Odalett Trump harciassága Izraelben

Korábban kőkeményen kiállt a zsidó állam mellett, most inkább a palesztinokkal való megbékélésre helyezte a hangsúlyt.
Hirdetés

A közel-keleti békét illetően derűlátó beszéddel zárta le izraeli és a palesztin területen tett látogatását Donald Trump amerikai elnök kedden az Izrael Múzeumban. A beszéd azonban semmilyen konkrét lépést nem tartalmazott.

Trump az Egyesült Államok egyértelmű támogatásáról biztosította Izraelt. Az izraeli vezetőkből álló közönség lelkes tapssal jutalmazta azt a kijelentését, hogy Iránnak nem fogják megengedni a nukleáris fegyver megszerzését.

„Nem lesz egyszerű a békekötés. De a kompromisszumok iránti elszántsággal , valamint hittel elérhető, hogy az izraeliek és a palesztinok megkössék a megállapodást” – jelentette ki az amerikai elnök, de semmi konkrétumot nem mondott a majdani békéről és az ahhoz vezető útról, mint ahogy a kétállami megoldásról és a telepesekről sem.

Trump elmondta, hogy személyes megbeszélései alapján a palesztinok és az izraeliek is készen állnak a békére, amelynek akadályai az előítéletek és a szélsőségesség.

Az amerikai elnök – szemben az izraeli reményekkel – nem mondta ki, hogy Jeruzsálem Izrael fővárosa, de még azt sem, hogy a zsidó népé, és nem ejtett szót arról a választási kampányában tett ígéretéről, hogy az amerikai nagykövetséget Jeruzsálembe költöztetnék.

Hirdetés

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök háláját fejezte ki az első elnöki útján tett izraeli látogatásért, és szoros szövetségesi viszonyt ígért Amerikának.

A programadó beszéd előtt Donald Trump a Jad Vasem holokauszt múzeumban koszorút helyezett el a második világháború hatmillió zsidó áldozatának emlékére, és rövid beszédet mondott, melyben emlékeztetett rá, hogy „soha többet”. Családtagjaival együtt látogatást tett a Siratófalnál is.

Az Izrael Múzeumban elhangzott beszéddel véget ért az amerikai elnök első külföldi útjának közel-keleti része. Trump kedd délután kíséretével a Ben Gurion repülőtérről Olaszországba utazott.

Hirdetés