Főbb pontok:

* Az Obama-korszak politikai öröksége teljes elutasításával ért véget, ami után Trump maradt, aki az eddigi kormányzási modellel teljesen ellentétes politikai és intellektuális profilú jelölt volt;

* A Trump felé történt erőteljes kilengés az Amerika alapvető opciójában bekövetkezett ezen drámai változásból fakadó összes bel- és külpolitikai, gazdasági, társadalmi és kulturális következményeket is magával hozza;

* Trump győzelme a nyugati demokráciák szintjén a rendszerellenes áramlat megerősítését szentesíti, melynek első jele a Brexit-tábor június 23-i győzelme volt és amihez a Franciaországból és Németországból érkező, a nacionalista pártok megerősödéséről szóló, rosszat sejtető hírek társulnak. Nyugaton egy újfajta politikai és intellektuális érzékenység születik;

* Most három fő törésvonalról volt szó:

a rendszer–rendszerellenes törésvonal (politikai dimenzió), a globalizmus–amerikanizmus törésvonal (gazdasági dimenzió) és a kimondatlan politikai korrektség–fehér szupremácia törésvonal (kulturális dimenzió). Egyértelműen Trump győzött mindhárom csatában;

* Úgy tűnik, az amerikaiak többségének elege lett a politikai mainstream-jéből, a 30 évvel létrehozott és mára fordítottan ható globalizálásból, amely most Kínának hoz profitot és bevándorlókkal töltötte meg a nyugati világot, de a politikai korrektség elvéből is, mely lényegében azt jelenti, hogy egy adott országban a többség nem csinálhat azt, amit akar, hogy a bármiféle kisebbségeket pozitívan diszkriminálják, a nekik törvényben megadott jogokkal gyakorlatilag egyenlővé téve őket a többséggel;

* Különféle okok miatt Trump nem fog mindent megtenni, amiről a kampányban beszélt, de elég sokat megtesz majd ahhoz, hogy megváltoztassa Amerikát és a globális rendet;

* Március–április tájékán számíthatunk egy Trump–Putyin csúcstalálkozóra, mely egy olyan Egyesült Államok–Oroszország tárgyalás kezdete lesz, melynek során egy csomagban állapodnak majd meg (deal) több témáról;

* Ezzel szemben számítani lehet majd az Amerika és Kína közötti kapcsolatok feszültebbé válására a globális és regionális gazdasági és politikai kérdésekben;

* Elképzelhető a NATO háttérbe szorulása és egy politikai, stratégiai és katonai inaktivitási szakasz elkezdődése, legalábbis a következő négyéves mandátum időtartamára, de a NATO felszámolása nem;

* Olyan Európai Unióra készüljünk, mely kevésbé számít majd Amerikára és saját biztonsági megoldásokat keres, még akkor is, ha ezek katonai szempontból kevésbé tűnnek majd hiteleseknek mindnyájunk számára;

* Románia? Romániának együtt kell majd dolgoznia a Trump-adminisztrációval.

Sürgősen keressünk csatornákat a Trump-csapat bizalmi embereihez, hogy elmagyarázzuk nekik Románia térségbeli geostratégiai fontosságát (amennyiben még érdekli őket ez a térség), hogy megkezdjük a bizalom és kapcsolat kiépítését a Fehér Házzal, melyek fontosak lesznek az Egyesült Államok és Románia közötti „konszolidált kétoldalú stratégiai partnerség” tényleges fenntartásához, egy néhány évvel ezelőtt aláírt papírra vetett szavakon túlmenően. A következő hónapokban óriási szerep hárul majd Románia washingtoni nagykövetségére, hiszen a nagykövetünknek és a hírszerzési szolgálatainknak sürgősen meg kell majd találniuk a legrövidebb, legmegbízhatóbb és leghatékonyabb utat az Amerikai Egyesült Államok 45. elnökéhez, azoknak a kapcsolatoknak a segítségével, melyekkel – remélem – rendelkezünk Donald Trump kampánycsapatában. Nagy lesz a tumultus a világpolitika új sztárjának ajtaja előtt.

Ennyi volt, vége. Az amerikai nép véleményt mondott. Mindhárom törésvonal, nevezetesen a politikai törésvonal (rendszer–rendszerellenesség), gazdasági törésvonal (globalizmus–amerikanizmus) és a kimondatlan kulturális törésvonal (politikai korrektség–fehér szupremácia) esetében a Trump-opció győzedelmeskedett. Az amerikaiak olyan mértékben „vették vissza az országukat”, ami elborzasztja a Hillary Clintonra szavazó 47 százalékot, az otthon maradtak egy részét és főleg a nyugati világ gyengéit, amilyenek mi is vagyunk, akik Amerikában bíztak a biztonságukat illetően.

