezelőtt erre létrehozott főosztály. Évente 1,5 millió euróból gazdálkodik. A Cioloş-kormány szinte semmit sem költött el az erre szánt összegekből. Talán hozzá nem értésből, vagy külföldi megbízásra?

Újabban a Román Kulturális Központ (ICR) is bekapcsolódott ebbe az évfordulós projektbe. Remélem, hogy nem megemlékezésibe, ahogy azt Klaus Iohannis mondaná, enyhe figyelmetlenségből.

Ennek tükörképeként Budapest a kormányon belül létrehozott egy Trianon nevű főosztályt (a szerzőhöz még nem jutott el a román forrásokban is többször megjelent cáfolat, hogy nem kormányzati főosztályról van szó, hanem az MTA Lendület Trianon 100 Kutatócsoportjáról – a szerk.). Ennek 35 millió eurós költségvetése van projektekre (valójában évi 30 millió forint, öt éven keresztül, ami összesen 500.000 euró! – a szerk.).

Miközben Magyarország lakossága háromszor kisebb, mint Romániáé, az Erdélyért folytatott harc költségvetése csaknem harmincszor nagyobb.

Mi a két intézmény szerepe?

Az előbbinek a Nagy Egyesülés népszerűsítése, a másodiknak a szövetséges hatalmak és az Osztrák-Magyar Birodalom által aláírt Trianoni Szerződés elítélése, mely jogilag szentesítette egy olyan királyság végét, mely de facto már a XVI. században, a mohácsi vereséggel és az Ausztria és Magyarország által uralt területek Oszmán Birodalom és Szent Római Birodalom közötti elosztásával eltűnt. A románok több évszázadnyi harca és emancipációja után Erdély újra a román királyság része lett.

A magyar propaganda sohasem hagyott fel a Szerződést elítélő aljas akcióival. A magyar diplomácia egyetlen dokumentuma sem rögzíti, hogy Budapestet – Winston Churchill kérésére – a Királyi Seregek szabadították fel Kun Béla bolsevik rezsimjének uralma alól 1919 nyarán, és hogy a román katona bocskora csak néhány napig lógott a magyar Parlament tetején.

A Trianoni Szerződést 1920. június 4-én írták alá Versailles-ban.

Orbán Viktor kormánya több éve készül arra, hogy nagyszabású akciókkal

tagadjon egy több nagyhatalom által aláírt dokumentumokban hivatalosan szentesített történelmi tényt.

Persze, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozással, az alapszerződés aláírásával már nem lehet határokat módosítani, még akkor sem, ha egyesek Nagy-Magyarországról álmodoznak.

Mindkét állam tagja a NATO-nak. Egyenlő jogúak. Védik őket az 1949. április 4-én Washingtonban aláírt Észak-Atlanti Szerződés rendelkezései. Az még nem ad Magyarországnak többletjogokat, hogy Romániánál hamarabb került be a NATO-ba.

Az a lényeg, hogy az etnikumok közötti feszültségek bármilyen eszkalálódása a két állam hátrányára és egy bizonyos idegen hatalom előnyére lenne. A nemkívánatos konfliktusoknak Moszkva lenne a legnagyobb haszonélvezője.

Mi, románok, átmentünk a marosvásárhelyi eseményeken, amikor csak egy lépés választott el minket attól, hogy Erdély Koszovóvá változzon. A világ minden tévéadója, tankönyvbe illő diverzióval, magyarként mutatta be az egyik sebesültet. Valójában a libánfalvi Mihăilă Cofariuról volt szó, akit az utólag Magyarországra menekült Barabás Ernő bántalmazott. De erről nem beszélnek.

A NATO védőernyőjének és a Román Hadsereg hibátlan erdélyi katonai szervezetének köszönhetően, amely a legalkalmasabb Csendőregységet vonta össze Erdély szívében, egy eléggé éber hírszerző szolgálattal együtt,

gyakorlatilag már nem lennének lehetségesek újabb etnikumközi konfliktusok.

De ami nem lehetetlen, az egy információs háború az e téren eléggé gyengén védett Románia ellen.

A bukaresti kormány Washingtonban nem rendelkezik olyan erős lobbival, mint a magyar. Nekünk nincs Donald Trump mellett egy Gorka Sebestyénünk. Még Károly herceg támogatásában sem bízhatunk, aki mindazzal, amit Szászfehéregyházán és Kálnoky gróf kastélyaiban tesz, sokkal inkább a magyar ügyet szolgálja, mint a brit királyságot. Nem véletlen, hogy családfája III. Karóbahúzó Vlad (Vlad Ţepeş) örököseinek magyar ágára épül.

Itt az ideje, hogy a bukaresti hatóságok elfogadjanak egy olyan soft-power típusú stratégiai cselekvési tervet, mely pozitív módon képes hasznosítani a magyar propaganda által megfogalmazott összes alaptalan vádat.

Emlékszem, mekkora düh tükröződött egy svédországi liberális hölgy, parlamenti képviselő arcán, aki 1997-ben azért jött ide, hogy csatlakozzon a magyar kisebbség jogaiért folyó harchoz. Akkor meghívtam a Kormányba, hogy beszéljen Victor Ciorbeával, az első olyan kormány miniszterelnökével, mely az RMDSZ képviselőit is magába foglalta.

Annyira üldözöttek voltak a magyarok, hogy az ország élére kerültek –

mondtam akkor neki enyhe ironikus mosollyal.

Romániának multikulturális, minden vallás és etnikum felé nyitott, az együttélés és egyetértés példaképének számító ország helyzetébe kell pozicionálnia magát.

De ezt sebészi pontossággal kell csinálni, nem az odvas nacionalizmus láncfűrészével.

Elvek vannak, értékek is vannak, már csak egy taktikai terv hiányzik.

Hajlandók a hatalmon lévők az ellenzéket is felkérni egy történelmi megállapodás aláírására, a román nemzet javára?

Az alcímeket a szerkesztőség adta.