Igaz, „csak” Szabó Róbert Csaba írói tolmácsolásában.
Szabó Róbert Csaba író, a marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztője lesz az E-MIL Álljunk meg egy szóra elnevezésű estsorozatának legújabb vendége. Az íróval november 24-én, csütörtökön 19 órától találkozhatnak a kolozsvári irodalomkedvelők, a megszokott helyen, vagyis a Bulgakov kávéházban, a megszokott házigazdával, azaz László Noémivel.
Szabó Róbert Csabával az Alakváltók című regénye kapcsán – amely vélhetőleg, legalábbis részben, a beszélgetés témája lesz – nemrég közöltünk interjút.
Az Alakváltók igazi irodalmi időutazást kínál Románia – és Kelet-Közép-Európa – közel- és félmúltjába. Az ötvenes évek sztálini típusú kommunizmusát a '89-es fordulat eseményei keretezik: Gheorghe Gheorghiu-Dejtől Ion Iliescuig követhetjük tehát figyelemmel a huszadik század történelmi „alakváltozásait”.
A regény középpontjában pedig a híres-hírhedt ozsdolai Pusztai-banda (Pusztai, Jeges, Dézsi) történetére alapozó elbeszélés áll, csak itt a szekusok, milicisták, párttitkárok rémét Sólyomnak hívják.
Szabó Róbert Csaba – mint mondta – már az előző könyvében, a Fekete Daciában is megpróbálta a rémtörténet műfaji követelményeit a szépirodalmi, minőségelvű irodalmisággal vegyíteni. És ez sikerült is neki: aki nem hiszi, járjon utána – csütörtök este, a Bulgakovban.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.