Ez az ember vezette évekig Románia legszegényebb megyéjét, most meg megjátssza a duzzogóst: az európaiak nem hagyják, hogy eszméi csúcsára vigye az országot. Teleormanban rettegett úrként viselkedett, de Besztercén népi körtáncban filmezteti magát, vagy olyan nemzeti gyermetegségeket ereszt meg, miszerint azért szereti Máramarost, mert ellenáll a globalizálásnak. (A máramarosi pészédések szolgalelkűségét is érdemes megemlíteni, akik turisztikai nagykövetté nevezték ki Dragneát, mert nem találtak nála jobb embert Máramarossziget és a Lápos között.).
Ezt az egész műsort a Firea–Pandele páros kereszténykedő nyávogása egészíti ki egyfajta ereklye & gyertyaelosztó központként. A baloldali kiskirályok szép lassan felhelyezik Romániát a „függetlenségpártiság” (nem találtam jobb szót rá) kockázatos tengelyére;
a román hagyományok szembeállítása az európai integrációval
a lehető legálnokabb politikai húzás; euroszkepticizmust kínálsz egy olyan lakosságnak, mely már belefáradt, de új bűnösöket keres azért, mert nincsenek autópályák, iskolák, kórházak, öntözőművek… Ha előveszed az utóbbi időben elhangzott nyilatkozatokat, látni fogod, hogy minden kezd összeállni egy olyan választási üzenethez, melynek lényege, hogy az Európai Unió jobban tenné, ha békén hagyna minket, mert többet árt, mint használ.
Romániában jelenleg két ország van: az egyik – minden bicebóca törvény ellenére – az Unióba integrálódik, és van egy másik, mely a tudatlanságba vonul vissza és mellvértként őrzi ezt a tudatlanságot. Ezek a Romániák kerülik egymást és az a nagy baj, hogy a pártok csak annak a Romániának a szavazataiért küzdenek, mely azzal büszkélkedik, hogy a latin nyelv a dákból származik és azzal – Pandelét idézve –, hogy „Isten Anyja azt mondja hazánkról, hogy az Isten Anyjának a Kertje”. Az előbbi vállalkozó ország, melynek tulajdonosai az adók, innováció és felvevőpiacok között vergődnek; a második országban azt vágják a tulajdonosok fejéhez, hogy a nép vérét szívják.
De a szocialista főnökök hosszú távon gondolkodnak, az elnökválasztás a cél. Áldozatként állítjuk be a populizmusokat és ismételgetjük a nacionalista mantrát: az idegenek a hibásak!
Ha mindezt tömjénszagban és a „Méltó a megöletett Bárány” éneklése közepette tesszük, akkor már nyertünk.
És van még valami, amit Románia bevethetne az elmagányosodás spiráljába:
közeledik az Egyesülés Centenáriuma
és ahelyett, hogy ez a száz év becsületes elemzésre sarkallna minket, frusztrációk, büszkeség, kisebbségellenes populizmusba fullad majd – aki nyekkenni mer, annak elvágjuk a torkát… És igen, nagyjából az összes párt ezen a lejtőn indul majd el, abból a megfontolásból, hogy ilyen ünnep alkalmából nem illik elutasítani a nacionalizmust.
A szocialista vezérek, egyes liberálisok ostoba segítségével, gyakorlatilag az euro-atlanti intézményekkel kapcsolatos bizalomhiány felpörgetésével vágnak utat maguknak a siker felé. Úgy tűnik, nem igazán okoz gondot, hogy a moszkvai ideológusok is ezt akarják, amíg biztosítékokat kapnak arra, hogy megőrizhetik a szabadságukat és a vagyonukat. Egyesek azt mondják majd, hogy túlzok – de íme: csak akkor indítottak támadást az igazságszolgáltatás ellen, amióta a politikusok gyakori vendégek a DNA-nál (Országos Korrupcióellenes Igazgatóság – a szerk.); korábban nem érdekelték őket az ügyészek.
Amíg nem halmoztak fel több milliós vagyonokat, addig eszükbe sem jutott, hogy léteznek ezek az ügyészek. Ide-oda pakolgattak egy-két igazgatót, bérleményekkel ügyeskedtek, el-elfogadtak egy kis pénzes borítékot és ennyi. Az igazságszolgáltatás elleni csata akkor indult, amikor elkezdtek mélyebben belenyúlni a közpénzes zsákba és ez a csata most az igazságszolgáltatást védők ellen is folyik – innen fakadnak ezek a duzzogások, hogy az Európai Unió jobban tenné, ha nem ütné bele az orrát a dolgokba.
Dragnea globalizálás elleni harca nem egyszerű identitárius neurózis –
amint ez a kór behatol a szervezetbe, két-három nemzedéket is megfertőzhet és kiírhat a történelemből. Disznóságok voltak már korábban is, csak nem szerepelnek a tankönyvekben: nem csináltak a román nácik maguknak Nemzetiszocialista Pártot, azt az Acélmellvértest, mely az idegenek ellen fenekedett és azt írta a horogkereszt alá, hogy „Románia a románoké”? Innen már csak egy lépés volt az antiszemitizmus, és ezt a lépést a Nemzeti-Keresztény Védelem Ligájával együtt tették meg; majd ezekből a „keresztényekből” vált ki Zelea Codreanu Mihály Arkangyal Légiója. De honnan is tudnánk ezeket a kis részleteket, ha maga az Akadémia is a nacionalizmust használja kitűzőnek a hajtókáján?
Állandóan azt reméltem, hogy a román politikában vannak érinthetetlen témák: az Európai Unióhoz, a NATO-hoz való tartozás, a piacgazdaság, az infrastruktúra, az oktatás, az egészségügy, a mezőgazdaság. Az igazságszolgáltatás, na!
Azt hittem, a politikusok mindenféle témákban hadakoznak majd egymással, de sohasem fogják megkérdőjelezni a nagy lehetőségeket; fejbe verjük egymást, húzogatjuk egymás farkát, de sohasem lépünk ki a történelmi korból.
Ugye, milyen naiv vagyok? De: mi lesz majd, ha az új szocialista direktívák fényében az egyik Románia folytatja útját az Unió felé,
a másik pedig dühösen a porban fetreng majd, mert „Európa nem hagy minket fejlődni”?
Mi lesz, ha az egyik autópályákat fog határozottan követelni, a másik pedig szociális segélyeket? Ha az egyik Brüsszel, a másik pedig a moszkvai és isztambuli atyuskák felé fog tekinteni?
Beleütköztek ezek a kérdések az agyacskátok résébe, a szinapszisaitokba, ti, akik attól nem tudtok aludni, hogy jön a globalizálás és elviszi az ördög a nemzeti egységet, a hagyományokat, Rrromániát? Ti kis szeparatisták, amik vagytok, ha-ha-ha!
Te duzzogó Dragnea, te tüntetőleg fejkendőt viselő, ájtatoskodó voluntari-i feleség (Gabriela Firea – a szerk.), ezt hogyan oldjátok meg? Mert – az egész Románia, Románia egészének – elnökei soha sem lesztek.
Az alcímeket a szerkesztőség adta.