Miniszter: év végéig elegendő a kanyaró elleni védőoltás

Az ország az Egészségügyi Világszervezettől kap vakcinát.
Hirdetés

Romániának 2017 végéig biztosított a kanyaró elleni védőoltás-tartaléka, ezen a héten 109 000 adagot osztottak szét az országban – jelentette ki pénteken Fălticeni-ben Florian Bodog egészségügyi miniszter.

Bodog elmondta, az Egészségügyi Világszervezethez fordult kanyaróellenes oltóanyagért, és pozitív választ kapott, így egész évre biztosított lesz a szükséges vakcinamennyiség.

„Nagyon jól tudjuk, hogy a járvány számára nincsenek határok. Nem áll meg a határellenőrzési pontoknál, hogy felmutassa az útlevelét. A kanyaró a szomszédos országokra is átterjedhet, éppen ezért más országoknak szánt tartalékokat csoportosítottak át, jelenleg az átvétel folyik” – mondta az egészségügyi miniszter.

Bodog szerint a jelenlegi helyzetet az váltotta ki, hogy az elmúlt években nem írtak alá hosszú távra szóló szerződéseket az oltóanyag beszerzésére. „Mi négy évre kötjük meg a szerződéseket, pontosan leszögezve a mennyiségeket, hogy a cégek előre tudják: Romániának 2018-ra 400 000 vagy 500 000 dózist kell előállítaniuk. Az oltóanyag nem olyan gyógyszer, amelyet két-három hét alatt, egy hónap alatt elő lehet állítani. Itt harminc-negyven hónapig tartó procedúrákról van szó, nekünk pedig előreláthatóságot kell biztosítanunk a gyártóval szemben is” – tette hozzá az egészségügyi tárca vezetője.

Hirdetés