Három ember életét vesztette, ketten pedig súlyosan megsérültek vasárnapra virradóra, amikor az autó, amelyben utaztak, hídkorlátnak ütközött Temes megyében.
A tragédia az 593-as számú megyei úton, Torontálgyülvész és Fény község között következett be, amikor az öt személyt szállító gépkocsi vezetője elvesztette az uralmat a jármű fölött.
Olvasson még:
A balesetben a 33 éves sofőr és egy 27, valamint egy 40 éves utas életét vesztette, egy 25, illetve 26 éves utast pedig súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.