Sport-életműdíjat kapott Szabó Katalin

A második Erdélyi Magyar Középiskolás Sportolimpia fővédnöke, négyszeres olimpiai bajnok tornász meghatottan vette át a díjat.
Hirdetés
Állva tapsolta meg a második Erdélyi Magyar Középiskolás Sportolimpia megnyitójának közönsége Szabó Katalint, a rendezvény fővédnökét. Az 1984-ben Los Angeles-ben négy olimpiai aranyat és egy ezüstérmet szerző tornász 25 éve Franciaországban él, most először látogatott Kolozsvárra.
 
Az 1968-ban született Szabó Kati az olimpiai érmei mellett két világbajnoki aranyérmet, hét ezüstöt és két bronzot nyert, Európa-bajnokságokon pedig két aranyérmet, két ezüstöt és egy bronzérmet. Ezzel ő a legeredményesebb erdélyi magyar sportoló, és szerda este ő kapta meg elsőként az RMDSZ által most alapított sport-életműdíjat.
 
A volt tornász szó szerint könnyekig meghatódott a neki szóló hosszas tapstól és ünnepléstől. Az est további részében Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel együtt adta át az első díjakat azoknak a középiskolás sportolóknak, akik megnyerték a Sportolimpia első napján rendezett atlétikai és úszóversenyeket, majd pódiumbeszélgetésen vett részt Trandafir Norbert és Miklós Andrea olimpikonnal, illetve Kádár Zoltán és Szép Zoltán sportújságíróval.

 

Hirdetés