// 2025. július 13., vasárnap // Jeno

Közkegyelem – a második esély

// HIRDETÉS

Amiből kiderül, hogyan is működik egy ideje a román állam.

Minden jel arra utal, hogy a közkegyelemről szóló törvény nagy politikai kátyúba került, amit eljárási gondatlanságok mögé próbálnak rejteni.

Az oly sok tiltakozást és kommentárt kiváltó közkegyelemről szóló törvény hallgatólagos elfogadással átment a Szenátuson (ha egy adott törvényről az elsőként megkeresett parlamenti ház nem hoz döntést, akkor vita nélkül elfogadottnak tekintik és a döntéshozó ház elé kerül – a szerk.). Ez azt jelenti, hogy következmények nélkül maradt mindaz, amiről a jogi bizottságban vitáztak, szavaztak, majd újra szavaztak, mint ahogy Şerban Nicolae vagy Traian Băsescu szenátorok módosító javaslatai is. Igaz, hogy ezeket a módosítókat amúgy is visszavonták, de a hallgatólagos elfogadás gyakorlatilag az egész vita megsemmisítésével egyenértékű.

Ennek ellenére, ha valaki néhány év múlva felidézi majd a közkegyelemről szóló törvényt, vagy a tervezetét, hiszen nem tudjuk, hogy végül elfogadják-e, az emberek elsősorban Traian Băsescu módosító javaslataira fognak emlékezni. Ez az irónia:

nem arra emlékeznek majd, amit elfogadtak, hanem arra, amit elutasítottak.

A botrányra fognak emlékezni, nem a méltányos eljárásra. És nem véletlenül, hiszen a botrány mindig tartalmaz egy gondot.

Mindenesetre jobban megértettük, hogyan működött az utóbbi években az állam, hiszen a volt elnök azt adta értésünkre, hogy lelkiismeret-furdalása van a pártok finanszírozásának módja miatt. Így értesültünk arról – természetesen tudtuk, de egy ilyen szintű megerősítés mindig feltáró jellegű –, hogy a pártok széles körben illegális eszközökkel finanszírozták magukat, amiből elkerülhetetlenül azok a képviselők és szenátorok is hasznot húztak, akik nem ismerték e műveletek részleteit. Persze, Traian Băsescu a jelenlévők feltételezett vétkességi érzésére apellált, igyekezve bevonni őket egy „áldozatok” „megmentésére” irányuló műveletbe, de ez másodlagos. Végül más olyan dolgokba is bepillanthattunk, melyek a hatalom rejtett működési módjával kapcsolatosak és melyek nagyon zavaróvá váltak azok számára, akik nem határolódtak el attól időben.

A törvény hallgatólagos eljárással történt elfogadása – ami általában a jelentéktelen tervezetekre jellemző –

valójában egy politikai zsákutca kifejeződése.

Nem kételkedünk abban, hogy „elfelejtése” szándékos volt, hiszen a mostanra kialakult formája már senkinek sem felel meg, ráadásul már minden érvet is kimerítettek. Nem kizárt, hogy a többség végül teljesen lemond majd arról a törvényről, mely csak súlyos politikai károkat okozott neki.

Azért ennek a helyzetnek van egy előnye is. A hallgatólagos elfogadás gyakorlatilag lehetővé teszi, hogy közvetlenül az Igazságügyi Minisztérium eredeti szövegéből kiindulva kezdjék újra a vitát. A politikai vita így megszabadulna a szenátusi foltoktól és hibáktól és újra nulláról, „tiszta állapotból” indulhatna, megadva a szövegnek és a politikai kezdeményezésnek azt a tiszteletreméltóságot, aminek már elejétől fogva híján volt. Nem kizárt, hogy a törvény újra mindenféle ködös megfontolásokban akad majd el, de kár lenne a második esélyt is elszalasztani.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap
Főtér

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve
Székelyhon

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve

Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.

// még több főtér.ro