Az amerikaiak már 1979-től megfigyelték azokat, akik Nicolae Ceauşescu helyébe léphettek. Az amerikai Külügyminisztérium rövid listáján rajta volt Ion Iliescu, de olyan más tapasztalt kommunisták is, mint Ilie Verdeţ, vagy Paul Niculescu-Mizil.

Adam Burakowski lengyel politikus a Dictatura lui Nicolae Ceauşescu 1965–1989. Geniul Carpaţilor (Nicolae Ceaşescu diktatúrája 1965–1989. A Kárpátok Géniusza) című, a Polirom Kiadónál megjelent és legutóbb a Gaudeamus Könyvvásáron is bemutatott kötetében információkat tesz közzé arról, ahogy az amerikai hatóságok, 10 évvel a forradalom előtt, Nicolae Ceauşescu utódlásáról vélekedtek.

Az AEÁ Külügyminisztériumának archívumából származó, feloldott titkosítású dokumentumokat is tartalmazó kötetben található egy jelentés, melyet 1979 júniusában küldött az AEÁ bukaresti nagykövetsége. Ebben a jelentésben megoldásokat javasolnak a román kommunista vezető halála esetére, és a hatalom átadási mechanizmusára vonatkozóan.

A Külügyminisztériumnak 1979. június 8-án küldött jelentésben rámutatnak arra, hogy: „Bármilyen rendkívül központosított politikai rendszerben egy erős vezér körül elkerülhetetlenül felmerül a kérdés, hogy mi történik a vezér halála után, főleg a kommunista rendszerek esetében, ahol nem létezik egyértelmű hatalomátadási mechanizmus. Bár

Ceauşescu tényleg nem adott ki semmilyen utódlással kapcsolatos rendelkezést

és nincsenek feltételezhető utódok, van egy nagyjából tíz harmadrendű (másodrendűek nem léteznek) vezetőből álló csoport, akik nagyjából egykorúak (54 év körüliek), azonos szemléletűek és tapasztalatúak, és akikről elképzelhető egy kollektív vezetőség kialakítása, akár csak ideiglenes jelleggel is, a Politikai Végrehajtó Bizottságot (CPEx) használva fel keretként, vállalva, hogy továbbra is az elhunyt vezér politikáit folytatják és megbecsülik az emlékét”.

Az amerikaiak azt állították, hogy e csoportból egy új erős vezetőt fognak megválasztani, akiről úgy gondolták, hogy szintén egyfajta despotává válik majd. „Úgy gondoljuk, hogy a lehetséges új vezető a Politikai Végrehajtó Bizottság teljes tagja vagy tagjelöltje. Az e státusszal nem rendelkező személyeknek semmilyen valós esélyük nincs jelentős előnnyel megnyerni az utódlási versenyt. Korábban felhívtuk a figyelmet a Politikai Végrehajtó Bizottság jelenlegi 41 tagjának (talán csak 2 kivétel van) figyelemre méltó homogenitására, viszonylag fiatal korára és kitűnő egészségi állapotára, és arra a következtetésre jutottunk, hogy ha nem következik be valamilyen politikai baleset, többségük jelentős tisztségeket fog betölteni a következő 15 évben. Ez megdöbbentő stabilizálódás a vezetőség legmagasabb szintjén. Tehát, ki az esélyes, pontosabban (ki veszi majd át a hatalmat – a szerz.)? Szem előtt tartva, hogy az előrejelzések bizonyos fokú bizonytalansággal rendelkeznek, véleményünk szerint Ilie Verdeţ, Virgil Trofin, Paul Niculescu és Cornel Burtică a legesélyesebbek, míg a kevésbé ismert jelöltek közül Ion Iliescu és Gheorghe Pană a kedvenceink”, áll még abban a táviratban, melyben kihangsúlyozzák, hogy Romániában nem lehet disszidensi tevékenységről beszélni.

„Iliescut az amerikaiak és az oroszok is elfogadhatónak tartották”

A lengyel politológus azzal érvelt, hogy az amerikaiakban már felmerült egy romániai hatalomváltás lehetősége, Ion Iliescu pedig szerepelt a nagyhatalmak által elképzelhetőnek tartott jelöltek között. „Mint látható, az amerikaiak nem álltak meg annál a megállapításnál, hogy Ceauşescu megbuktatásának egyik oka a hatalmi apparátuson belüli lázadás lesz, hanem meg is nevezték azt, aki később a lehetséges vezetők köréből tényleg követte is a hatalomban. Egyértelmű, hogy Ion Iliescu egyaránt megfelelt mind az amerikai, mind a szovjet szolgálatoknak. Még nagyon sok dolgot ki kell deríteni. A dokumentumok pedig a kutatók rendelkezésére állnak”, érvel Adam Burakowski, mely érvek részben igazak is, ha az amerikai hivatalosságok által a táviratban leírtakat értelmezzük.

