Két kerékre pattanhatnak a kolozsvári helyi rendőrök

Legalábbis a parancsnokuk tavaszig megfontolja a javaslatot.
Hirdetés
Akár kerékpárral is közlekedhetnek a kolozsvári helyi rendőrök, ha vezetőjük, Marcel Bonțidean ígéretéhez híven komolyan veszi a Napoca FM egyik hallgatójának javaslatát. Abban a betelefonálós műsorban, amelyben rendszerint Emil Boc polgármester hallgatja meg a városlakók panaszait, október elején Marcel Bonțidean válaszolt a kolozsváriak felvetéseire, és nem utasította el egyből. 
 
Bonțidean szerint bizonyos helyekre gyorsabban el tudnának jutni a helyi rendőrök kerékpárral, mint autóval, de persze jól meg kell nézni előtte, hol vethetnék be őket. Mivel a helyi rendőrségnek minden lakónegyedben van székhelye, Bonțidean nem tartja kizártnak, hogy a lakótelepi kiszállásokat például két keréken bonyolítsák.
 
Ő maga is bringázik, mondta el a Clujul in direct című műsorban, és azt ígérte, elemzik a javaslatot, és ha jónak találják, akár már jövő tavasszal nyeregbe pattanhatnak a helyi rendőrök. 
 
Bonțidean viszont, aki májusban a Román Rendőrség kolozsvári parancsnokaként vonult nyugdíjba, azt is elmondta, hogy még rendőrparancsnokként szorgalmazta, hogy a helyi rendőrséget szereljék fel robogókkal, és augusztustól, mióta a helyi rendőrséget vezeti, még nem ellenőrizte, mi is lett ezekkel a robogókkal.
 
Kolozsváron 220 helyi rendőr teljesít szolgálatot, és 52 üres állásra várnak jelentkezőket, mondta Bonțidean, mert bőven van igény a szolgálatukra: hetente mintegy ezer hívás fut be a hivatal 055-ös telefonszámára. 
 
Egyébként már Romániában sem számít újdonságnak a pedálozó helyi rendőr. Például Temesvár önkormányzata 2014, Déváé 2015 nyarán szerelte fel kerékpárokkal a helyi rendőrséget. Déván a szervek egyenesen elektromos kerékpárokat kaptak.
 
A rádióműsort itt lehet meghallgatni, a kerékpáros javaslatra Bonțidean 5:50-től kezd válaszolni:
 
 
 

Hirdetés