Ingyen meleg étel az iskolákba

A kormány először kikísérletezi, hogy működne-e. Ő fizeti, de a helyieknek kell megszervezniük.
Hirdetés

Kísérleti jelleggel bevezeti a kormány az ország néhány iskolájában azt a programot, amelynek keretében napi egy alkalommal meleg ételt kapnak a tanulók – közölte a kormányfő. Dacian Cioloş hozzátette, hogy a projekt sikeréhez a helyi hatóságok és a tanfelügyelőségek szerepvállalására is szükség van.

A szerdai kormányülés kezdetén elhangzott felszólalásában a miniszterelnök elmondta, kísérleti jelleggel egyelőre csak néhány, eltérő földrajzi fekvésű és szociális környezetben levő tanintézetben vezetik be a programot, amelynek keretében egy tál meleg ételt vagy élelmiszercsomagot osztanak ki a diákok között. Amennyiben sikeresnek bizonyul, összekapcsolják a Gyümölcsöt az iskolába! elnevezésű kezdeményezéssel és a tej-kifli programmal – tette hozzá a miniszterelnök.

Cioloş leszögezte, a kormány anyagi támogatással járul hozzá a kezdeményezéshez, ennek sikere azonban nagymértékben függ a helyi hatóságok, a tanfelügyelőségek, az iskolák szerepvállalásától is. 

Hirdetés