Székelyföldi betyárok a Bulgakovban

Igaz, „csak” Szabó Róbert Csaba írói tolmácsolásában.
Hirdetés

Szabó Róbert Csaba író, a marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztője lesz az E-MIL Álljunk meg egy szóra elnevezésű estsorozatának legújabb vendége. Az íróval november 24-én, csütörtökön 19 órától találkozhatnak a kolozsvári irodalomkedvelők, a megszokott helyen, vagyis a Bulgakov kávéházban, a megszokott házigazdával, azaz László Noémivel.

Szabó Róbert Csabával az Alakváltók című regénye kapcsán – amely vélhetőleg, legalábbis részben, a beszélgetés témája lesz – nemrég közöltünk interjút.

Az Alakváltók igazi irodalmi időutazást kínál Románia – és Kelet-Közép-Európa – közel- és félmúltjába. Az ötvenes évek sztálini típusú kommunizmusát a ’89-es fordulat eseményei keretezik: Gheorghe Gheorghiu-Dejtől Ion Iliescuig követhetjük tehát figyelemmel a huszadik század történelmi „alakváltozásait”.

A regény középpontjában pedig a híres-hírhedt ozsdolai Pusztai-banda (Pusztai, Jeges, Dézsi) történetére alapozó elbeszélés áll, csak itt a szekusok, milicisták, párttitkárok rémét Sólyomnak hívják.

Hirdetés

Szabó Róbert Csaba – mint mondta – már az előző könyvében, a Fekete Daciában is megpróbálta a rémtörténet műfaji követelményeit a szépirodalmi, minőségelvű irodalmisággal vegyíteni. És ez sikerült is neki: aki nem hiszi, járjon utána – csütörtök este, a Bulgakovban.

Szabó Róbert Csaba 1981-ben született Szilágybagoson. Jelenleg Marosvásárhelyen él, a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztője. Művei: Az egész Antarktisz kontinens (a látás, a hallás, az ízlelés, a hang, a tapintás és a szív elvesztése)  (Mentor, 2006); Kutyák birodalma (Bookart, 2009); Temetés este tízkor (Bookart, 2011); Fekete Dacia – Erdélyi rémtörténetek (Libri, 2012); Alakváltók (Jelenkor, 2016).

 

Hirdetés