Mielőtt áttérnénk a jövőre vonatkozó jóslatokra és javaslatokra, most néhány alapvető megjegyzést kell tenni. Egy részüket már leírtam korábbi elemzéseimben, másokról először ejtek szót. Egy: a nemzetközi politikában semmi sem biztos, nincsenek abszolút garanciák és aki jelszavakban és szlogenekben bízik, könnyen arra ébredhet, hogy megváltozott a világ. Kettő: megerősítést nyer a történelmi ciklusok és az alapvető opciók nagy váltakozásának elmélete, a jelenlegi amerikai társadalom ugyanis

pontot tesz egy liberális (a szó amerikai értelmében) és nyitottsági paradigma végére,

mely a J. F. Kenedy-korszakkal és az 1968-as fiatalok tiltakozási hullámával kezdődően épült ki fokozatosan a világon. Három: Amerika bezárkózik, maga felé fordul, ami nem azt jelenti, hogy mindent le fog rombolni, amit az utóbbi három évtizedben felépített a világon, de többé nem tesz majd jelentős erőfeszítéseket, hogy megvédje a régi liberális világrendet. Négy: az Egyesült Államok történelmében ez az első alkalom, amikor olyan elnököt választottak meg, akinek semmilyen közszolgálati tisztsége nem volt, és ez elmond valamit arról, milyen nagyon utálják az amerikaiak a politikai establishment-et. Öt: az „alvó óriás” felébredt, és ez – ahogy azt az amerikai médiában már megfogalmazták – a white American working class, Amerika legfrusztráltabb társadalmi kategóriája. Hat: a mély Amerikából, a falvak és a Twin Peaks típusú városok Amerikájából, a midwesti farmokról, a red-necks-ek, a kamionosok és a baseballstadionokban sört vedelő és hamburgert meg popcornt evő túlsúlyosak köréből robbant ki a Trump-mozgalom, mely elsöpörte a rendszert. Hét: ennek az összecsapásnak nemcsak a politikában vannak vesztesei (a Demokrata Párt és a Republikánus Párt vezetői), hanem a baloldali egyetemeken, a liberális értelmiségiek körében, a kulturális és művészeti körökben, a fősodorhoz tartozó médiában is. Nyolc: a ma eldőlt összes vita közül a legfontosabb éppen a ki nem mondott, vagyis Amerika tabuja, nevezetesen

a „politikai korrektség” veresége a fehér szupremácia revánsvágyával szemben.

Az utóbbi években senki, egyetlen elemző sem kívánt nyíltan beszélni ennek a frusztrációnak az erősödéséről. Kilenc: minél inkább nevezte „rasszistának és szexistának” Trumpot a Clinton-tábor, a frusztráció annál inkább erősödött a felmérésekben. Ez az amerikai társadalom néma többségének a valódi arca, mely még mindig fehér, de nem férhetett hozzá (mert mélységesen tudatlan, mint ahogy, különben, Hillary Clinton támogatóinak jelentős része is, ne legyenek illúzióink) a kormányzati és politikai tisztségekhez, egyetemi karrierekhez, a médiához, az értelmiségi vitákhoz, és kitaszítottnak érezte magát a saját országában. A mély Amerika megtagadja az elitjeit. Tíz: a rendszerellenes áramlat nem áll majd meg Trump győzelménél, hanem a közép alatti osztály frusztrációjának politikai kifejeződése más nyugati társadalmakra is átterjed majd, valószínűleg Franciaországgal és Németországgal kezdve a 2017-es választásokon.

És mi a helyzet Trump világrendjével?

Az új elnök csak egy részét fogja megvalósítani annak, amit ígért, de ez elég lesz ahhoz, hogy úgy érezzük, más nemzetközi rendben élünk. A beiktatás után, március–április környékén számíthatunk egy első Trump–Putyin csúcstalálkozóra és egy témacsomagról kötött Egyesült Államok–Oroszország deal-re. Most nem megyünk a dolgok elébe, majd visszatérünk erre. Jelentős feszültségekre számíthatunk az amerikai–kínai kapcsolatokban, globális és regionális gazdasági és politikai kérdésekben. Folytatódik az Európai Unió és az Egyesült Államok távolodása, és valószínűtlenné válik, hogy a TTIP-megállapodást az európaiak által kívánt feltételekkel írják majd alá.

Csak megemlítem, hogy azt hiszem, az egyik dolog, amit Trump meg fog tenni, éppen a szimbolizmusa és a kampány alatti viták miatt, az az Egyesült Államok és Mexikó közötti ostoba fal megépítése. Nyilvánvalóan nem készül majd el a közös határ teljes hosszában, nem lesz „három méter magas betonból”, egy Patyomkin-fal lesz (majd lesz egy médiaesemény Trump stílusában) és kiegészítik majd más határellenőrzési lépésekkel. De egy falat, egy falkarikatúrát mindenképpen megépít majd, hogy azt mutassa, betartja választási ígéreteit.

Romániának és a NATO keleti szárnyához tartozó más országoknak azonnal „stratégiai üléseket” kell kezdeményezniük

és mozgósítaniuk kell majd az egész állami intelligenciájukat, hogy a 2017. január 20-án kezdődő mandátumban megtalálják a követendő utat az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatokban. A régi mondásunkkal fogunk nekivágni az új amerikai elnökhöz vezető útnak: „Hagyd csak, nem olyan fekete az ördög…”. Cinikusan hangzik, de ezt kell tennünk. A következő hetekben majd részletesebben visszatérek erre a témára.

Végül is Trumpnak és a nemzetközi kapcsolatok rendszerének meg kell tanulniuk együttélni. És meg fogják tenni. A világ nem hagyhatja ki a számításaiból Amerikát, csak azért, mert egy egyelőre kerülendő diskurzusú (majd meglátjuk 2017 januárja után) Trump vezeti, Trump Amerikája pedig nem maradhat fenn a világ legerősebb hatalmaként, ha nincsenek pozitív kapcsolatai az Európai Unióval. E két létfontosságú megfontolásból következik majd Donald Trump fehér házi mandátumának a kompromisszuma.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.