A Székelyföldön tájékozódik a képviselőház magyar ügyekkel foglalkozó albizottsága

Be is mutatták a magyar közösség problémáit.
Hirdetés

Sepsiszentgyörgyön tartotta szerdán kihelyezett ülését a képviselőház emberi jogi, nemzeti kisebbségi és egyházügyi bizottságán belül működő, a romániai magyarság ügyeivel foglalkozó albizottsága, amely alaposan tájékozódott a helyi problémákról.

Az albizottság tagjai a székelyföldi megyék tanácselnökeivel, valamint magyar civil szervezetek képviselőivel folytatott párbeszéd során ismerkedtek a székelyföldi magyar közösség problémáival.

A szerda esti sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón Kulcsár Terza József albizottsági elnök elmondta: a testület tagjai alapos tájékoztatást kaptak a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium működésének az ellehetetlenítéséről, amelyet a magyar közösség egyik legégetőbb kérdésének nevezett, terítékre került ugyanakkor a székely zászló üldözése és a székelyföldi autonómiatörekvések kérdése is. Kulcsár Terza József elmondta: a látogatás részleteiről jelentés készül a parlament számára.

Mihăiță Vîrză kormánypárti képviselő a sajtótájékoztatón a párbeszéd fontosságát hangsúlyozta. Daniel Vasile, a roma közösség képviselője elmondta, mind a magyar albizottságnak, mind az általa vezetett roma albizottságnak az a célja, hogy

a bukaresti törvényhozás elé vigye a kisebbségek ügyeit.

Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke kijelentette: a Székelyföldön a magyar közösségi ügyekben hozott bírósági ítéletek lassan egy „törvény fölötti törvényt” rajzolnak ki. Az RMDSZ politikusa ugyanakkor pozitív példaként említette a román-magyar együttélés kódexét, amelynek a kidolgozásáról Hargita megye önkormányzata határozott.

Hirdetés

Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke kijelentette: a Székelyföldön nap mind nap érzékelhető, hogy

a román állam kettős mércét alkalmaz a magyar közösséggel szemben.

Hozzátette: az RMDSZ a kettős nyelvhasználatot szeretné bevezetni a régióban a magyar nyelv regionális hivatalos nyelvvé való minősítése által. Az öttagú albizottságból egyébként a Magyar Polgári Pártot (MPP) képviselő Kulcsár Terza József elnök mellett a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Mihăiță Vîrză, valamint a roma kisebbség képviselője, Daniel Vasile vett részt a látogatáson.

A testület tagjait csütörtökön fogadja Sebastian Cucu, Kovászna megye prefektusa, majd Csíkszeredában és Homoródalmáson folytatják a tájékozódást. Utóbbi helyszín azért fontos, mert a székelyföldi faluban roma-magyar konfliktus alakult ki, és a képviselőházi emberjogi bizottságon belüli roma és magyar albizottságok a roma és a magyar képviselők kölcsönös támogatásával alakulhattak meg.
 

Hirdetés