// 2026. április 6., hétfő // Vilmos, Bíborka

Iordache: azért is kell a közkegyelemről szóló törvény

// HIRDETÉS

Hiába ellenzi az államfő és a DNA főügyésze.

Romániának mindenképpen el kell fogadnia egy, a részleges közkegyelemről szóló törvényt – jelentette ki Florin Iordache igazságügy-miniszter a szerdai kormányülést követően.

Azon kormányülést követően, amelyre Klaus Iohannis államfő előzetes egyeztetés nélkül, mondhatni hirtelen felindulásból esett be, hogy megakadályozza egy részleges közkegyelemről, illetve a Btk. módosításáról szóló rendelet elfogadását. Fennállt ugyanis a veszély, hogy olyan módosításokat fogadnak el, amelyek nyomán megússzák a felelősségre vonást a korrupt politikusok, mivel megváltoztatták volna a hivatali visszaélés meghatározását.

Iordache szerint a közkegyelem mintegy 2500 személyt érintene, de nem vonatkozna az olyan súlyos bűncselekményekre, mint a korrupció vagy a pénzmosás. Iordache indoklása szerint a börtönökben 150 százalékos a túlzsúfoltság, az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) pedig folyamatosan hozza a Romániát kártérítés fizetésére kötelező ítéleteket a csapnivaló börtönviszonyok miatt.

Iordache közölte, a részleges közkegyelemről szóló tervezetet, amely értelmében az öt évig terjedő, nem korrupciós ügyekben kiszabott szabadságvesztéseket törölnék el, valamint a Btk.-módosítást, amelynek értelmében az alkotmánybíróság ítéletével összhangban pontosítják a hivatali visszaélés és a hivatali összeférhetetlenség fogalmát, már megküldte véleményezésre a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsnak, a legfelsőbb bíróságnak valamint a legfőbb ügyészségnek.

A tervezetek szerint a hivatali visszaélés csak akkor minősülne bűncselekménynek, ha az okozott kár meghaladja a 200 000 lejt, a feljelentés pedig csak akkor lenne érvényes, ha legtöbb hat hónappal a bűncselekmény elkövetését követően teszik.

Sorin Grindeanu miniszterelnök az ülést követően leszögezte: sem a hivatali visszaélést, sem az összeférhetetlenséget nem vonják ki a bűncselekmények közül, csupán pontosítják a meghatározásokat. Egyben azt állította: mivel a két rendelet nem szerepelt a kormányülés napirendjén, nem is tárgyaltak volna róluk, függetlenül attól, hogy Johannis részt vett-e az ülésen vagy sem.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Borzalmas baleset történt Kolozs megyében, öten meghaltak – hírek hétfőn
Főtér

Borzalmas baleset történt Kolozs megyében, öten meghaltak – hírek hétfőn

További hírek: a Lia Savonea vezette legfelső bíróság beperelte a kormányt, 2 milliárd lejt követelnek, egy falusi vegyesboltban pedig kábítószert lehetett vásárolni pult alól.

Fatolvajok bántalmazták egy természetvédelmi terület parkőreit
Krónika

Fatolvajok bántalmazták egy természetvédelmi terület parkőreit

Halálosan megfenyegette és megtámadta az aradi székhelyű Maros-ártér Tájvédelmi Körzet parkőreit egy fatolvajokból álló csoport.

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát
Főtér

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát

A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Székelyhon

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Isten érintésének köszönhetően lehet jó az ember – László Attila főesperes-plébános a húsvét lelkiségéről 1.
Krónika

Isten érintésének köszönhetően lehet jó az ember – László Attila főesperes-plébános a húsvét lelkiségéről 1.

A húsvét manapság sokak számára pusztán kulturális, családi összejövetellé, vakációzássá, hosszú hétvégévé vált, holott a kereszténység legnagyobb ünnepéről van szó, amelynek lényege a szenvedés, a halál és az élet az összefonódása.

Húsvétvasárnapi ételszentelés Csíkszereda főterén – itt követheti élőben
Székelyhon

Húsvétvasárnapi ételszentelés Csíkszereda főterén – itt követheti élőben

Húsvétvasárnap reggel az ételszentelés szertartása kerül középpontba, ezt a hagyományt pedig Csíkszeredában több ezren éltetik. A Kárpát-medence legnagyobb ételszentelését Csíkszereda központjában tartják, és ez idén sincs másként.

// még több főtér.ro