Véget ért a Zsil-völgyi bányászok sztrájkja

Utalták az elmaradt béreiket.
Hirdetés
Kedden délután beszüntette a tiltakozást a parosényi és urikányi bányákban dolgozó mintegy 360 vájár, miután bankkártyájukra átutalták elmaradt bérüket – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek Domokos László szakszervezeti elnök. (Az ugyanerről beszámoló News.ro hírügynökség több mint 450 tiltakozó bányászt említ.)
 
Domokos elmondta: a fizetések azért késtek egy hetet, mert a vajdahunyadi hőerőmű nem fizette ki a leszállított szénért a Zsil-völgyi Országos Bányabezárási Társasághoz (SNIMVJ) tartozó két bánya számláit. A béreket az októberre esedékes bányászati támogatásból fizették ki. 
 
A délelőtt folyamán mintegy négy órán át egyeztetett a szakszervezet a SNIMVJ, valamint a Vajdahunyadi Energetikai Komplexum vezetőségével is, és megállapodást írtak alá arról, hogy a hőerőmű időben kifizeti majd a bányavállalat által decemberben és januárban kitermelendő kőszén árát. 
 
„Figyelembe vettük azt, hogy 2017 januárjára a vonatkozó kormányhatározat hiányában nem lesz bányászati támogatás” – mondta el Domokos. A szakszervezeti vezető ismertette a megállapodás eredményeit az érintett bányászokkal, ezek pedig beszüntették a tiltakozást. 
 
A parosényi és urikányi bányákban dolgozó vájárok a hétfő esti műszak után tagadták meg, hogy a felszínre jöjjenek, aztán az urikányi bánya éjszakai és reggeli műszakának munkásai is csatlakoztak.
 
A Zsil-völgyi Országos Bányabezárási Társaságnak alárendelt parosényi és urikányi bányák jelenleg 880 alkalmazottat foglalkoztatnak. 2018 végéig mindkét szénipari létesítményt bezárják.

Hirdetés