Állásfoglalásban adott hangot megdöbbenésének az RMDSZ a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium létrehozásával kapcsolatos bűnügyi eljárás miatt, melyet
„korrupcióellenes harcként beállított boszorkányüldözésnek” nevezett.
A Kelemen Hunor RMDSZ-elnök által jegyzett szombati állásfoglalás arra figyelmeztet, hogy „elképesztő hasonlóság” mutatkozik a református egyháznak visszaszolgáltatott, majd egy korrupcióellenes eljárás során visszaállamosított sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügye, és a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium megalapítása ügyében indított eljárás között.
Olvasson még:
E két eset és „az elmúlt négy évben korrupcióellenes harcként beállított boszorkányüldözés az erdélyi magyar közösség vezetői ellen arra kötelez bennünket, hogy zárjuk sorainkat, és ne engedjük magunkat megfélemlíteni” – áll az állásfoglalásban.
„Kiállunk a közösségünkért dolgozó magyar emberekért,
szolidaritást vállalunk mindenkivel, aki hasonló helyzetbe kerül, és erre kérem közösségünket is. Nekünk ma elsősorban saját erőnkben, saját egészséges immunrendszerünkben kell bíznunk, és meg kell mutatnunk, hogy a közel másfél milliós magyar közösség jogaival és javaival senki nem élhet vissza, nem csorbíthatja, és nem veheti el azokat. Most nekünk azt is meg kell mutatnunk, hogy mi vagyunk az a nemzet, amely megvédi tagjait, amely nem engedi, hogy vagyonát elkobozzák. Mutassuk meg, hogy nemcsak a lakói vagyunk ennek az országnak, hanem egy erős, összetartó nemzetközösséget alkotunk!” – fogalmaz a Kelemen Hunor RMDSZ-elnök által jegyzett szombati állásfoglalás.