Vizsgálják Oprea gyanús tábornoki előléptetését

Nagyon gyorsan lépett előre a ranglétrán azt követően, hogy a kormány tagja lett.
Hirdetés

Nagyon rájár a rúd Gabriel Oprea volt belügyminiszterre: az ellene fölmerült korrupciós vádak és plágiumgyanú után most a védelmi tárca is vizsgálatot indított ellene annak kiderítésére, szabályosan történt-e tábornoki előléptetése.

Opreát 2001-ben léptették elő dandártábornokká, 2009-re pedig – a tábornoki ranglétra összes fokozatát végig járva – megkapta a vezérezredesi rangot. A védelmi minisztérium most a România Liberă napilap tényfeltáró írása alapján azt vizsgálja, törvényesen léptették-e elő 2001-ben ezredesből dandártábornokká.

A politikus ugyanis épp ebben az évben kapta első kormánytisztségét a Năstase-kabinetben: államtitkári rangban kinevezték az Állami Tartalékalap élére. Az ügyben az a gyanús, hogy az 1993-ban századosi rangban tartalékállományba vonult  Opreát két rangot – az őrnagyit és az alezredesit – átugorva ezredesként aktiválták újra, majd rögtön elő is léptették tábornokká. Az ürügy az volt, hogy a tisztség viselőjének tábornoki ranggal kellett rendelkeznie.

Oprea ellen a belügyi tárca belső hírszerzésénél elkövetett pénzügyi visszaélések miatt vádat emelt az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA), törvénytelenül igénybe vett rendőri kísérete egyik tagjának halálos balesete miatt pedig gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indítana ellene bűnvádi eljárást. Mivel ezt a szenátus nem hagyta jóvá, lemondott szenátori mandátumáról. Nem csak emiatt volt pocsék ez az év a számára:  plágium miatt doktori címétől is megfosztották.

Hirdetés