Szűkítik a közkegyelmet

A mostani munkaverzió nem kedvez Dragneának, és kevesebb elítéltre vonatkozna, mint ahogy a kormány tervezte.
Hirdetés
A szenátus jogi bizottsága kedden olyan módosító javaslatot fogadott el, amelynek értelmében három évet elengednének a bíróságok által kirótt, három évet meghaladó, de tíz évesnél nem hosszabb szabadságvesztésekből. A javaslatot 7 támogató és 3 ellenszavazattal fogadták el.
 
A bizottság elfogadott egy másik módosító javaslatot is, amelynek értelmében nem kapnak kegyelmet mindazok, akiket feltételesen ítéltek szabadságvesztésre. Vagyis ha a parlament plénuma ezt a változatot fogadja el, akkor a közkegyelmi törvény 
 

nem törli el Liviu Dragnea PSD-elnök két éves, négy évre felfüggesztett börtönbüntetését.

(Dragnea lemondását tegnap tüntetők is kérték a legfelsőbb bíróság előtt, ahol a PSD elnöke azért járt, mert újabb tárgyalási fordulót tartottak a perben, amelyben hivatali visszaéléssel vádolják, mert a PSD két tagját juttatta álláshoz a Teleorman megyei gyermekvédelmi igazgatóságon. A legfelsőbb bíróság székhelye előtt #REZIST feliratú táblákkal vették körbe Dragneát a tüntetők, akik perceken keresztül kísérték az utcán a PSD-elnököt.)
 
A szenátus jogi szaktestülete korábban egy olyan javaslatot is megszavazott, amelynek értelmében teljes egészében elengedik a három évig terjedő börtönbüntetéseket. A kormány eredeti tervezetében ötéves felső határ szerepelt. A bírák és ügyészek szakmai egyesülete (AMR), a legfőbb ügyészség és a bizottság elnöke, Şerban Nicolae szociáldemokrata (PSD) szenátor által előterjesztett javaslatot 7 támogató vokssal, 2 tartózkodás mellett fogadták el.
 
A várandós anyák esetében a 6 és 10 év közötti szabadságvesztés felét engednék el, és ugyanez vonatkozna azokra az elítéltekre is, akiknek 14 évesnél kisebb gyerekről vagy súlyosan fogyatékos kiskorúról kell gondoskodniuk. Traian Băsescu azt javasolta, hogy ezzel a módosító javaslattal terjesszék ki a törvényt azokra a nőkre is, akiket korrupció miatt ítéltek el, de az indítványt elutasította a bizottság. 
 

Vagyis Elena Udrea sem esne a törvény hatálya alá.

Elengednék viszont a 6 és 10 év közötti szabadságvesztésre ítélt, 60 évnél idősebb fogvatartottak büntetésének felét, a 70 évesnél idősebb elítéltek pedig teljes közkegyelemben részesülnének. A bizottság jövő heti ülésén folytatja a tárgyalást a közkegyelmi törvénytervezetről, akkor a jogszabály alóli kivételekről egyeztetnek majd.
 
A kivételekben határozzák meg, milyen jellegű és súlyosságű bűncselekmények elkövetőire nem vonatkozik majd a közkegyelem. 
 

Itt dől el majd az is, hogy az idén 71 éves Dan Voiculescu volt politikus és üzletember kiszabadul-e a közkegyelmi törvénnyel. 

A volt médiamágnás tíz éves büntetési tételének egy részét pénzmosásért kapta, a kormány eredeti tervezetében a pénzmosásért elítéltek nem részesülnének közkegyelemben. Dan Voiculescu egyébként idén május végén kérvényezheti feltételes szabadlábra helyezését, mivel büntetésének harmadát lassan letöltötte, és ő is a korábban feltűnően termékeny „börtönszerzők” közé tartozik.

Hirdetés