Selyem Zsuzsa: a kudarcokról nyíltan kell beszélni

A szerző legújabb kötetében állati szereplők mondják el azt, amit a kitelepített nagyapja nem mert.
Hirdetés

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) kortárs irodalmi sorozata keretében csütörtök este Selyem Zsuzsa íróval, egyetemi oktatóval a kolozsvári Bulgakov kávéházban állhattunk meg egy szóra. A meghívottat László Noémi kérdezte többek között az írói és pedagógiai hivatásról és felelősségről, a magyar közbeszéd fontos és/vagy tabuként kezelt témáiról, és nem utolsó sorban a tavaly ősszel megjelent Moszkvában esik. Egy kitelepítés története című kötetéről.

Van-e felelőssége az írónak abban, hogy hol él?

– hangzott el a bemelegítő kérdés. A Marosvásárhelyen született, de Kolozsváron élő és alkotó szerző úgy vélekedett, elsősorban tanárként érzi ezt fontosnak, mivel szöveget bárhol lehet írni.

A 9 kiló című kötetét a stuttgarti Schloss Solitude akadémián, míg a Moszkvában esiket egy svájci kisváros klastromjában írta. Utóbbiról megtudhattuk, természetközelsége és klímája folytán inspiratív környezetet biztosított számára az írásra, akárcsak a Schloss Solitude, mely olyan művészeti laboratórium, ahol különböző ágazatokban alkotó művészek tevékenykednek, és  akár éjszaka is akad olyan alkotótárs, akivel egy sör mellett lehet eszmét cserélni. Itthon, az óratartás miatt nem lett volna lehetősége a két kísérleti regényének megírására, árulta el Selyem Zsuzsa.

Életében két hangsúlyos hivatás van: az írás és a tanítás.

Mint mondta, megtett mindent annak érdekében, hogy ezek ne szerepek legyenek, így bármennyire is szeretett matematikát tanítani, lemondott róla. Az iskolákban rossz a matek megítélése, több az előítélet a tantárggyal kapcsolatban, mint a szőke nőkkel szemben, jegyezte meg a szerző. Az önazonosság fontos számára, ezért váltott. Tanárként a demokratikus pedagógia híve, mivel úgy gondolja, csak párbeszéddel lehet tanítani, és ehhez minden hierarchiát meg kell szüntetni. „Ebben a folyamatban ugyanannyit tanulsz, mint amennyit tanítasz” – fogalmazott.

Tévhit az, hogy a matematikát csak bemagolva lehet megérteni, bár aki nem tanulja meg a szorzótáblát, annak kicsit több időbe telik levezetni, hogy mennyi 6×8. Egy másik tévhit, hogy a matek egyetemen számokkal foglalkoznak, pedig ott több a betű és a levezetés.

A matek alapvetően gondolatmenetekkel dolgozik, ahogyan ideális esetben a bölcsészet is.

Egy három oldalas, új felfedezést eredményező matematikai levezetéshez és egy irodalmi alkotás megírásához is faktuális tárgyismeretre van szükség, de ez is attól függ, hogy az irodalom mely területéről van szó. Elmondta: éppen emiatt a sűrítettség miatt szereti a verseket, annak ellenére, hogy nem az ő műfaja.

A verselés szerinte azért izgalmas, mert általa egy addig nem érzett, meg nem fogalmazott emóció kap egy nyelvet, melyben körbejárható. Ez foglalkoztatta, amikor egyetlen publikált versét megírta egy közeli barátja halála után.

Akik megálltak egy szóra: a közönség | Fotók: Szabó Tünde

Selyem Zsuzsa úgy vélekedett: egy művészetekkel foglalkozó tudományban nem lehet távolságtartóan oktatni. Nem pusztán racionális, hanem emocionális munkára is szükség van, és minden egyes szöveget önmagához kell mérni. „Az a jó tanítvány, aki nem idomulni próbál egy általam felmutatott értékrendhez, hanem azt ismerve egy újat tud kitalálni. A follower (követői) viszonyulásról azt gondolom, hogy árulás” – fogalmazott.