A román történészek véleménye

Román történészek is kommentálták az Adevărul számára a távirat tartalmát és arra a következtetésre jutottak, hogy ez csak egy egyszerű tájékoztatás azokról, akiknek beleszólásuk lehet majd az esetleges változásokba. A történészek eleve kizártnak tartják, hogy az említettek közül bárki, Ion Iliescut is beleértve, az „amerikaiak embere” lehetett volna. „A brit levéltárakban is láttam ilyenfajta életrajzokat a 70-es évekbeli kommunista nomenklatúráról. Az életrajzok és a bizonyos időszakokban betöltött pozíciók alapján próbáltak meg bizonyos előrejelzéseket készíteni, nagyobb, vagy kisebb pontossággal arról, hogy ki érkezhet a csúcsra, vagy a második-harmadik helyre”, mondta az Adevărulnak Liviu Ţăranu történész.

Constantin Corneanu történész a következőképpen magyarázza Iliescu jelenlétét az említett nevek között: „Az akkoriban túl sok információval nem rendelkező nyugatiak a párt egyik értelmiségijének és a rezsimen belül potenciális utódnak tekintették Ion Iliescut. Olyan politikusokat kerestek, akivel a témák széles palettáját meg lehet vitatni, az emberi jogoktól a Moszkvával meglévő kapcsolatok lazításáig. Nem lehet CIA-ügynök Iliescuról beszélni”. Corneanu azt mondja, hogy a Burakowski által is említetthez hasonló dokumentumokat a Német Demokratikus Köztársaság titkos rendőrsége, a STASI is készített.

Liviu Ţăranu történész, a kommunista Románia hírszerző szolgálatainak szakértője szintén azt hangsúlyozza, hogy az Iliescura vonatkozó szóhasználatból nem következik, hogy kapcsolatban állt volna a nyugatiakkal. „Nincs arról szó, hogy az ügynökük lett volna. Nem, ennek nincs semmilyen jele. Megpróbálták felvázolni a jövendőbeli vezetők profilját, amennyiben Ceauşescut félreállítják, vagy történik vele valami, amit 1979-től kezdődően biztosan kívántak is. Ha alaposabban megnézzük, 1979 pontosan a nagy hanyatlás kezdete, ami nyilvánvalóan a 80-as években zajlott. Az alapgondolat az volt, hogy Pacepa 1978. júliusi szökése után elég erős elhidegülés következett. A dühös Ceauşescu a kiadatását követelte, az amerikaiak hat hónap után válaszoltak és abban egy Románia és az AEÁ által a 30-as években kötött megállapodásra hivatkoztak. Valójában ez kibúvó volt a komoly válasz alól”, szögezte le Ţăranu.

Káderosztály: a hat „utód” közös pontja

Az amerikai táviratban szereplő hat kommunista a Román Kommunista Párt (PCR) Központi Bizottságának (PCR CC) káderstruktúrájában dolgozott, ami azt jelenti, hogy a párttagok ismerték őket és tisztában voltak a mechanizmusokkal. Sőt, akkoriban egyesek a kormány vezetőségének is tagjai voltak.

* Ilie Verdeţ első lehetséges utódként történt megnevezése egyáltalán nem meglepő, tekintettel arra, hogy 1979. március 30-án az ország miniszterelnöke volt, ezt a tisztséget 1982. május 22-ig töltötte be. Ezen kívül majdnem tízéves kormányzati tapasztalata volt, az 1958 és 1965 közötti időszakban pedig a PCR káderstruktúráit vezetők egyike volt.

* Virgil Trofin 1979-ben a kormányfő-helyettes volt, korábban pedig a PCR CC titkáraként a Szervezési Osztály irányításáért felelt. 1981-ben hirtelen eltávolították a PCR vezetőségéből és egy Călăraşi melletti termelőszövetkezetbe küldték. 1984-ben gyanús körülmények között hunyt el.

* Paul Niculescu-Mizil a távirat elküldésekor szintén kormányfő-helyettes, de ugyanakkor pénzügyminiszter is volt. Az 1956 és 1965 közötti időszakban Niculescu-Mizil a PCR CC propagandáért és agitációért felelős titkára volt, de nagyon jól ismerte a káderstruktúrákat is. 1981-től politikai hatalom nélküli pozíciókba helyezték át.

* Cornel Burtică 1979. június 8-án kormányfő-helyettes és külkereskedelmi miniszter volt. Korábban Románia nagykövete volt Franciaországban, Olaszországban és Marokkóban, valamint a PCR CC Propaganda Osztályának a vezetője.

* Gheorghe Pană 1979-ig semmilyen különösebb teljesítménnyel sem tűnt ki, pártaktivistaként hol a párt káderstruktúráiban tevékenykedett, hol a propaganda és agitáció terén. 1979 júliusában a PCR fővárosi szervezetével foglalkozott, a következő évben, 1980 márciusában pedig kinevezték Bukarest polgármesterének.

* Ion Iliescunak 1971-ig felfele ívelő pályája volt, mert ifjúsági miniszterként, a Központi Bizottság propagandáért felelős titkáraként, de a Politikai Végrehajtó Bizottság póttagjaként is tevékenykedett. 1971-ben, miután egyes kijelentéseivel megkérdőjelezte a diktátor házaspár egyes döntéseit, Iliescut eltávolítják a PCR CC Titkárságáról. Vidékre küldik, előbb propagandáért felelős titkár volt a Temes Megyei Pártbizottságban, majd iaşi-i főtitkár (1974–1979). 1979. június 8-án még mindig Iaşi-ban volt főtitkár és ugyanazon év augusztusában az Országos Vízügyi Tanácshoz „száműzték” igazgatónak.

A címet a szerkesztőség adta.