Ártatlannak mondják magukat a bányászjárás vádlottai

Legalábbis Petre Roman volt kormányfő és helyettese, Gelu Voican Voiculescu. Politikai machinációkat sejtetnek a bűnvádi eljárás mögött.
Hirdetés
Politikai okokból emeltek vádat ellenük – védekeznek a bányászjárás friss vádlottai az ellen, hogy az ügyészség szerint „általános és szisztematikus támadást” szerveztek meg és vezettek le a civil lakosság, a bukaresti Egyetem téren tüntető tömeg, illetve a főváros lakossága ellen. 
 
Petre Roman volt kormányfő szerint teljesen alaptalanok a vádak ellene, annyira nincsenek tényekkel alátámasztva, hogy az már abszurd – nyilatkozta a Mediafax hírügynökségnek. Azt mondta, a rendfenntartók bevetése 1990. június 13-án reggel nem a civil lakosság ellen irányult, hanem 
 

a közlekedés visszaállítását célozta a bukaresti Egyetem téren, 

és mint ilyen, teljesen jogszerű volt. (Ott akkor már több hónapja tüntettek főleg diákok és értelmiségiek a második vonalbeli kommunisták hatalomra kerülése ellen.)
 
Petre Roman saját maga cáfolja ezt a „közlekedésbiztonsági” érvét a következő mondatával, amelyben elismerte, hogy politikai alkut szerettek volna kötni a tüntetőkkel, június 11-én létre is jött a megállapodás, de a December 21. Egyesület (a forradalmárok egyik szervezete) elutasította. Ha nem utasították volna el a megállapodást, semmi sem történt volna – mondta a volt miniszterelnök a Mediafaxnak. Petre Roman szerint az ügyészeknek ezt is figyelembe kellene venniük vizsgálatok során. 
 
A volt politikus ártatlannak tekinti magát, visszautasítja a vádakat, és úgy véli, a mostani vádemelés politikai üzenet.
 

Ennél több politikai tartalmat lát a vádemelés időzítése mögött 

Gelu Voican Voiculescu, akkori kormányfőhelyettes. Szerinte azért „rendelték meg” most a vádemelést, hogy eltérítsék a közvélemény figyelmét Klaus Iohannisról és a miniszterelnök kijelöléséről, amit az államfő karácsony utánra halasztott.
 
Ő is ártatlannak vallotta magát a Mediafax megkeresésére, mert nem fűződött politikai érdekük ahhoz, hogy maguk ellen hangolják a civil lakosságot, hisz a Nemzeti Megmentési Front 67 százalékkal nyerte a választásokat. Voiculescu szerint utcai provokáció és erőszak történt június 13-án, ami kiváltotta a bányászok reakcióját, ami csak akadályozta őket a demokrácia építésében. Ugyanis június 14-én kellett volna összeülnie a parlamentnek, ami szentesítette volna a FSN teljes választási győzelmét, de ezt „bosszúvágyó és nosztalgikus erők” meg akarták akadályozni.
 
Mostani nyilatkozatában Gelu Voican Voiculescu nem jelöl meg aktorokat, döntéshozókat, személytelen alanyú mondataiból nem derül ki, szerinte kik provokáltak kiket, ki adott ki parancsot a rendfenntartóknak és a bányászoknak.
 

Emberiesség elleni bűncselekmények

miatt bűnvádi eljárást indított a Főügyészség Ion Iliescu volt államfő, Petre Roman egykori miniszterelnök, valamint a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) volt vezetője, Virgil Măgureanu ellen az 1990-es bányászjárás ügyében.
 
Ugyanebben a dossziéban bűnügyi eljárás indult továbbá az akkori ideiglenes kormány miniszterelnök-helyettese, Gelu Voican Voiculescu, a Nemzeti Megmentési Front első alelnöke, Nicolae Dumitru, valamint Mugurel Cristian Florescu volt főügyészhelyettes, a Katonai Ügyészségek Igazgatóságának egykori vezetője ellen.
 
Marian Lazăr katonai ügyész pénteki nyilatkozata értelmében 1990. június 11-e és 15-e között a gyanúsítottak „általános és szisztematikus támadást” szerveztek meg és vezettek le a civil lakosság, a bukaresti Egyetem téren tüntető tömeg, illetve a főváros lakossága ellen, bevonva a támadásba a belügyminisztérium, a védelmi minisztérium, a SRI erőit, illetve több mint 10 000 bányászt és az ország különböző pontjairól érkezett más munkásokat.
 

Hirdetés