A Jelenkor kiadó gondozásában megjelent Moszkvában esik. Egy kitelepítés története című könyvről elhangzott: a szerző nagyapja, Beczásy István történetét beszéli el, egyes helyzeteket állati narrátorok szemszögéből. A cselekmény alapját maga a főhős „diktálta le” unokájának, aki háromszéki földesúr lévén a kudarcairól sohasem vett tudomást, így arról például sohasem beszélt, hogy milyen kínzásokat kellett átélnie a Szekuritáté kihallgatásain.

Hirdetés

Selyem Zsuzsa elmondta,

amiatt nem tekinthető a kötet emlékiratnak, mert töredékes.

„Nagyon sok adat csak dokufikciós formában volt számomra elérhető. Volt három adatom, és a közötte levő emocionális viszonyulásokat és történéseket nekem kellett kitalálnom.” A vallatások ideje alatti kínzásokra azután következtetett, hogy utánanézett a korabeli kínzási technikáknak, mivel nagyapja koponyáján volt két szemmel látható görbület.

A könyvből felolvasott részletből is kiderülhetett a hallgatóság számára, a súlyos témából adódó feszültséget az állati narráció oldja fel. Selyem Zsuzsa elmondta, az állati szempont hitelessége érdekében etológiai könyveket olvasott, hogy melyik állatra milyen érzékelés és kommunikáció jellemző. A regény állatszereplőinek tudásában nincs korlát, így egy poloska is lehet „mindentudó Coelho”.

Selyem Zsuzsa felolvas

Selyem Zsuzsa felolvas

Ahogyan Beczásy István nem beszélt a megpróbáltatásokról, úgy hallgatja el az erdélyi magyar társadalom a kényes kérdéseket, mint például az ügynökmúltat. László Noémi felvetésére, miszerint 27 év után sem dolgoztuk fel, hogyan éltek az előző generációk az elmúlt rendszerben, Selyem Zsuzsa elmondta: a kérdést nem lehet elbagatellizálni, minden elfedésnek később csak rosszabb folyománya lehet. Ráadásul a mai fiatal generációnak azt sugallja, hogy nincs morális tétje a viselkedésnek.

Találjuk meg azt a nyelvet, ahogyan az ügynökkérdésről beszélni lehet, ugyanis vagdalkozással, elkenéssel nem jutunk előrébb a kérdéssel – javasolta. Ahhoz hasonlította a helyzetet, amikor valakinek fáj a nyaka, ezért egy adott irányba nem tud nézni.

 
A tabutémák kapcsán szóba került a Magyarországon megalapított Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMGT) viharos ügye is. A 150 millió forintból gazdálkodó irodalmi tehetséggondozót a Kolozsvárról elszármazott Orbán János Dénes – mellesleg a helyszínt is biztosító Bulgakov Irodalmi Kávézó alapítója – vezeti. Selyem Zsuzsa egykori évfolyamtársáról azt mondta, „szakad meg a szíve” látván, hogy ebbe a csúnya történetbe keveredett, és arra kényszerül, hogy a látszólagos szabadsága mellett politikusok előtt alázatoskodjon.
„Még mindig nem lenne késő kiszállni és bocsánatot kérni” – mondta Selyem Zsuzsa. A szintén nemrég alapított Független Mentorhálózatról, amiről – az alapítók szerint – tévesen feltételezik, hogy az Orbán János Dénes-féle Kft. ellenében jött létre, a meghívott úgy nyilatkozott: tagja a mentorhálózatnak, de ettől függetlenül is foglalkozott az őt megkereső fiatal tehetségekkel. A mentorhálózat létrejötte egy performatív gesztus, amivel láthatóvá válik az, amit eddig is csináltak – mondta. Az írást nem lehet tankönyvekből megtanulni, csak úgy, hogy csinálod és valaki visszajelez. Ez így volt száz évvel ezelőtt is, ezután is így lesz.
 

A beszélgetés végén László Noémi a Selyem Zsuzsa eddig megjelent kötetei közötti összefüggést keresve visszakanyarodott arra a kérdésre, hogy mi a közös a művek címeiben, a közönségnek is megadva a válaszadás lehetőségét. Mint kiderült, kivétel nélkül kétszavas és névelő nélküli címekről van szó, de Selyem Zsuzsa szerint ez teljesen véletlen. De azért a helyes válaszért járt a könyvjutalom.

Hirdetés