Kihirdette Johannis a Btk.-módosítást semmissé tevő törvényeket

Annyi a hírhedt 13-as sürgősségi rendeletnek.
Hirdetés

Véget ért pénteken a hatalmas botrányt okozó, 13/2017-es sürgősségi kormányrendelet pályafutása: Klaus Iohannis államfő aláírta a büntető törvénykönyv és a büntetőjogi perrendtartás módosításáról szóló rendelet elutasításáról szóló törvényt, akárcsak a 13-as hatályon kívül helyezéséről szóló rendeletet megerősítő jogszabályt.

Mint ismeretes, a 13-as rendeletet január 31-én, késő este, előzetes bejelentés nélkül fogadta el a kormány.

Az ellenzék szerint a hivatali visszaélés büntetésének csökkentését, illetve annak bűncselekménnyé nyilvánítását legalább 200 000 lejes okozott kárhoz kötő rendeletet a korrupt politikusok megmentésére irányuló eszköznek tekintette, akárcsak az a több százezer tüntető, aki a rendelet elfogadása óta esténként az utcákra vonult a kormány ellen tüntetni.

A kormány a bel- és külföldi felháborodás miatt hatályon kívül helyezte a jogszabályt, ennek a folyamatnak tett most pontot a végére az államfő.

A büntető törvénykönyv bizonyos cikkelyeit ugyanakkor mindenképpen módosítani kell, mivel az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek találta őket.

Hirdetés