Románia igazi „Szodoma és Gomora”!

Afelé hajlok, hogy hazánk, Románia talán egy új „Szodoma és Gomora” lett; az erkölcsi züllés és a „förtelmességek” terepe. Egy LMBT-kkel (leszbikusokkal, melegekkel, biszexuálisokkal és transzneműekkel) dugig tele hely, hiszen több tízezer rémületbe esett román vonult ki ebben a szürke időben utcára, hogy az azonos nemű személyek közötti házasság (bejegyzett élettársi kapcsolat) ellen tüntessen. Azt követelték, hogy a család maradjon meg a hagyományos keretek között – vagyis továbbra is „egy férfi és egy nő szabad akaratából létrejött szövetségnek”.

Miért? Minden bizonnyal azért, hogy

ne hagyják eltűnni a román nemzetet –

a Pátriárkia félelmei szerint –, az LMBT „milliók” feleslegesen elvesztegetett magjával egyetemben. Ha jól értjük, Onán megbocsájthatatlan bűnéről van szó.

A megmaradt kevés heteroszexuális – legalábbis az a hárommillió, aki aláírta a Koalíció a Családért íveit – azt kéri, hogy a család kizárólag a hagyományos formájában maradhasson meg.

A haza minden polgárának nyilvánvalóan alkotmány által szentesített joga: nyilvánosan kérni bármit, amit helyesnek, egészségesnek, erkölcsösnek tart – érvekkel és erőszak nélkül.

És amikor mindent mondok, akkor ez mindent jelent.

Ennek megfelelően az LMBT kérést terjeszt elő saját érdekei érvényesítésére. Nevezetesen arról a jogáról van szó, hogy

ha családot nem is hozhat létre –

amitől a polgári törvénykönyv 277. cikkelye fosztja meg az alkotmány előírásaival ellentétesen, mely nem rögzíti a „házasfelek” nemét a következő mondatban: „A család a házasfelek szabad akaratából létrejött házasságon alapul” –, akkor legalább bejegyzett élettársi kapcsolatot igen, hogy részesülhessen az Emberi Jogok Európai Bírósága által 2015 júniusában szentesített szociális jogokban, mely szerint, „minden személynek, szexuális irányultságától függetlenül, joga van a szövetkezés valamelyik formájához, vagy a házassághoz, vagy a bejegyzett élettársi kapcsolathoz”. Az EJEB mellesleg kihangsúlyozza, hogy az azonos nemű személyek közötti társulások megtiltása az emberi jogok megsértését jelenti.

A többi román, a heteroszexuális többség ellentmondást nem tűrő módon a hagyományos család megőrzését követeli, holott senki sem kérte vagy próbálta meg soha felszámolni azt.

Abból az abszurd félelemből tennék, hogy idővel kisebbséggé válnának az elembétések országában?

Vallási megfontolásból teszik, Istentől való félelmükben, a keresztény erkölcs elveit védelmezve a BOR (Román Ortodox Egyház – a szerk.) biztatására?

Azért teszik, mert tényleg amiatt aggódnak, hogy az utóbbi negyed évszázadban csökkent a születések száma?

Vagy egyszerűen azért, mert többen vannak?

Megpróbálkozom néhány válasszal.

Egyes statisztikák szerint az LMBT-közösség a fővárosban 100.000 fős, országos szinten pedig nagyjából félmilliós.

Tételezzük fel, hogy ad absurdum mind házasodni szeretne

és egyik sem elégedne meg az „együttéléssel” – ahogy az több százezer heteroszexuális pár esetében megtörténik. Ebben az esetben – legfeljebb – 200.000 családról lenne szó. Ezek létezése milyen módon sértené több milliónyi hagyományos család életét? Azt hiszem, hogy semmilyen módon.

Ami témánk vallási megközelítését illeti: igaz, hogy a keresztény tanítás és erkölcs – ilyen körülmények között – az egyik főbenjáró bűnről beszél, amire a vallási közösségekben sor kerülhet. De milyen jogon ítélkezhetne a BOR egyetlen bűn ellen, miközben az összes többi éppen a szentatyák orra és szemei előtt létezik, sőt virágzik?

Hogy a képmutatásról ne is beszéljünk. Miért nem vonult utcára az egész BOR-„személyzet”, az Őboldogságostól az utolsó harangozóig, hogy rávegye a politikusokat, Romániában ne szüntessék meg Európa kérésére a homoszexualitás büntethetőségét?

Mert amúgy a világ lassan megváltozik. Mit kellene egy világi társadalomnak tennie?

Üldözze ki a közösségből mindazokat,

akik nem felelnek meg a keresztény erkölcs dogmájának és elvének – ahogy azt a muzulmán vallási szélsőségesek teszik –, függetlenül attól, hogy azok tagjai valamelyik vallási felekezetnek vagy sem? (Nos, erre utalt Iohannis, amikor a tolerancia szükségességről, a másság elfogadásáról beszélt és arról, hogy nem szabad engedni a vallási fanatizmus vonzásának és az ultimátumszerű követeléseknek.)

Ami pedig a születésszám csökkenését illeti, hagyjuk!

Nos, hogy egy szélsőségességet egy másikkal „egyensúlyozzunk ki”, én is feltehetem a kérdést: a BOR által támogatott Koalíció a Családért miért nem gyűjtött több milliónyi aláírást az abortusz megtiltása érdekében? A BOR miért nem vitt ki több millió embert az utcákra, hogy az alkotmány ilyen irányú módosítását követelje? A szülők és a híveik miért nem vonulnak utcára az „együttélés” betiltásáért, hogy a végsőkig megvédjék a hagyományos családot, ahogy a kommunisták tették? És ugyanez az intézmény miért nem követelt a kormányoktól és a parlamentektől az Egyház finanszírozása, bérek, nyugdíjak, beruházások, erdők, földek, marhák, mercik és a többi helyett olyan törvényeket, melyek a „hagyományos családot”, a „hagyományos anyákat” és a természetes népszaporulatot támogatják?

Miért?! Mert

eléggé hidegen hagyja őket a család is, a gyermekek is, a jövő és persze a nemzet is.

Ami pedig azt illeti, hogy különféle többségek különféle kisebbségek „diszkriminálását kérik”, mert többen lévén megtehetik, felmerül bennem az is, hogy azok a szülők és diákok, akik felebarátaik iránti megértéssel és toleranciával ugyanolyan mértékben „felszerelt” sok más ember támogatásával egy viselkedészavaros gyermek ellen kérnek védelmet, holnap-holnapután azt fogják követelni a társadalomtól és az Alkotmánybíróságtól, hogy az ilyenfajta gyermekekkel rendelkező családoknak többé ne legyen joguk szaporodni. Törvényileg!!

Azt hiszem, ez érdekes összekapcsolás lenne a náci pszichológiával, ugyanazzal, mely többek között Romániában is elindította a „meleg kisebbség” üldözését, miután Cuzától Hitlerig törvényesen létezhetett.

U. i. Ami Liviu Dragneát illeti, aki azt állította magáról – kampány van! –, hogy „vallási fanatikus, aki él-hal a hagyományos családért”, csak annyit mondhatok, hogy könnyesre röhögtem magam.

Már csak ezt a témát nem politizálta át a „riói ember”.

A címet és alcímeket a szerkesztőség adta.