Mi az összefüggés például Emil Boc és Tőkés László között?

Hogy munkával ünneplik a munka ünnepét, természetesen. Na de miféle munkával? FIGYELEM: ORBITÁLIS ÉS MAJÁLIS HUMORVESZÉLY!
Hirdetés

Szerkesztőségünk elit kommandós brigádja utánajárt a titoknak: vajon mivel töltik választott vezéreink a majálist. Íme, néhány eklatáns példa:

Liviu Dragneáról már tudjuk, mit fog csinálni. A haza szentföldjén horgászik. Mégpedig kizárólag orbánista csukákra és magyar revizionista békaemberekre, hiszen a hírek szerint azoknak van mostanság az idényük. A Nagy Horgász társaságát firtató sms-ünkre ez a válasz érkezett: Ezúttal egyedül megyek. Sorint (Sorin Grindeanu, Románia miniszterelnöke – a szerk.) nem viszem magammal. Teljesen amatőr a pali, ha a hazai lét a tét.

Verestóy Attila soha vissza nem térő lehetőséget kapott május elsejére. Abban a megtiszteltetésben részesült, hogy Tobe Hooper filmrendező felkérte, játszaná el Bőrpofa szerepét A texasi láncfűrészes gyilkos harmadik részében. A forgatás szombaton kezdődik, valamelyik hargitai fenyves erdő hűlt helyén. Megkérdezésünkre Verestóy úr elmondta, hogy ezt a feladatot is maximális alázattal és tisztességgel fogja végezni, akárcsak a politikusit.

Őfényességessége, Dániel pátriárka sem dől hátra ezekben a napokban. Sőt! A legnagyobb román-ortodox-páneurópai harangot elkészítő osztrák céget felkérte, dobják már össze neki a világ legnagyobb templomi perselyét, amelybe a pátriárka fényes reményei szerint nem csak a hithű ortodox népek, de a hithű ortodox Jóisten is boldogan adakozik majd. Természetesen az Egyház…  illetve, bocsánat, a szegények javára.

Kelemen Hunor költő-politikus természetesen a versírás nehéz és hazafiasan verejtékes munkájának szenteli az idei munkaünnepet. Is. Bizalmasan megsúgta nekünk, hogy egy monumentális (1918 oldal) erdélyi eposz megírását tervezi a rendelkezésre álló három nap alatt. A nagy mű munkacíme: Ne add el olcsón Erdélyt, Istenünk, és vélhetően az eposz masszívan szimbolikus jellegére utal.

Victor Ponta az Erdély Tévében mutatja be, hogyan kell hatékonyan harcolni a nemzetközi összeesküvések ellen, egy három napos, maratoni action talk show szorítójában. Elmondása szerint a minap Budapesten járván, összefutott a magyar fővárosban megszervezett kínai filmfesztivál díszmeghívottjával, a világhírű Jackie Channel, akitől igazán hatékony nyelvcsapásokat tanult el rövid idő alatt, amelyek kimondottan a haza minden talpalatnyi földjének elhordására szakosodott sorosista földmunkások ellen halálos fegyvernek bizonyulnak.

Hirdetés

Tőkés Lászlónak sincs ideje lazítani május elseje körül. Feltett szándéka ugyanis, hogy további zászlókkal díszíti nagyváradi irodájának erkélyét. Újságírói kérdésünkre röpke egy óra alatt kifejtette, hogy a magyar és román forradalmi zászló, az uniós, a székely, a partiumi és az Erdély-zászló mellé okvetlenül ki szeretné tűzni a szász, a szlovák, az örmény, a roma, a madagaszkári, továbbá a jávai, celebeszi, eszkimó és marsi zászlókat is. Rákérdeztünk a sokszínű zászlókitűzés feltehetően nyomós okaira is, ám a politikus úgy nézett ránk, hogy sürgősen visszanyeltük a kérdést.

Traian Băsescu hajóskapitány-politikus a tengeri csaták győztes bárányharcosainak kiképzésével tölti a munka ünnepét. Mint szerkesztőségünknek exkluzív módon elmondta, a nagy terv az, hogy két báránynaszáddal frontálisan lerohanja és visszafoglalja a Moldovai Köztársaság ősi román földjét. De az is lehet, hogy meg sem áll Budapestig. Hă hă.

Emil Boc, Kolozsvár multikulturális polgármestere azzal tölti a munkaszüneti napjait, hogy magyar anyanyelvű óvó nénik, tanító bácsik és magyar nyelvtanárok (a magyar, mint idegen nyelv, természetesen) szigorú felügyelete alatt megtanulja leírni a kincses város magyar nevét, helyesen. Megnéztük az eddigi eredményt: Boc úrnak szombat délig 8.349-szer sikerült leírnia az ominózus nevet, ebből 8.349-szer helytelenül, 0-szor helyesen. De semmi baj, hétfő estig még sok idő van hátra. Bízunk a polgármester kitartásában, no meg a nevelők szakértelmében.

Hirdetés