A kivételes értékű leletek egy része az illegális műkincsforgalomból származik.
Kivételes, a honfoglaló magyarokhoz köthető régészeti leletekre bukkantak magyar kutatók Oroszországban, a Kaukázus észak-nyugati előterében, a Kubán-vidéki Krasznodar és Anapa városok múzeumi gyűjteményeiből.
A kutatóút romániai tagjával, Gáll Erwin régésszel, történésszel készült interjúnkat itt olvashatják.
A raktárak mélyéről előkerült leletegyüttesek olyan palmettadíszes szablyákból, övdíszekből, aranyozott ezüst hajfonatkorongból és veretes tarsolyból állnak, amelyek a 9. század végén
velük egy műhelykörben készülhettek, és legközelebbi párhuzamai is kizárólag történelmi hazánk területéről ismertek – olvasható M. Lezsák Gabriella régésznek, az októberben lezajlott kutatóút vezetőjének MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mint a beszámolóban áll, a leletek egy kéthetes tudományos-régészeti expedíció során kerültek elő, amely a Kubán-vidék és az Orosz Föderáció észak-kaukázusi múzeumait, régészeti gyűjteményeit járta végig, 9-10. századi leletanyagokat tanulmányozva.
Az expedíció célja az volt, hogy a Kárpát-medence honfoglalás-kori magyar jellegű régészeti leleteinek párhuzamait a térségben gyűjtse, dokumentálja, és kiépítse a kapcsolatot a helyi régészekkel.
Az október 15. és 30. között lezajlott kutatóutat M. Lezsák Gabriella régész, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) Magyar Őstörténeti Témacsoportjának (MŐT) munkatársa vezette. Az expedíció tagja volt még Gáll Erwin régész, történész, a Román Tudományos Akadémia Vasile Pârvan Régészeti Intézetének munkatársa, Somfai Kara Dávid orientalista, az MTA BTK Néprajzi Intézetének munkatársa és Avar Ákos orientalista, az ELTE Belső-Ázsia Tanszékének munkatársa.
A gyűjtőmunka 9 város múzeumában zajlott, a helyi múzeumi vezetők, régészek és történészek segítségével. Az expedíció tagjai ellátogattak a mai Bugyonnovszk melletti (Sztavropoli járás) egykori Magyar nevű város területére is. A kutatók tervezik a talált leletek első hazai tudományos publikálását.
A beszámoló kitér arra, hogy a Kubán vidék és a Kaukázus északi előtere a hazai és a külföldi krónikák szerint a magyar honfoglalás óta kiemelt szerepet játszott a magyar elit közgondolkodásban és politikai kapcsolatrendszerében. Egy bizánci forrás arról számol be, hogy a honfoglalást megelőzően a magyarság kettévált: egyik rész nyugatra, a Kárpát-medencébe, a másik rész a Kaukázuson túli területre költözött, ám a két népegység kapcsolattartása a X. század közepén is folyamatos volt.
A keleten maradt magyarokat a 13. század első felében Domonkos-rendi szerzetesek indultak el felkeresni IV. Béla király támogatásával, majd évszázadokkal később több magyar utazó is eljutott a térségbe és hírt hozott az egykor ott élt magyarok nyomairól.
A 19. század végén gróf Zichy Jenő vezetett több tudományos expedíciót a Kaukázus térségébe. Mintegy 40 évvel ezelőtt Erdélyi István régész látogatott el az Észak-Kaukázus néhány nagyobb múzeumába, és közölt olyan leleteket, amelyek a honfoglaló magyarság leleteivel mutattak rokonságot. Azóta azonban a térség múzeumügye tovább fejlődött, és számos új tárggyal gazdagodtak a kinti gyűjtemények is, bár az illegális műkincs-kereskedelem továbbra is nehezíti a kutatók munkáját. A most megtalált legérdekesebb leletegyüttesek egy része is
Mint írják, mindezek ellenére napjainkban a magyar őstörténettel foglakozó régészek többsége mégsem fordít figyelmet a térségre, holott egyes írott források ezeken a területeken egyaránt magyar jelenlétről számolnak be, már jóval a honfoglalást megelőző évszázadokból is. Az expedíció tagjai ezért tartották fontosnak, hogy felvegyék a kapcsolatot a helyi múzeumok régészeivel, és szisztematikusan átnézzék az érintett múzeumok régészeti gyűjteményeit.
„Már az első »ismerkedő« expedíció során előkerült leletek is azt igazolják, hogy a Kaukázus északi előtere és a Kubán-vidék a magyar őstörténet kutatás fontos területe lehet” – áll a beszámolóban.
Mint írják, az expedíció tagjai úgy vélik, hogy
és annak teljes körű feldolgozása, a történeti értékelést csak ezután lehet elvégezni.
A beszámolóban kiemelik: a magyar őstörténet kutatása többé már nem képzelhető el a Kaukázus térségében folytatott több tudományág – régészet, embertan, archeogenetika, néprajz, történettudomány, nyelvészet, etnomuzikológia – művelőinek szisztematikus feltáró munkája nélkül. Ezért az expedíció tagjai a jövő évben is folytatni szeretnék a helyszíni régészeti kutatásokat, kiegészítve az említett tudományterületek vizsgálataival.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
2025-ben ki lehet mondani, hogy úgy tűnik, túl sok Dorel, azaz inkompetens, oda nem illő polgártárs kerül vezető pozícióba. Na de akkor tényleg el kell töprengeni azon, hogy államcsődről beszélünk-e, vagy csődállamról.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
„Az észak-erdélyi autópálya átka 22 évnyi gyötrelem és szégyen után véget érhet” – állítja a közlekedési projekteket figyelemmel követő szakértőkből álló Pro Infrastruktúra Egyesület.
Válasz Sánta Miriám Biológia versus ideológia című írására, amely december 5-én jelent meg a Főtéren.
Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. Jelenleg áll a forgalom a helyszínen.
Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.
Még karácsony előtt átadják a forgalomnak a moldvai (A7-es) autópálya Focșani és Adjud közötti szakaszát – jelentette be a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.
… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.
Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Közben a DNA őrizetbe vett egy volt PSD-s minisztert. És miért nem mindegy, mikor jár le egy élelmiszer szavatossága és meddig fogyasztható biztonságosan?
Közben a DNA őrizetbe vett egy volt PSD-s minisztert. És miért nem mindegy, mikor jár le egy élelmiszer szavatossága és meddig fogyasztható biztonságosan?
További híreink: megbukott az ötödik bizalmatlansági indítvány is a Bolojan-kormány ellen, a következő két hétben pedig felmelegedés és lehűlés váltja egymást.
További híreink: megbukott az ötödik bizalmatlansági indítvány is a Bolojan-kormány ellen, a következő két hétben pedig felmelegedés és lehűlés váltja egymást.
Komoly vádakat emeltek és házkutatások tartottak egy Temes megyei öregotthon állapotának kapcsán. Meglepő összegeket szednek be a kéregetők az utcán.
Komoly vádakat emeltek és házkutatások tartottak egy Temes megyei öregotthon állapotának kapcsán. Meglepő összegeket szednek be a kéregetők az utcán.
Tizenhét év után találkozott halottnak hitt édesanyjával egy fiatal nő. A gatyájuk is rámegy a bukarestieknek és a Brassó megyeieknek az albérletre.
Tizenhét év után találkozott halottnak hitt édesanyjával egy fiatal nő. A gatyájuk is rámegy a bukarestieknek és a Brassó megyeieknek az albérletre.
10 és 12 ezer közé tehető a Romániában élő barnamedvék száma. Lecsapott az ANAF az autómegosztó szolgáltatásokra.