Minden év december 1-én zavartnak és bűnösnek érzem magam. Egyszerűen nem tudok teljes mértékben örülni annak, hogy ez a Nemzeti Ünnepem. Egyfajta feszélyezettség van bennem, amitől valószínűleg pontosan abban a pillanatban szabadulnék meg, amikor úgy érezném, hogy ez tényleg Románia minden polgárának ünnepe.

De meggátol ebben a televízió, meggátol a rádióban és tévében is közvetített katonai parádé, meggátol nemzettársaim arca a 2015-ös termésű babból készült főzelék láttán. Végső soron a Gyulafehérváron élő erdélyi honfitársaim zavart öröme is gátol, akiket Bukarest évente csak egyszer, december 1-én vesz emberszámba.

A természetellenesség érzése van bennem,

mert miközben a képernyőkön számos ortodox pópa látható, túlságosan sok unitus papok kísértek a temetőbe 1948 után. Azt is eléggé szégyellem, hogy a románok a mai napig sem tudják: a gyulafehérvári kiáltványt felolvasó román Iuliu Hossu görög-katolikus pap volt, aki 1948 után börtönbe, majd házi őrizetbe került.

Mint ahogy az is felmerül bennem, hogy vajon a magyarok vagy a szerbek miként ünnepelhetik Románia nemzeti ünnepét. Mert történelmi szempontból a legkisebb okuk sem lenne ezt tenni. Ami azt jelenti, hogy

nemzeti ünnepünk részleges, csonka. Sőt, sértő.

Azért hoztam fel a szerbeket is, mert rögtön 1918 után a szerb csapatok nagy gondokat okoztak itt, a Bánságban, és a bánsági románok igazán hősies tetteire volt szükség, hogy végül betartsák a nemzetközi szerződéseket.

És akkor mit kezdhetek magammal egy olyan hazafisággal szemben, melyről mindig lekések? Vajon törődjek bele abba, hogy amint nyugat felé átkelek a határon, rögtön hazafivá válok? Mint ahogy mindig igazán románnak érzem magam akkor is, amikor a besszarábiai diákjaimmal beszélgetek? Csak akkor éljem át mélységes románságomat, amikor azt látom, hogy a magyarok is, az osztrákok is, a németek is, a franciák is még mindig úgy néznek rám, mint valami híg levesre, melybe beleesett egy hosszú és vastag hajszál?

Még mindig arról álmodom, hogy a politikusok találnak majd egy szép tavaszi-nyári napot, amikor mind Románia polgárainak érezhetjük magunkat. Mert a nemzeti ünnep egyelőre csak azok napját jelenti, akik – etnikai értelemben – románok.

Furcsa, hogy Európa egyik legszelídebb népének pont ez a nap jutott.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.