Trump toronymagasan nyert az elektori kollégiumban

Pedig két republikánus elektor félreszavazott – Clinton ellen azonban még többen lázadtak fel.
Hirdetés

Most már végképp eldőlt: Donald Trump lesz az Amerikai Egyesült Államok következő elnöke. Az elektori kollégium hétfői – kelet-európai idő szerint éjszakába nyúló – szavazásán a republikánus jelölt 304 szavazatot szerzett (az elnökséghez szükséges 270 helyett), ellenfelére, a demokrata Hillary Clintonra 228-an voksoltak.

Trump győzelmét persze borítékolni lehetett, annak ellenére, hogy az elmúlt hetekben erős médiakampány indult liberális sztárok és politikusok részéről a republikánus elektorok meggyőzése céljából: Trump pártjának 37 elektora kellett volna „félreszavazzon” ahhoz, hogy ne az ingatlanmilliárdos nyerje az amerikai elnökválasztást.

Így inkább az volt a kérdés, hogy hány elektor adja máshová a szavazatát, mint ahová papírforma szerint adnia kéne. A szavazás azonban ebben a tekintetben is meglepetést hozott, ugyanis több demokrata párti elektor utasította el Clintont, mint ahány republikánus Trumpot.

Két republikánus nem volt hajlandó a párt hivatalos jelöltjére szavazni (egyikük a libertárius Ron Paul egykori kongresszusi képviselőre, másikuk John Kasich ohiói kormányzóra voksolt), a demokraták közül azonban négyen fordultak Hillary Clinton ellen: közülük hárman az egykori republikánus (!) külügyminiszterre, Colin Powellre, a negyedik egy olajlobbi ellen küzdő sziú indián aktivistára adta szavazatát.

Tehát ha nem történik valami kataklizma, 2017. január 20-án Donald Trumpot fogják beiktatni az Egyesült Államok 45. elnökének.

Az Európában talán furcsa elektori rendszer lényege, hogy Amerikában az elnököt nem közvetlenül a „népi” szavazatok (popular vote) alapján választják, hanem az államok képviselőiből álló testület, az Elektori Kollégium voksai alapján. Az pedig, hogy melyik tagállam milyen „színezetű” elektorokat delegál a testületbe, természetesen attól függ, hogy az adott államban melyik jelölt gyűjtött be több szavazatot – de mivel a legtöbb államban a „győztes mindent visz” elve érvényesül, szinte mindegy, mekkora szavazatkülönbség van a két jelölt között, az első helyezett úgyis megkapja az illető állam elektorait. A legutóbbi választásokon például Hillary Clintonra közel 2,8 millióval többen szavaztak, mint Donald Trumpra, mégis ez utóbbinak sikerült többséget szereznie a tagállamokat képviselő elektorok között.

Hirdetés